Nóri, Kristóf és a Varázspálca - 2. rész: Cukorkák és fogfájás

Nóri, Kristóf és a Varázspálca - 2. rész: Cukorkák és fogfájás.

Az ikrek nagyija messze földön híres volt arról, hogy fantasztikusan jól főz. Amikor a gyerekek nála nyaraltak, az asztalon minden nap, pontban délben gőzölgött a leves, illatozott az ebéd. Csupa egészséges finomságot készített, melyeket persze ínycsiklandó desszertek követtek.

Ám azt vette észre, hogy az utóbbi napokban Nóri és Kristóf jóval kevesebbet esznek, a sütikből pedig alig fogy. Nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett velük.

Sejtelme sem volt arról, hogy odafent, a szobájukban rengeteg gumicukrot, csokoládét, cukorkát, fagylaltot, gofrit, és még ki tudja, mit varázsolnak maguknak reggel, délben és este.

Így történt ez azon a napon is, amikor a savanyú cukorka volt soron. Mármint, hogy a gyerekek azt varázsoltak az ágy melletti kis asztalra. Nóri kicsomagolt egy citromosat, a szájába dobta, és keményen ráharapott.

– Aúúú! – kiáltott fel fájdalmasan, és azonnal az arcára tapasztotta a tenyerét.

– Mi történt? – kérdezte Kristóf, és odalépett a kislányhoz.

– Nem tudom, de szörnyen elkezdett fájni a fogam! – pityergett Nóri, és bánatos szemekkel nézett a testvérére.

– Szólok a nagyinak! – indult Kristóf az ajtó felé, de félúton megtorpant. – Oh, majdnem elfelejtettem!

Határozottan suhintott egyet a nadrágzsebéből elővett varázspálcával, és eltüntette a cukorkákat, és a földre dobált rengeteg cukorkás papírt is. Leszaladt a földszintre, és keresni kezdte a nagymamát. Végül a kertben találta meg, ahogy éppen répákat húzott ki a földből. Finom zöldséglevest tervezett főzni belőle, remélve, hogy abból végre újra jó étvággyal esznek majd a gyerekek.

– Nagymama! – rohant felé Kristóf. – Gyere gyorsan! Nórinak fáj a foga!

A nagyi mindent eldobott, ami a kezében volt. Repült az ásó, a lapát, még a zöldségesvödör is. Mindketten visszasiettek a házba, ahol a nagyi óvatosan megkukucskálta a kislány fájós fogát.

– Én úgy látom, van rajta egy pici lyuk. Elmegyünk a fogorvoshoz, és ő betömi, rendben? – simított végig az unokája haján, majd elment átöltözni.

– Jajj, fogorvos! Csak oda ne! – rémült meg Nóri, és bebújt a takaró alá.

Reszketni kezdett, mert rettenetesen félt a fogorvostól

– Ugyan, nem lesz semmi baj! Ha akarod, én is bemegyek veled a rendelőbe, jó lesz úgy? – húzta le róla a plédet Kristóf, és felsegítette az ágyról.

Felöltöztek, beültek az autóba, és néhány perc múlva már a váróban voltak.

– Nóri, jöhetsz is! – szólt ki a dokornéni, aki korántsem volt olyan félelmetes, mint amilyennek a kislány képzelte.

Hófehér köpenyt viselt, hosszú, fekete haját pedig csodálatos kontyba fésülte. Kedves mosollyal az arcán intett a fogorvosi szék felé.

Nóri kicsit félve ült bele. Kristóf pedig, ígéretéhez hűen, odaállt mellé, s amíg a doktornéni háttal állt nekik, óvatosan elővette a varázspálcát.

– Na figyelj! – kacsintott Nórira, és suhintott egyet.

A kisasztalon táncra perdült a fúró, a tükör, a vattapamacs. Keringőzni kezdtek, fel–alá ugráltak, s oly kecsesen mozogtak, mint a balerinák. Még a doktor néni szemüvege is beállt közéjük, a két szárát használva lábnak. Pörgött–forgott rajtuk, öröm volt nézni!

A doktornéni visszafordult, s odalépett az asztalhoz, mire minden tárgy azonnal visszafeküdt a helyére.

– Azt kívánom, hogy Nórinak ne fájjon a fogtömés! – súgta még a kisfiú, és megfogta Nóri kezét.

A varázsige működött, a kislány semmit nem érzett a kezelésből.

– Nem ettél mostanában kicsit túl sok desszertet? – kérdezte tőle a fogorvos, amikor végeztek.

– Hát... nem is tudom... – habogott Nóri, mert azt mégsem mondhatta meg, hogy naponta háromszor kilószámra tömi magába az édességeket.

– Egy kicsit figyelj oda jobban a fogmosásra! – nyújtott át neki egy apró homokórát a doktornéni. – Használd ezt, hogy tudd, mennyi ideig kell fogat mosnod! Amíg a homok át nem pereg a másik oldalra, nem szabad abbahagynod a sikálást, érted? Elég sok cukorkadarabot találtam ám a fogaid között! Kérlek, egyél több zöldséget, gyümölcsöt, és kevesebb nasit, rendben?

Nóri mindent megígért, annyira boldog volt, hogy végre nem fáj semmije. Otthon az ikrek már újra a régi étvággyal ették az ebédet, a nagyi legnagyobb örömére. Desszertből viszont csak egy adagot kértek. Később, már fent a szobában elhatározták, hogy a pálcával soha többet nem varázsolnak maguknak édességet.