Nóri, Kristóf és a Varázspálca - 4. rész: Varázslatos állatkert

http://mocorgohaz.hu/
– Végre! – kiáltotta Kristóf, és kiugrott a kocsiból.
A veszprémi parkoló tömve volt autókkal, sőt, még turistabuszok is sorakoztak rendezetten, szépen. A nap újra fényesen ragyogott le rájuk, igazi kirándulóidővel ajándékozva meg őket.
– Ne rohanj ...

Kép forrása: https://www.vectorstock.com

– Végre! – kiáltotta Kristóf, és kiugrott a kocsiból.

A veszprémi parkoló tömve volt autókkal, sőt, még turistabuszok is sorakoztak rendezetten, szépen. A nap újra fényesen ragyogott le rájuk, igazi kirándulóidővel ajándékozva meg őket.

– Ne rohanj el! – szólt rá Nóri, és lassan kikecmergett az ülésről. – Minket is várj meg!

A nagymama közéjük állt, így mindketten meg tudták fogni a kezét. Nevetgélve léptek a pénztárhoz, ahol hatalmas betűkkel az volt kiírva: ZOO.

– Ez mit jelent? – kérdezték a gyerekek kórusban.

– Azt, hogy állatkert! – válaszolt türelmesen a nagyi, és kifizette a jegyeket.

– Nagymama, itt tényleg vannak medvék? – kérdezte a kislány kicsit rémülten, és közelebb húzódott Kristófhoz.

– Ne légy már ilyen gyáva! – legyintett rá az öccse. – Mégis mit gondoltál, milyen állatok lesznek egy állatkertben?

– Gyerekek, nincs veszekedés! Egymással mindig csak szépen beszéljetek, rendben? – kérte a nagyi, és végre átléptek a bejáraton.

A fakapuhoz legközelebb egy lámát leshettek meg elsőként. Az állat békésen rágcsálta a reggelijét, úgy tűnt, ügyet sem vet a kíváncsiskodókra. A következő állomás a fóka és a pingvinek otthona volt, ők jéghideg vízzel töltött medencében úszkáltak. Utánuk melegkedvelő afrikai élőlények következtek: teve, elefánt, zsiráf és oroszlán.

Kristóf egész közel ment a sörényes királyhoz, és hatalmasra tátott száját óriási oroszlánüvöltés hagyta el.

– Áááhhhggrrr!

Bezzeg a sértett uralkodó sem volt rest, azonnal a rácshoz futott, felágaskodott rá, és visszaordított.

– Segítség! – rémült meg a kisfiú, és a fenekére pottyant az ijedtségtől.

– Kristóf, azonnal gyere el onnan! – parancsolta a nagyi levegő után kapkodva. – Mégis, hogy jut az eszedbe ilyen butaságot csinálni?

A kisfiú szörnyen röstellte, hogy meggondolatlan volt. Lehorgasztott fejjel sétált tovább, míg el nem érkeztek az orrszarvúhoz.

– Rebekának hívják – olvasta el a táblán Nóri, és legszívesebben megsimogatta volna az állatot. – Nagyi, te is látod, milyen szomorú?

– Valóban az – billentette oldalra Kristóf a fejét. – Vajon mi baja lehet?

– Haza akar menni a családjához. Azt hiszem, hiányoznak neki a testvérei – felelte a kislány egyszerűen, és az öccsére nézett.

Kristóf persze értette a pillantást, és óvatosan, titokban elővette a varázspálcáját. Úgy tett, mintha köhögne, de közben a pálcába súgta a kívánságát.

– Azt kívánom, hogy legyünk ott az orrszarvúval, ahol valójában lenni szeretne!

Mire befejezte a legyintést, a hatalmas nőstény már el is tűnt. S vele együtt az ikrek is! A varázsigével ők is Afrikába érkeztek!

Egy pompás vízparton tértek magukhoz. A partján papiruszsás lengedezett a lágy szélben, a fejük felett kárókatonák, csérek, sirályok repültek. A nap erősen tűzött, s a levegőben homokszemek szálltak. Távolabb, egy orrszarvú csordában észrevették Rebekát, aki boldogan rohangált a családjával!

– Ez a Viktória–tó! – ismerte fel Kristóf, és ámulattal nézte, ahogy egy csapat víziló közeledik hozzájuk.

– Csodálatos! – tátott szájat Nóri is. – Nézd, antilopok!

– Gyere, sétáljunk egy kicsit! – húzta magával Kristóf. – De kár, hogy nem hoztunk fényképezőt!

Ám alig léptek kettőt, Nóri dermedten megállt.

– Kristóf! – súgta. – Ezek... ezek krokodilok?

– Azok bizony! Fussunk! – ragadta meg a nővére kezét a kisfiú, és rohanni kezdtek az ellenkező irányba. A legnagyobb hüllő persze azonnal a nyomukba eredt, és szájcsattogtatva igyekezett utánuk.

Az ikreket már nem érdekelte sem a szép táj, sem a tó ezüstös fénye, sem a füvek lágy susogása. Futottak, ahogy a lábuk bírta, míg Nóri el nem esett.

– Gyere már! – nyúlt a hóna alá Kristóf, és megemelte. Épp csak egy pillanatig tartott az egész, de a krokodil már majdnem utolérte őket... végre, az utolsó másodpercben sikerült a pálcát elővenniük, s kimondaniuk a varázsigét:

– Legyünk azonnal a nagyinál!

A következő pillanatban már ott álltak újra hármasban az állatkertben, egy nagy tömeg kellős közepén – ahol mindenki azt találgatta, hová tűnt Rebeka?

Jantyik Zita, amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Jantyik Zita amatőr meseíró

dr. Borsos Károlyné, Jantyik Zita vagyok. Lőkösházán élek a családommal, férjemmel négy gyermeket nevelünk itt. Kamaszkorom óta foglalkozom írással, igaz, a gyereknevelés és a munkám miatt csak nagyobb kihagyásokkal. Amióta gyermekeim születtek, leginkább meséket írok. Esténként csupa róluk szóló történetet mondtam nekik, olyanokat, melyek az éppen aktuális élethelyzeteikre illeszkedtek. Bár könyvekből is ...