Nusina, a dacos gesztenye

Nusina, a dacos gesztenye.

Nusina, a dacos gesztenye

Egyszer egy közeli faluban volt egy hatalmas gesztenyefa, s rajta egy kicsit dacos és magánakvaló gesztenye, akit még a fán lógott a tüskés burokban. Általában a gesztenye nagyon szelíd és édes, de nem a mi történetünk főszereplője, Nusina, aki annyira nyugtalan volt, hogy ide-oda kezdte mozgatni magát, lökdöste, rugdosta belülről a tüskés burkot, mert szeretett volna végre kint lenni.

 -  Hagyd abba – kiáltotta a tüskés burok. – Félek az eséstől, nem vagy még elég érett!

De bizony Nusina nem hagyta abba, nem törődött senki mással, tovább rugdosta, löködte a héjat, végül valóban a földre pottyantak.

- Most boldog vagy?  - kérdezte a tüskés burok, de Nusina rá sem hederített,  erősen nyomta a héjat egészen addig, amíg ki nem lyukasztotta, és sietve el nem hagyta azt.

-  Igen, menj is el! Nem fogsz hiányozni  - kiáltotta  tüskés burok a gesztenye után, de az szó nélkül tovább állt.

Találkozott egy tölgyfalevéllel, aki  olyan kicsinek és magányosnak látta Nusinát, azt gondolva, hogy meg kell őt védeni ebben a rohanó világban. Közeledett feléje, megölelte, de Nusina nem szerette az öleléseket és egy rántással  kiszabadította magát a levél közelségéből és elgkurult.

-  Milyen szemtelen vagy! – kiabált utána a levél, de Nusina meg sem hallotta, folytatta az útját.  Hamarosan egy gombával találkozott, aki látva a gyülekező felhőket, az eleredő esőt menedéket kínált a kis gesztenyének. Nusina azonban nem tudott mit kezdeni mások kedvességével, vállat vont és elment. Órákig gurult a fűben a szakadó esőben, de büszkesége nem engedte meg, hogy visszamenjen a gombához. Teljesen átázott.  Amikor a vihar elmúlt, ide-oda gurult, hogy megszáradjon,  végül az útparton kötött ki.  Egy öregasszony haladt arra, akinek a kezében egy műanyag zacskó volt, és éppen gesztenyét szedett. Meglátta Nusinát, felvette.

-  Kicsike, de megfőzve jó lesz  - mondta, és bedobta a zacskóba a többi gesztenye közé. Nusina nagyon mérges lett.  Ő, aki megszökött mindentől és mindenkitől, most sok más gesztenyével együtt egy  szűk zacskóban kénytelen lenni.  Próbált fészkalódni, lökdösődni, de bizony nem lett semmivel sem nagyobb és kényelmesebb helye. Hazaérve az öregasszony elővett egy lyukakkal teli serpenyőt, megtöltötte gesztenyével, Nusina is belekerült, majd feltette a tűzre.

Öntött magának egy pohár tejet.  

Nusinának egyre jobban melege lett és rettenetesen dühös is volt,  azt gondolta, hogy megteszi az utolsó gonoszságot,  és mérgében nagyot pukkanva felrobbant.

Az öregasszony meghallotta a pukkanást, kicsit meg is ijedt, hogy mi lehet az, majd eszébe jutott a gesztenyével teli serpenyő a tűzon, s azt mondta:

-  Biztos egy kis gonosz gesztenye volt közöttük!  -  azzal mosolyogva megitta a tejet.