Őzgida új utat talál

Őzgida új utat talál.

            Lombos erdő mélyén egyedül kóborolt az őzgida. Volt egy kedvenc hely a réten, ahová nagyon szeretett járni, de nem régen elzavarták onnan. Reszketett a félelemtől.  Amerre most baktatott, itt minden nagyon ismeretlennek tűnt.

            Minden levél rezdülés, minden darázs döngicsélés, az összes fa és virág idegen volt errefelé a számára. A nap sugarai áthatoltak a fák koronáján, aranyló fénybe öltöztették őt és az egész környezetét. Ahogy jobban szétnézett, rájött, hogy nagyon szép környéken jár. Ráköszönt egy sünike:

– Szia, őzike, merre mégy? Nem láttalak még eddig itt téged!

– Szia, süni, eltévedtem, keresem az utat hazafelé. Kimentem játszani a rétre, oda, ahová születésem óta járunk. Jött egy szarvas, és azt mondta, tűnjek el innen, mert mostantól fogva ez az ő területe, nem szeretne engem itt látni. Futásnak eredtem, és ijedtemben nem találtam az utamat, amin eddig közlekedtem – mesélte az őzgida.

– Jaj, ez a szarvas, de csúnyán bánt veled! Ismerem azt a rétet, elfér ott sok őzcsalád. Vajon miért haragszik ennyire, hogy téged elüldözött?

– Azt hiszem, nem rám, hanem Apára mérges. Apa legyőzte őt, mikor egymással harcoltak. Az én apukám agancsa a legerősebb az egész Földön! – húzta ki magát az őzike.

– Ó, hallottam erről a csatározásról. Ne törődj vele, majd megbékélnek egymással, és akkor te ismét kijárhatsz a rétre! – nyugtatta a sünike az őzgidát.

– Milyen szép pettyes a hátad! – folytatta. Akinek ilyen gyönyörű a ruhája, ilyen kedves a szeme, az sose keseredjen el! – folytatta.

– Hogy találjak én most haza, mikor elhagytam az ismerős rétet, az ismerős utakat! – kesergett a gida.

– Keresünk új utat, ami elvezet téged az otthonodba! Nem csak az az egy létezik, amin eddig jártál! – válaszolt a sünike.

Őzike kezdte magát jobban érezni. Lám, igaza lehet ennek a kis tüskés gombócnak, erre is vezet egy út, arra is halad egy, tele van a környék ösvényekkel.

–  Köszönöm sünike a támogatást, gondolkodom, merre induljak, és biztos, hogy haza találok az új úton! – mondta.

Elköszönt, majd egyedül folytatta a keresést. Körülötte virágok nyíltak, tarkák, illatosak. Zöldellt a fű és madárcsicsergés hallatszott mindenfelől. Harkály kopácsolt egy öreg fa törzsén.

– Szia, harkály! Nem tudod, merre kell mennem, hogy megtaláljam az otthonom? Az én apukám nyerte meg a szarvasok versenyét, mert az ő agancsa a legerősebb, és legyőzött vele mindenkit! Ott az otthonom, ahol ő lakik –  szólította meg az őzgida.

– Szia, őzgida! Ismerem apukádat, nagy tisztelője vagyok, azt is tudom, merre kell menned ahhoz, hogy haza találj. Nézd azt az őzláb gombával szegélyezett utat! Azon haladj előre. Egyenesen egy rétre vezet. Ahhoz már nagyon közel van a házatok! – válaszolt a harkály.

Őzgida megköszönte az útba igazítást, majd gyors léptekkel megindult. Pillangók incselkedtek vele, de most nem kergette őket, szeretett volna hamar az új út végére érni. Kisvártatva meglátta a rétet. Ez a rét szebb volt, mint az, amit már ismert, kövérebb fű nőtt, és sok– sok katicabogár szállt egyik virágról a másikra. Büszkeséggel töltötte el, hogy idetalált. Látta, hogy egy őzcsalád ott legelészik, de nem ijedt meg. Bátran elindult. Épp a rét közepén járt, mikor az egyik rászólt:

–  Ez az én területem! Menj innen!

– Nem akarok veled legelészni, de erre visz az utam, úgyhogy én itt fogok menni! – válaszolt a gida.

Az őz annyira meglepődött, hogy visszaszólt a gida, hogy eszébe sem jutott vitatkozni vele. Hagyta, hogy átmenjen a réten. Az őzike egy cseppet sem félt, feltartott fejjel haladt vékonyka kis lábain előre. Az őz utána szólt:

– Ne haragudj, hogy rád kiáltottam. Látom nagyon bátor vagy. Ha van kedved, gyere ki erre a rétre, játszhatnátok együtt a gidáimmal!

Az őzgida hátrafordult, és bólintott.

– Rendben van, majd eljövök!

Hamarosan meglátta az otthonukat.

– De jó, hogy hazaértél! –  mondta őzmama.

– Új utakon jártam, az tartott ilyen sokáig. De sok érdekes dolgot láttam! Megismertem egy másik erdőt és egy másik rétet is – felelte.

Elmesélt mindent a szüleinek. Beszélt a szarvasról, aki elüldözte, az erdőről, a süniről és a harkályról, a szomszéd rétről, az új útról, amit még nem ismert eddig, de szebb volt, mint az összes eddigi, amit látott. A szülei érdeklődve hallgatták.

            – Büszke vagyok rád, hogy legyőzted a félelmedet, és használtad az eszedet, kérdezősködtél, és haza találtál! – mondta az apukája.

– Holnap beszélek a szarvassal, hogy a gyengébbet ne ijesztgesse, ne zavarja el, ha velem van baja, nekem mondja! – folytatta később.

Azután mindannyian lefeküdtek aludni. Őzgida tudta, hogy amit Apa ígér, azt be is tartja. Várta a másnapot, mert nagyon szerette volna, ha a béke helyreáll, és ismét mindannyian együtt legelésznek a szomszéd réteken. Remélte, hogy apukája kibékül a szarvassal, akit az agancs harcban legyőzött.