Szöcske a tenyérben


https://webshop.meskete.hu

            Nyáron a sugárzó napsütésben a szöcske család útnak indult a réten. A mama jól bezárta a házuk ajtaját, hogy senki ne menjen be, amíg távol vannak. Az apa és a gyerekek már messze jártak, hatalmas ugrásokkal a tarka virágokkal tarkított zöld fűbe...

Kép forrása: pixabay.com

            Nyáron a sugárzó napsütésben a szöcske család útnak indult a réten. A mama jól bezárta a házuk ajtaját, hogy senki ne menjen be, amíg távol vannak. Az apa és a gyerekek már messze jártak, hatalmas ugrásokkal a tarka virágokkal tarkított zöld fűben teremtek.

-Várjatok meg! Én is megyek!- kiáltott utánuk szöcske mama, de ők nem hallották.

Teljesen elvarázsolta őket a szabadság mámora. Ilyenkor hajnalban errefelé nyugalom uralkodott a tájon. A vakondtúrásoknál bekiáltottak a járatokba:

-Jó reggelt szomszéd! Milyen éjszakátok volt? Sokat ástatok?- kérdezték.

Néha egy-egy álmos szemű kis fekete, fényes szőrű állatka kidugta a fejét, és így válaszolt:

-Jó reggelt nektek is! Tudjátok, hogy mi ilyenkor fekszünk le aludni, kérlek, máskor ne költsetek fel bennünket!- mondták, de mindhiába. A rakoncátlan kis szöcske gyerekek ugrándoztak jobbra, balra, és felköltöttek mindenkit, akit csak tudtak. Az apukájuk rájuk szólt:

-Nem illik másokat zavarni! Hányszor mondjam el nektek!- szólt nekik, de mindhiába. A kis szöcskék előle is elugráltak.

-Gyere utánunk!- mondták egy arra járó kisegérnek.

-Mennék, ha utol tudnálak érni titeket! Mennék, ha én is tudnék akkorát ugrani, mint a testhosszam hússzorosa!  -felelte sértődötten. Nagyon haragudott magára, hogy még egy ilyen pici kis rovar is túlszárnyalja őt. Legalábbis ugrándozásban. Mérgesen bebújt egy vakondtúrásba, ahonnan egyhamar kiebrudalta a járat ura:

-Ezt nem hiszem el! Az előbb a szöcske, most pedig a mezei egérke költ fel a szép álmomból engem! Hát nem tisztelik a fiatalok a másik állatot?- morgolódott. A kisegér fülét-farkát behúzva elosont a közeléből. Jobbnak látta, ha máshol szaladgál. Keresett magához hasonló egereket, akik szívesen versenyeztek vele a száz méteres futásban.

Miközben a szöcskék vígan ugrándoztak, a nap már egyre magasabban járt az égen, és megérkeztek a kirándulók a rétre. Egy kis család plédet terített le a fűbe, elővették a kis fonott kosarukat és reggelizni kezdtek. Friss kenyeret, sonkát, főtt tojást, sajtot hoztak, hozzá paradicsomot és paprikát ettek. Apa, Anya és gyerekek nagyon jól érezték magukat, örültek, hogy a társasházi lakásukból a szabadba jöhettek, és a friss levegőt, a gyönyörű virágos rét szépségeit élvezhetik. Nem messze csörgedezett egy kis patak. Reggeli után annak partján nézelődtek, és a halacskák gyors mozgását figyelték a vízben. Néha meg-megláttak egy-két falevél hajót a víz tetején, melyen hétpettyes katicabogarak utaztak.

-Nézd, hogy szárítgatják a szárnyaikat!- mondta a kislány a testvérének, egy katicára mutatva.

-Igen, biztos belepottyant a vízbe, és miután felszállt a falevélre elkezdte magát szárogatni!- felelt a kisfiú.

-Gyertek labdázni!- kiáltott Apa, és odadobta a pettyes labdát. A kislány nem tudta elkapni, ezért az beleesett a patakba, és úszott a falevél után.

-Nézd, ott jön az óriás katica rokonunk! A szörny, akiről meséltek a szüleink!- mondta a hétpettyes katica a testvérének, aki épp akkor kapaszkodott fel a falevélre.

-Jaj, jaj siessünk, nehogy elkapjon bennünket!- felelt a testvére, és azzal mindketten felszálltak a magasba.

-Még hogy én katica szörny vagyok! Dohogott a piros pettyes labda, és mérgében fennakadt egy vízbenyúló fatörzsön.

-Várjatok, majd én kihalászom nektek!- kiáltott Apa. Azzal odaszaladt, fogott egy hosszú faágat, és azzal ügyesen lekotorta a labdát a törzsről, majd odaadta a kislánynak. Ő feldobta a magasba, és majdnem eltalálta a katicát vele.

-Jaj, itt az óriás katica szörny!- kiáltott a katica kislány, és menekülni kezdett.

-Maradj nyugton! Nem látod, hogy ez egy piros pettyes labda?- válaszolt a testvére.

-Tényleg! Akkor felesleges volt megijedni tőle!- mondta a katica lány.

-Igen, valóban. Bár jobb óvatosnak lenni.- felelt a testvére.

Megnyugodva mindketten tovaszálltak.

A gyerekek egy darabig labdáztak a szüleikkel. Egyik alkalommal, mikor a labda messze elgurult, a kislány utána szaladt, és lehajolt érte. Akkor vette észre, hogy sok-sok szöcske ugrándozik körülötte. Egy darabig figyelmesen nézte őket. Csodálta, milyen kicsik, és mégis milyen nagy távolságra jutnak egy-egy ugrással. Felállt, és helyből ő is ugrott egyet. Amilyen magas ő volt, ahhoz képest az ugrást nem találta elég hosszúnak. Kíváncsi lett a szöcskére, szerette volna közelebbről megnézni. Türelmesen várakozott, és kinyújtotta két kezét, tenyérrel a föld felé tartotta őket, szorosan egymás mellett. Ujjait begörbítette, majd mikor az egyik kis állat közel került, lecsapott rá. Mint egy nagy kupola, úgy borult két tenyere a kis szöcskére.

-Jaj, jaj, de sötét lett!  Este van? Az előbb még sütött a nap! Mi történt? – jajgatott a kis rovar.

A kislány teljesen összezárta az ujjait, és érezte, hogy elkapta a kis szöcskét, hiszen ott mocorgott az egyik tenyerében. A szöcske család rémülten vette tudomásul a történteket, vad ugrálásba kezdtek körülötte.

-Engedd el, engedd el! – kiabálták mindannyian.

-Csak megnézem közelebbről!- felelte a gyerek.

-Az nagyon jó, nézd csak meg, ha tudod!- kiáltott a szöcske papa.

-Már miért ne tudnám?- felelt magabiztosan a kislány, miközben a kis szöcske egyre csak kaparászott a tenyerében, csiklandozta azt.

Ebben a pillanatban ért oda a kisfiú.

-Mi van a tenyeredben?- kérdezte.

-Szöcskét fogtam, de nagyon birizgálja az ujjaim! Megnézzük?- kérdezte a kislány.

-Persze! Engedd el! Biztosan fél, mert megfogtad őt!- mondta a kisfiú.

A kislány magasra emelte ökölbe zárt kezét, és az ég felé fordította, majd szétnyitotta az ujjait.

A szöcskének egyéb sem kellett! Ahogy megérezte a meleg napsugarakat, gondolkodás nélkül nekiveselkedett, és egy hatalmasat ugrott. Egyenesen a szöcske család közepébe került, akik már nagyon várták őt.

-Jaj de jó újra szabadnak lenni! – rikkantotta.

-Vigyázz fiam a szabadságodra, mindig maradj a közelünkben! Mi már tudjuk, hogy figyelni kell az árnyékokat, és ha közelítenek, elbújunk!- felelte az apja.

-Megnézted jól a szöcskét?- kérdezte a kisfiú a testvérét.

-Csak egy pillanatra láttam, olyan hirtelen elugrott!- felelte a kislány.

-Gyere, figyeljük őket a távolból. Elszaladok egy nagyítóért, akkor jobban megnézheted milyenek!- javasolta a kisfiú.

Hamarosan hozott egy nagyítót, és ezen keresztül csodálták a rovarok érdekes világát.

-Gyertek gyerekek! Elmegyünk ebédelni!- szakította félbe a nézelődésüket az anyukájuk.

            Az autó lassan haladt lefelé az úton. A gyerekek beszélgettek. Elmesélték a szüleiknek, hogy szöcskét fogott a kislány, aki gyorsan kiugrott a tenyeréből, mert nem szeretett bezárva lenni az ujjai között.

A szöcske család hazatért. Szöcske mama elővette a házuk kulcsát, kinyitotta az ajtót, majd az ebédnél megkérte a szöcske gyerekeket, hogy óvatosan közlekedjenek a réten, ha az egyik legféltettebb kincsüket, a szabadságukat meg akarják tartani.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!