Panda maci otthona

Panda maci otthona.

                         Óriáspanda fiú otthont épített a sűrű erdő magas fákkal övezett egyik zugában.  Hosszú ideje magányosan élt, járta a környéket, gyűjtötte a táplálékot, melyből bőven akadt a területén.

            Egy szép napon, mikor madárcsicsergés ébresztette, arra gondolt, hogy ideje családot alapítania. Szétnézett a házban, hogy nem hiányzik-e még valami, amit elő kell teremtenie. A gyerekszoba elég tágas két kis pandamaci számára, a nappali elég nagy négy személynek, a konyhában egy egész család számára lehet ebédet készíteni, az étkezőben elférnek legalább tízen az asztalnál, vendégül tudják látni a nagyszülőket is hét végenként. A kert akkora, hogy kényelmesen játszhat benne húsz kicsi bocs is, nyugodtan elhívhatják majd az pandamaci óvodából a barátaikat a kölykök alkalomadtán. Kialakított egy kis veteményest, innen finom, friss zöld hajtásokat tud majd a vacsorához szedni. Az egyedül töltött hosszú hónapokban sokat vándorolt, és a közeli erdőben élő Óriáspanda lánnyal rendszeresen beszélgettek. A panda lánynak nem születtek testvérei, a szüleivel lakott egy szép kis erdei házikóban. Vágyott a társaságra és várta ezeket a találkozásokat. Ilyenkor Óriáspanda fiú mesélt neki arról, hogyan dalolnak a madarak a szomszéd erdőben, mennyivel dúsabb arrafelé a fák lombja, és hogy a hegyekből csörgedezik egy folyó, melynek vizében meg szokott mártózni. Igaz, jéghideg a vize, de nyáron ez különösen jól esik, mert a nagy fehér-fekete bundája bizony sokszor melegnek bizonyul. Az Óriáspanda lány nagy szemekkel hallgatta, ő nem járt még arrafelé, de nagyon kíváncsi volt arra, valóban olyan csodálatos-e a szomszéd erdő, és olyan jó-e úszkálni a hűs folyóban, ha a levegő felforrósodott. Nem szólt erről egy szót sem, csak remélte, hogy egyszer Óriáspanda fiú meghívja őt egy ebédre magához. A szülei nem nézték jószemmel, hogy éppen ezzel a mackóval találkozgat, mert ők azt szerették volna, ha a legtehetősebb panda a barátja. Ezért elhívták magukhoz vendégségbe a gazdag panda mackót, aki egy szekér bambusz rügyet hozott ajándékba. Na, ettől aztán teljes izgalomba jöttek az idősebb mackók, kérdezgették őt, hogy hol jutott hozzá ilyen sok finomsághoz.

– Ó, hát van nekem annyi bambusz rügyem, amennyi csak belém fér! Sokszor rám is szárad! Aki velem él, annak a családja nem szenved majd hiányt sem bambusz rügyben, sem másban! – mondta kicsit nagyképűen és önmagától túlságosan is eltelve.

A panda lánynak nem tetszett ez a beszéd. Miért dicsekszik a tehetős maci? – kérdezte a zörgő leveleket, mert nem tudta a szüleivel megbeszélni, őket nagyon megnyerte a bőség és gazdagság. Persze azok válaszként csak tovább zörögtek. Egyszer azonban ínséges idők jártak arrafelé, nem esett annyi eső sem, hogy a fák zöldelljenek. Kevés volt a lomb, kevés a rügy, soha nem lehetett jóllakni belőle. Az Óriáspanda fiú szeretettel gondolt a szomszéd erdő lakóira, ellátogatott arra, és látva nehéz helyzetüket, visszacammogott az otthonába, ahol az éléskamrában raktározott el magának néhány napra növényeket. Meg aztán a kis veteményeskertje ellátta őt, naponta hozott friss vizet a folyóból, és szorgalmasan öntözte. Nem lehet azt mondani, hogy túl sok ennivalót halmozott fel, de soha nem éhezett. Összeszedett annyit, amiről úgy gondolta, hogy az Óriáspanda lány családjának elég lesz, amíg megérkezik végre az eső, szekérre rakta, és elvitte hozzájuk. Szerényen letette az ajtajuk elé, majd észrevétlenül távozni akart. Az idős szülők azonban meglátták a szekér élelmet a ház előtt, és kiszaladtak a bejárati ajtóhoz. Azt hitték, hogy a gazdag panda érkezett meg, és ő gondoskodik róluk ilyen figyelmesen. Megdöbbenve látták, hogy már a kertkaput nyitja a szomszéd erdő Óriáspanda fiúja, nem szeretné, hogy hálálkodjanak neki, és azt sem, hogy viszonozzák a szívességet. Kicsit elszégyellték magukat, amiért eddig nem vették észre, hogy bár ez a panda nem olyan gazdag, de amije van, azt megosztja velük, jószívű és nagyon szerény. Szóltak hát a maci lánynak.

– Menj ki lányom a kertbe, örülni fogsz, meglepetés vár rád! – mondta panda apuka.

A panda lány mikor kilépett az ajtón, nem is vette észre a szekér élelmet, az Óriás panda fiút annál inkább. Nagy örömmel kiáltott utána:

– Maradj velünk kérlek! Gyere be a házunkba! – mondta.

A pandamackó meglepetten megállt, és az invitálásra bement a nappaliba. Ott aztán mindannyian leültek, és egy jót beszélgettek. Kisvártatva mackó lépések közeledését hallották. A gazdag panda mackó megállt az udvaron, és így kiáltott:

– Jössz-e a házamba Panda lány? Tudom, hogy nincs mit ennetek, ha velem tartasz, rendbe tartod a lakásom és a kertem, neked és a szüleidnek mindig lesz mit enni! Nekem most is van bőven, most száradt el egy szekérnyi friss hajtás, ki kellett dobnom a szemétbe!

A lány kilépett a házból, és így válaszolt:

– Ha van elég táplálékod, miért nem adod oda azoknak, akiknek nincs? Miért dicsekszel vele? Én nem megyek a házadba, mert nem vagy jószívű! Menj el innen és ne gyere többé vissza!

Azzal megfordult, visszament a nappaliba és tovább beszélgetett a többiekkel. A szülei hallották a szavait, és teljesen egyetértettek vele. Miután ilyen szépen elrendeződtek a dolgok, Óriáspanda fiú egyre gyakrabban jött, hiszen mindenki szívesen látta errefelé. Közben megérkezett a megváltó eső, esett, esett napokig, minden kizöldült újra, friss illatok terjengtek a levegőben. Óriáspanda fiú úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy megkérje Óriáspanda lányt, legyen az ő párja. Elment hát lánykérőbe a családhoz. Igazság szerint Panda lány már nagyon várta ezt a pillanatot. Mikor látta, hogy Panda fiú ünnepélyes arcot vág, remélte, hogy azért jött, mert meg szeretné kérni arra, hogy ezentúl együtt folytassák az életüket. Így is történt. Óriás panda fiú annak rendje-módja szerint megkérte a kezét, majd nagy lakodalmat csaptak, és óriáspanda lány átköltözött az ő házába.

Új életet kezdtek, együtt. A szülők gyakran átjöttek hozzájuk, mindannyiszor megcsodálták a veteményeskertet, és az ínségesebb időkre félrerakott élelmet. Elmentek együtt a folyóhoz, és úszkáltak benne, azután megszárították fehér-fekete bundájukat a napon.

Egyik ilyen alkalommal a fiú így szólt hozzájuk:

– Azonnal érkezik édesanyám és édesapám is, mert szeretnénk, ha együtt hallanátok a jó hírt!

Meg is érkeztek a fiatal panda fiú szülei. Ők kicsit messze laktak innen, de nem voltak idősek, könnyen jöttek-mentek, örömmel várták fiúk bejelentését. Amint megérkeztek, leültek egy kicsit, megpihentek, ettek-ittak.

– Mi a jó hír, fiam? – kérdezték a fiúktól.

– Mikor legközelebb jöttök, addigra már hárman leszünk! – szólt az óriáspanda mackó.

Volt nagy öröm! Összecsapták mancsaikat, ölelgették gyerekeiket, és ezer kérdést intéztek hozzájuk. Lassan a nap is elfáradt, mielőtt aludni tért, a pandamackó nagyszülők hazafelé indultak.

Mindig nagyon jól érezték magukat a gyerekeiknél, de tudták, hogy ez a mai nap különösen emlékezetes marad. Alig várták a legközelebbi találkozást.

Úgy történt minden, ahogy a gyerekeik mondták. Eltelt jó pár nap, talán hét is, és mikor látogatóba mentek, a gyerekszoba ágyban egy pici, rózsaszínű panda mackó aludt békésen.

A szülők büszkén mutatták a kicsinyüket. A nagy örömben alig hallották meg, hogy valaki rángatja a kertkaput. Ez a valaki, nagy kiabálásba kezdett:

– Gazdag vagyok, én lettem a pandák ura, nekem nem lehet ellentmondani, engem tilos visszautasítani! Jöttem a kölykötökért, hogy elvigyem innen! – ordította.

Döbbenten kinéztek az ablakon, és látták, hogy a gazdag óriáspanda kiabál, ahogy a torkán kifér. Ő nem tudta, hogy éppen itt van a négy panda nagyszülő, és hat felnőtt pandamackóval áll szemben egyedül. Hamarosan szembesült ezzel a ténnyel, mert megjelent az ajtóban négy idősebb és két fiatal pandamackó. Inába szállt a bátorsága, és már fordult vissza, de a ház lakói nem engedték el szó nélkül.

– Vedd tudomásul gazdag panda, hogy a mi legnagyobb kincsünk ez a kismackó, és mindannyian védeni fogjuk őt, hogy biztonságban felnőjön!  Tűnj el innen, ha jót akarsz, ne is nézz vissza, és ne gyere soha többet errefelé! – szólt a kicsi panda apukája.

– Békélj meg a sorsoddal, légy szerényebb és próbál magadnak párt keresni! Minket pedig felejts el! – tette hozzá a kicsi panda anyukája.

– Mi mindig itt leszünk a gyerekeink és unokáink mellett, ha szükségük van ránk, azonnal itt termünk! – tette hozzá a panda nagyapa.

A rosszindulatú panda ijedtében kővé dermedt. Ekkora összefogásra nem számított. Látta, hogy túlerőben vannak, jónak látta elhúzni a közelükből.

– Takarodj innen! Többé nem akarunk látni! – kiáltott rá a két nagymama.

Erre a támadásra már valóban nem számított. Megszégyenülve elinalt, úgy, hogy bottal üthették a nyomát. Mikor mindannyian betértek a házba, megcsodálták a még mindig alvó kicsi bocsot, akkor az Óriáspanda fiú így szólt:

– Köszönöm a segítséget Apa, Anya, és párom szülei, nektek is. Szerintem az lenne jó, ha itt maradnátok egy kis ideig, hátha visszatér még hozzánk a gonosz panda. Együtt könnyebben elbánunk vele, mint én, egyedül.

– Köszönjük fiam. Nagy örömmel maradunk, bár nem gondolom, hogy ide ezek után bárki bemerészkedik. Elmegy a híre az egész erdőben, hogy mi hogyan ebrudaltuk ki a gonosz pandát. Szívesen itt maradunk, hogy lássuk, hogyan fejlődik a kicsi unokánk! – mondta az idősebb óriás panda.

A ház elég nagy volt ahhoz, hogy mind a négy nagyszülő elférjen benne. A kerti munkában, a háztartásban nagyon sokat segítettek a fiataloknak. Közben a kis panda maci szépen fejlődött, egyre többet evett, és ahogyan a hetek teltek– múltak kezdett önállóvá válni. Ekkor a nagyszülők szépen hazatértek otthonaikba. A három tagú panda család pedig kialakította saját, önálló életét.

            Nagyon boldogok voltak, senki nem bántotta őket, folyamatosan gondozták, locsolták a kis konyhakertet, amely ínség idején jó szolgálatot tett nekik. Mikor tudomásukra jutott, hogy a gazdag panda elszegényedett, vittek a háza elé egy szekér ennivalót, hogy legyen mit ennie. Ezt látván a panda utánuk ment, és bocsánatot kért tőlük azért, amit ellenük elkövetett. A pandapár a bocsánatkérést örömmel elfogadta, és azt kívánták, bárcsak jóra fordulna az ő sorsa is.