Palackposta

Palackposta.

Valahol messze, messze, künn a tengeren, ahol kékséges kék a víz, amely olyan színű, mint az ég, s olyan átlátszó, mint a lakk, vagy mint a függöny, esetleg a hártya, ott ringatózott a jámbor hullámok hátán egy palack.

Jól érezte magát a szelíd fodrokon, hasát, vagy a hátát süttette, s élvezte, hogy cirógatta a napsugár. Az ám! De ez a palack nem olyan hagyományos volt, hanem különleges. Légmentesen elzárták és a belsejében, - ni, csak!- mintha, egy papírtekercs lett volna. Szóval ott lebegett a hátán, a hatalmas tengeren, élvezte a hullámok lágy sodrását.

Teltek-múltak a percek, órák, napok, hetek, hónapok, talán még az évek is, amikor egyszer csak partot ért a palack, a homokban megfeneklett, csak a nyaka látszott ki.

Épp ott körözött a víz felett Rózsi, a rózsás gödény, vagy inkább a rózsás pelikán. Halakra vadászott, amikor megpillantotta azt a valamit a parton. Kíváncsian szállt le mellé.

-          Vajon mi lehet ez?  - Nézegette jobbról-balról, fentről-lefelé. Eközben v-alakban megjelentek, s leszálltak a társai is.

-          Mit találtál?- kérdezték dörömbölő hangjukon a pelikánok.

-          Nem tudom! De valami van a belsejében, nézzétek!

-          Mutasd!- mondta az egyik. - Ők is nézegették jobbról-balról, fentről-lefelé.

-          Húzzuk ki!

-          Jó!

-          Húzzuk egyszerre!

-          Hó-rukk! Hó-rukk! Hó-rukk! – kihúzták a homokból.

-          Ez egy palackposta! – kiáltott fel Rózsi.

-          Hogy mi?

-       Palackposta. Már hallottam róla. A hajóról a vízbe dobnak egy jól lezárt palackot, benne egy nagyon fontos üzenettel. A tengeráramlatok tovasodorják, amig valakinek a kezébe kerül. Aztán az üvegben levő papirost elolvassa és tudatja a tartalmát másokkal is.

-          De érdekes!

-          De jó!

-          Nézzétek, a tetején van egy kupak! – folytatta Rózsi trillázva.

-          Húzzuk ki!

-          Jó!

-          Húzzuk egyszerre!

-          Hó-rukk! Hó-rukk! Hó-rukk! – kihúzták.

-          Várjatok!- így Rózsi, a pelikán.

-          Majd én óvatosan kihúzom belőle, aztán felolvasom nektek.

-          Jó!

-          Rendben! – így is történt. Rózsi belekezdett, pelikán társai csöndben, figyelmesen hallgatták.

-          Itt lakom a Kárpát-medencében hét éve. Van tizennégy testvérem. Ha megtaláltad és olvasod, a levelemet tudd, hogy szeretettel várlak akárki is vagy a társaiddal együtt. Sok szeretettel: Róza, egy rózsás pelikán.

-          Hallottátok mind? – kérdezte örömtől ragyogó tekintettel Rózsi.

-          Igen, hallottuk.

-          Vár minket egy másik pelikán a testvéreivel.

-          Mit gondoltok, menjünk? – tette fel a kérdést Rózsi.

-          Menjünk!

-          Rendben! –

Különös kiáltással felröppentek, egészen a felhőkig, és elsuhantak a tenger fölött, sebesen suhogtak szárnyaik, az ismeretlen, messzi-messzi új élet felé.