Az elveszett lábbelik


https://webshop.meskete.hu

Volt egyszer egy kislány Lizbet, aki nagyon szerette a cipőket. Mindenféle lábbeit gyűjtött: magas sarkút, tornacipőt, balerinacipőt, bebújóst, fűzőst, szandált, papucsot és még bakancsot is. Minden nap váltogatva hordta őket, és boldogan járkált velük az u...

Kép forrása: Leitner Ivett - https://www.instagram.com/juneliline

Volt egyszer egy kislány Lizbet, aki nagyon szerette a cipőket. Mindenféle lábbeit gyűjtött: magas sarkút, tornacipőt, balerinacipőt, bebújóst, fűzőst, szandált, papucsot és még bakancsot is. Minden nap váltogatva hordta őket, és boldogan járkált velük az utcán. Nem vette őket, hanem kapta. Használt, mások által kinőtt lábbelik voltak. Amikor ő is kinőtte, ő is továbbadta annak, akinek szüksége volt rá. Egyik nap azonban a kislány, az egyik kedvenc cipőjét nem találta. Aznap reggel még ott volt az ágya mellett, mert azt tervezte fölvenni, de amikor hazament az iskolából, a cipő már nem volt ott. Lizbet szomorú és kétségbeesett lett. Körbejárta az egész házat, és kérdezgette a családját, hogy látták-e a cipőt, de senki sem tudta, hol lehet. Benézett az ágy alá, ágy fölé, még egyszer mellé, mögé. Kereste a játékai közt, iskolaszerei közt, a szekrényében, a konyhában, fürdőszobában, még az előszobában is, de a cipő szőrén-szálán eltűnt. Ráadásul mire körbenézett a lakásban az összes cipője eltűnt. Az az egy maradt, ami a lábán volt. Sehogy se értette a dolgot. A kislány elindult, ki az utcára, hogy ott folytassa a keresést. Az utcán járva mindenhol nézte, kereste, de sehol sem találta. Az emberek, akikkel találkozott, nem tudtak segíteni neki. A kislány annyira szomorú lett, hogy hazament, és bezárkózott a szobájába.

Aznap este azonban egy varázslatos dolog történt. Egy manó jelent meg az ablakánál. Lizbet kitárta és tátott szájjal meredt a manóra. Amikor feleszmélt, sebtében illendőképpen köszöntötte. A manó elmondta neki, hogy a cipője nem veszett el, csak elrejtette egy gonosz boszorkány, aki csupán irigységből akarta megbüntetni a kislányt, mert annyira sok cipője volt, neki pedig csak egy.

A manó azt is elmondta a kislánynak, hogy csak akkor kapja vissza a cipőjét, ha elindul egy varázslatos útra, és megkeresi a boszorkány szigetét és visszakéri tőle. A kislány megdöbbent, némán hallgatta e szavakat, de a manó azt ígérte neki, hogy segít neki, bár láthatatlanul, de vele tart.

Így hát Lizbet és a manó még aznap este elindultak a varázslatos útra. Mentek-mendegéltek, hegyen át-völgyön át. Keresztülmentek a sűrű erdőn, ritka tisztáson, felültek a felhőkre, a Holdra, majd az egyik csillagra, és végül nagy sokára eljutottak a boszorkány szigetére. Ében fekete volt az a hely. Az erdő, a mező, a patakok, a tavak, a folyók, még a kacsalábon forgó palota is. Koromsötét volt, még a lábukat se látták. Lizbet nagyon félt, keze, lába reszketett, de erőt vett magán. Bekopogtak az ajtón. Hatalmas rézkilincs nyitotta. Az ajtó magától kinyílt. Olyan sötét volt, hogy semmit se láttak. Lizbet mégjobban félt. A manó megfogta a kis kezét, mire valamelyest megnyugodott. Ekkor hirtelen a semmiből előtte termett a banya. Lizbet illendőképpen köszöntötte. Azonban, amikor meglátta a kislányt éktelen kacagásba kezdett: Hi-hi-hi, ha-ha-ha, he-he-he…A lábbeliket keresed? Azért hiába tettél meg ekkora utat, mert nem adom vissza. Az már mind az enyém. – De miért vitted el? Neked nincs? - Nincs, csak ez az egy, ami a lábamon van. – De akkor miért nem kértél tőlem? Szívesen adtam volna, akár két párat is. De az, hogy titokban elvitted, az nem volt szép tőled. Az nem volt helyes. Nem vagyok gazdag, nekem is csak mások által levetett, használt lábbelim van, de szívesen adok belőle. Csak kérned kell. - Nem! Nekem az összes kell, mert én nem kapok senkitől. – Miért? Kértél? – Nem! – Akkor miből gondolod ezt? - Csak úgy! – Szerintem tégy egy próbát. A lábbeliket meg szeretném visszakapni, mert az mind az enyém. - A boszorkány azonban nem volt hajlandó visszaadni azokat. A kislány és a manó azonban nem adták fel. Nagy nehezen, de sikerült meggyőzniük a boszorkányt, hogy nincs szüksége ennyi cipőre, és inkább más, jobb dolgokra kellene koncentrálnia, minthogy gonoszkodjon, és mások tulajdonát elvegye. Végül csak visszaadta őket. Egyet azonban elkért. Lizbet örömmel, szívesen adta oda. Miután elköszöntek, boldogan ment haza a manóval. Amikor hazaért megköszönte a segítséget és elbúcsúztak egymástól. Ekkor a kislány az órájára nézett és észrevette, hogy alig telt el pár perc ez idő alatt. Ezen már ezek után meg se lepődött. A lábbeliket szépen sorba, kitisztítva visszatette a helyére.

Azóta sem felejtette el ezt az estét és a varázslatos manót.

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!