Szörny és Mumus

Szörny és Mumus.

 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egyszer Szörny és Mumus.

Nem voltak testvérek, még csak rokonok sem, hanem szomszédok voltak, sőt igazi huncut, csibész jóbarátok. Az volt a legkedvesebb időtöltésük, hogy akit csak tudtak megtréfáltak, és utána jót nevettek rajta. Hát ez nem volt szép tőlük, ugyebár?

Egy hétfői napon egy aranyos icipici kismókus ugrabugrált el a házaik előtt. Szörny meglátta. - Hova mész? – kérdezte nyájasan. – A gyógyvizes kúthoz megyek, mert a szüleim megkértek arra, hogy hozzak egy palackkal. Ők most nem tudnak elmenni. - Tudod, hogy merre van? - Pontosan nem, de rajzoltam egy térképet hozzá. - Elmondjam? - Igen, az jó lenne!- mosolyodott el a kismókus. - Menj, egyenesen dél felé. Amikor odaérsz egy nagy dombra, lesz ott egy nagy tölgyfa. A tölgyfán lesz egy ezüstpálca. Avval a pálcával érintsd meg a fát és akkor meglátod a kutat. - Tényleg? – csodálkozott el a kis mókus. – A szüleim nem ezt mondták – gondolta. – Sebaj, megyek arra amerre Szörny mutatta. Végül is miért akarna nekem rosszat? – Így hát elindult.

Ment, mendegélt, hamarosan odaérkezett a tölgyfához. A tölgyfán valóban ott volt az ezüstpálca. A pálcával megérintette a fát és a fa mögül hirtelen előugrott Mumus. –Váá- váá- kiáltott rá. – Jaj! – kiáltotta a szegény kismókus, aki úgy megijedt, hogy felállt a hátán a szőr, sőt még a szívverése is megállt. Ijedten ugrabugrált hazafelé. Szedte a lábát, ahogy csak tudta. Mumus pedig hanyatt fekve a hasát fogta nevettében. Még a lábaival is dobogott hozzá. Az aranyos icipici kis mókus, amikor megnyugodott, elővette a térképet és annak segítségével megtalálta a kutat és hazavitte a gyógyvizet.

Egy keddi napon egy aranyos icipici kisnyuszi ugrabugrált el a házaik előtt. Mumus meglátta. - Hova mész? – kérdezte nyájasan. – A répaföldre megyek, mert a szüleim megkértek rá, hogy hozzak a levesbe. Ők most nem tudnak elmenni. - Tudod, hogy merre van? - Pontosan nem, de rajzoltam egy térképet hozzá. - Elmondjam? - Igen, az jó lenne!- mosolyodott el a kisnyuszi. - Menj, egyenesen dél felé. Amikor odaérsz egy nagy dombra, lesz ott egy nagy tölgyfa. A tölgyfán lesz egy ezüstpálca. Avval a pálcával érintsd meg a fát és akkor meglátod a répaföldet. - Tényleg? – csodálkozott el a kisnyuszi. – A szüleim nem ezt mondták – gondolta. – Sebaj, megyek arra, amerre Mumus mutatta. Végül is miért akarna nekem rosszat? – Így hát elindult. Ment, mendegélt hamarosan odaérkezett a tölgyfához. A tölgyfán valóban ott volt az ezüstpálca. A pálcával megérintette a fát és a fa mögül hirtelen előugrott Szörny. –Váá- váá- kiáltott rá. – Jaj! – kiáltotta a szegény kisnyuszi, aki úgy megijedt, hogy felállt a hátán a szőr, sőt még a szívverése is megállt. Ijedten ugrabugrált hazafelé. Szedte a lábát, ahogy csak tudta. Mumus pedig a hasát fogta nevettében. Az aranyos icipici kis nyuszi, amikor megnyugodott, elővette a térképet és annak segítségével megtalálta a répaföldet és hazavitte a répákat a levesbe.

Egy szerdai napon egy aranyos icipici süni ugrabugrált el a házaik előtt. Szörny meglátta. - Hova mész? – kérdezte nyájasan. – A postára megyek, mert a szüleim megkértek arra, hogy vigyek el egy levelet. Ők most nem tudnak elmenni. - Tudod, hogy merre van? - Pontosan nem, de rajzoltam egy térképet hozzá. - Elmondjam? - Igen, az jó lenne!- mosolyodott el a süni. - Menj, egyenesen dél felé. Amikor odaérsz egy nagy dombra, lesz ott egy nagy tölgyfa. A tölgyfán lesz egy ezüstpálca. Avval a pálcával érintsd meg a fát és akkor meglátod a postát. - Tényleg? – csodálkozott el a süni. – A szüleim nem ezt mondták – gondolta. – Sebaj, megyek arra, amerre Szörny mutatta. Végül is miért akarna nekem rosszat? – Így hát elindult. Ment, mendegélt, hamarosan odaérkezett a tölgyfához. A tölgyfán valóban ott volt az ezüstpálca. A pálcával megérintette a fát és a fa mögül hirtelen előugrott Mumus. –Váá- váá- kiáltott rá. – Jaj! – kiáltotta a szegény süni, aki úgy megijedt, hogy felállt a hátán a szőr, sőt még a szívverése is megállt. Ijedten futott hazafelé. Szedte a lábát, ahogy csak tudta. Mumus pedig hanyatt fekve a hasát fogta nevettében. Még a lábaival is dobogott hozzá. Az aranyos icipici süni, amikor megnyugodott, elővette a térképet és annak segítségével megtalálta a postát, feladta a levelet és hazament.

Így történt csütörtökön, amikor egy kispockot tréfáltak meg, pénteken egy kicsi ürgét, szombaton egy vakondot.

Vasárnap összetalálkozott a kismókus, a kisnyuszi, a süni, a kispocok, a kicsi ürge,és a vakond. Elmesélték a kicsi borznak, aki épp arra sétált, hogy megtréfálta őket egy szörny és egy mumus. - De vajon kik lehettek?- tette fel a kérdést a mókus. - Miért ilyen csibészek?- kérdezte a nyuszi. - Hogyan lehetne őket megváltoztatni úgy, hogy jók legyenek? – így a süni. - Derítsük ki!- vágta rá a kispocok, az ürge és a vakond. - Rendben! – felelték mindannyian. Összedugták a fejüket.

Tanakodtak reggel, délelőtt, délben és délután. Akkor odaosontak Szörny és Mumus házához. Elbújtak egy fa mögé. Hát látják ám, amint leveszik magukról a jelmezüket. Tátva maradt a szájuk az apróságoknak.  Tudjátok miért? Tudjátok kik voltak ők? Nem fogjátok kitalálni! Két vörös bundás, lompos farkú, hegyes orrú, hegyes fülű ravaszdi, igen, a róka. - Nahát, jól megtréfált minket ez a két haszontalan! – mondta a mókus. - Kölcsönkenyér visszajár!- felelte a nyuszi. - Azt hittem, hogy igaziból is vannak szörnyek, rémek és mumusok, pedig valójában nincsenek is!- válaszolta a kis sün.

Nem volt kérdés, hogy mit csináljanak. Gyorsan elszaladtak a jelmezkölcsönzőbe. Estére odaértek a rókák házához.  Azok éppen vadászni indultak. Amikor odaértek a nagy tölgyfához, hirtelen előugrott az óriás, a varázsló, a boszorkány, a hétfejű sárkány, a zombi, a szellem és a dzsinn. Szőrnyű hangon morogtak, vicsorogtak, sipákoltak, vijjogtak és még ki tudja milyen hangon rémisztgették a két rókát, akik úgy megijedtek, hogy hazáig szaladtak. A szörnyek meg utánuk! Azt se tudták, hogy félemükben hová bújjanak. Egyszer csak elült a zaj, csend lett. Az aranyos icipici kismókus, az icipici kisnyuszi, az icipici süni, a kispocok, a kicsi ürge, a kicsi borz és a vakond levette a jelmezét, a kezébe fogta és úgy álltak a bejárat előtt. Lassacskán a két vörösbundás kópé is előmerészkedett. Hát látják ám, hogy jól megtréfálták őket. Azonban, most senki se nevetett.

Kijöttek a házukból, megálltak az icipici kismókus, az icipici kisnyuszi, az icipici süni, a kispocok, a kicsi ürge és a vakond előtt és bocsánatot kértek tőle. Természetesen megbocsátottak nekik.

Soha többé nem ijesztettek meg senkit. Rendes, szófogadó rókák lettek belőlük.