Altató mese

Altató mese.

Az ég tiszta volt, felhőtlen. Ahogy búcsúzott a nap, azon nyomban felkúszott az égre az ezüstszínű hold, aztán tündökölni kezdtek a csillagok. Ekkor már Álommanó is útra készen állt. Álomhozó ládikájából kivett egy még kisebbet, melyben álompor volt, azzal útnak indult, azaz hogy repült, hisz szárnya, hártyás szárnya volt. 

Babszi és Bumbi már az ágyban feküdt. Édesanyjuk betakarta őket és mesélni kezdett.

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy Meseerdő, Meseerdőben meseház. Meseházban lakott Babszi és Bumbi. Nagyon szerettek ott élni. Élvezték a Meseerdő csendjét és nyugalmát. Napközben a fák közt beszűrődött az éltető nap sugara, árnyat nyújtottak a lombos fák. Az egyik alá le is ültek.

-          Milyen szép a napfény!- mondta Babszi és lehunyta a szemét. Orcáját simogatta a nap sugara. Hallgatták a madarak csicsergését, a szél zúgását, gallyak reccsenését, apró méhecskék dongását. Jó nagyokat szippantottak a friss, üde, ózondús levegőből.

-          Hallom, hogy csobog a forrás, amelyik itt, a Meseerdőben ered! – mondta Bumbi és eltűnődött azon, hogy az eső lehull a megduzzadt felhőből, aztán leszalad a patak a hegyről, és folyóvá szélesedik. A folyó aztán sietve elkanyarog a tengerig, az óceánig. Aztán elpárolog a víz, felszáll, a felhőkbe. Majd, megint kezdődik elölről.

-          Milyen érdekes!- gondolta Babszi- az erdőben minden, ami lehullik, elhal, a földbe kerülve, megtrágyázva a földet, előállít valami újat.

-          A Meseerdő nem néma, szerintem értem a beszédét.- mélyedt gondolataiba Bumbi. – Nyár végén átöltöznek a levelek, az erdőlakók. Ősszel bőségtálat rak elénk a vadon. Télen nyugalomban, békésen szendereg, féltőn betakarja a tiszta hó. Tavasszal újraéled a Meseerdő, boldogan csivitelnek a madarak, fészket raknak, fiókát nevelnek, ahogy a vadak is utódokat. Jókedvűen zsonganak az aprócska rovarok, serényen dolgoznak, gyűjtögetnek. Táncra perdülnek a lepkék, katicák a virágszimokon. Ezernyi élet lüktet.

-          Nem érzem magam egyedül- merengett Babszi. Minden évszakban gyönyörű a Meseerdő. -  A kicsik pillája nem mozdult, békés, nyugalomban volt. Édesanya pihe-puha puszit lehet a homlokukra, megigazította a takarót, és kiment a szobából.

Álommanó megérkezett Babszi és Bumbi ágya fölé. Nekik már csukva volt a szemük. Csak a képzeletük járt a háborítatlan Meseerdőben. Álomhozó ládikáját kinyitotta. Álomport hintett a szemükbe. 

Babszi és Bumbi ettől kezdve békésen szundikált.