Pálcikaváros - Az elveszett Léghajó

Pálcikaváros - Az elveszett Léghajó.

                                                       Pálcikaváros – Az elveszett léghajó

Egy őszi reggelen, - mikor a fák már hullatni kezdték leveleiket és a járdákon színes halomba fútja őket a szél, -egy Léghajóvezető épp munkába indult. Táskájába már be volt készítve az iránytű, a térkép, termosz és egy szendvics. Egész napos munka várt rá, hiszen új léghajót építettek a gyárban, és a próbarepülésre ma került sor. Az eddigi léghajók nem rendelkeztek beépített iránytűvel, se térképpel. Ezeket mindig maguknál tartották a Léghajóvezetők.

Ám egy nap a Léghajómérnökök összedugták a fejüket, és új léghajót terveztek. Hosszas tervezés, rajzolás előzte meg, az építést. Végül mikor a tervrajzok a gyárba kerültek a szerelők, a gombtekergetők, a hegesztők és a csavarkezelők, és gépészmesterek neki is álltak a munkának. A léghajó nagyobb lett, mint az eddigiek, húsz – huszonöt utast is el tudott szállítani. A légcsavart nagyobbra cserélték. Várhatóan gyorsabban száll majd, mint az eddigiek. Ballonja színén nem változtattak, fekete – kék maradt. Elején egy villanykörte segítette az éjszakai tájékozódást, hátulján egy lampion lógott, amiben egy kiscsillag ragyogott.

Léghajóvezetőnk, aki épp a gyár felé igyekezett, tapasztalt vezető volt- elvégezte a Léghajóvezető iskolát, és utána a tereprepülésre szakosodott -így ráesett a választás, hogy első próbaútjára vigye az új léghajót.

Aki tereprepülést tanult, annak nagyon jól kellett ismernie az időjárást, a hegyeket völgyeket, dombokat. Jól kellett tudnia tájékozódni térképeken is. Az iskolában lehetett még tanulni városi repülést is. Aki a város repülés mellett döntött, annak ismernie kellett az utcákat, hangárokat, ahol parkoltak a léghajók és a házak magasságával is tisztában kellett lennie. Az időjárást nekik is ismerniük kellett.

A gyár nem messze állt az Esőcseppgyártól, gyalog is meg lehetett közelíteni. Előtte egy nagy parkoló volt léghajókkal, akik türelmesen vártak a vezetőikre. A gyár mellett állt egy hatalmasan magas torony, az ebben dolgozó pálcikák az időjárást figyelték, és óránként jelentéseket küldtek egy irodába, ahol szintén időjárásfigyeléssel foglalkoztak.

Az új léghajó egyelőre még a gyárban állt. Az utolsó simításokat végezték el rajta. Amikor a Léghajóvezető odaért, kezet fogott a kollégáival, így köszöntötte őket.

-Készen áll a próbaútra? – érdeklődött egy Mérnöktől.

A Mérnök olajos narancssárga kertésznadrágban, kesztyűvel a kezén, épp csavarokat húzott meg.

-Úgy vélem nemsokára. Még pár dolgot ellenőriznünk kell.

-Vezető úr vezető úr..- kiabált egy asszisztens, szaladt feléje egy köteg papírlappal.-Itt vannak az adatok az időjárásjelentésről. Szép idő lesz ma, eső nem várható. - mondta és a lapokat a Léghajóvezető kezébe adta.

A gyár hangárában nagy volt a nyüzsgés. Szerelők létrákon állva csavaroztak ezt azt, míg mások gombokat tekergettek. A léghajó egy óriási fémszerkezeten pihent, aminek kerekei voltak. Ha útra készen áll, kigördítik a hangár elé, ahonnan biztonságosan fel tud majd szállni.

-A léghajó 5 percen belül készen áll az indulásra. - recsegte hirtelen a hangosbemondó. - Kérem készüljenek fel, akinek már nincs dolga az álljon odébb! - adta ki az utasítást.

A hangár ajtaja – akár csak egy garázsajtó- lentről felfele emelkedni kezdett. Mikor teljesen felhúzódott az ajtó a léghajót tartó szerkezet lassan elindult kifele- egy Mérnök irányította apró távirányítóval. A pálcikák óvatosan követték. Lassan de végül kiért a kijelölt parkolóba. A Léghajóvezető még egyeztetett pár Mérnökkel, és még egyszer átnézték az útvonalat. Egy széthajtogatott térképen, az ujjaival mutatta:

-Tehát a TR-09 es próbaútvonala a következő. Itt felszáll, aztán északi irányt vesz és elszáll a Pálcikaváros felett. Miután eléri a Teknősbékás-tavat, ott 27 fokkal forduljon kelet – délkelet irányba. Onnan szépen repül tovább míg eléri a Nagy- Völgyet. Ott dél nyugat felé fordul és egyenesen tovább száll nyugati irányt tartva a Nagy Zöldlomb erdőig. Ott leszállnak, és egy biztonsági ellenőrzést tartanak. Ha minden rendben van, észak -északnyugati irányba visszaindulnak Pálcikaváros felé. Úgy számoltuk napnyugtára itthon is lesznek. – ismertette az útvonalat az egyik Mérnök.

 – Továbbá, kérném, hogy az utazócsoport sorakozzon fel. Készüljön fel az indulásra.

A Léghajóvezető, egy Léghajóvezetőasszisztens, két Mérnök, és egy Gépészmester szépen fel is sorakoztak a léghajó előtt. A Léghajóvezető és az asszisztense zöld egyenruhát viselt és zöldeskék cilindert. A Mérnökök citromsárga kertésznadrágot, és narancssárga cilindert. a Gépészmester szürke kertésznadrágot kék cilinderrel. Mindannyian beszálltak a léghajóba. A vezetőtér nem volt túl nagy épp, hogy a két vezető elfért benne kényelmesen, így a többieknek már csak az utastérben jutott hely. Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett, a Léghajóvezető beindította a hajtóművet. A gépezet zúgni, fújtatni kezdett, és a légcsavarok lassan mozgásba lendültek.

-Felszállásra felkészülni! – kiáltotta a hangosbemondóba a Léghajóvezetőasszisztens.

A gépezet lassan elemelkedett a földtől. A körülötte állók óvatosan hátráltak. Az utastérben ülők vígan integettek kifele, persze előtte bekapcsolták a biztonsági öveiket. Az irányítás- mint már mondtam – biztos kezekben volt. A Léghajóvezető magabiztosan húzta vonta az irányító karokat, tekergette a kormányt, míg a Léghajóvezetőasszisztens figyelmesen tanulmányozta az immár műszerfalba beépített térképet és iránytűt. Pontosan követték az útvonalra megadott utasításokat. Magasan a fák felett szálltak, be lehetett látni az egész vidéket. Hátul az utastérben az utasok két sorban helyezkedtek el, így mindenki kényelmesen tudott nézelődni. Az idő szép volt, az ég kék, csak néhány bárányfelhő üldögélt az égen.

-Nemsokára a Teknősbékás tó fölé érünk- szólalt meg a Léghajóvezetőasszisztens- ott huszonhét fokkal délkelet felé kel vennünk az irányt. Nagyon jó, hogy van beépített iránytűnk.

És valóban, pár perc múlva felbukkant előttük egy tó.

-A Teknősbékástó a Teknősbékástó!-kiáltotta izgatottan egy egyik Mérnök az utastérből.

-Milyen szép, ahogy csillog a napfény a vízen. – mondta a másik.

A Teknősbékás-tó Pálcikavárostól nem messze terült el. A pálcikák szívesen kirándultak ki hozzá. A tó körül teknősbéka családok laktak, erről kapta a nevét. A Léghajó lassan elhagyta a tavat, és haladt tovább a megadott útvonalon. Az utasai vígan cseverésztek, örültek hogy a léghajó tökéletesen működik, minden rendben van.

-Hamarosan elérjük a Nagy Völgyet- kiáltott hátra a Léghajóvezető az utastérbe. -minden tökéletesen működik.

A Léghajó zurrogva- burrogva pöfékelve szállt az égen, kikerülve a bárányfelhőket. Minden az elképzelés szerint haladt, amikor egyszer csak egy erős fuvallat libbentette odébb a szerkezetet.

-Szentséges felhőpamacs! Mi volt ez?! - kiáltott fel a Léghajóvezető.

-Fogalmam sincs, az időjárás nem jelzett széllökéseket. - felelte a Léghajóvezetőasszisztens. Az első széllökést újabb követte, aztán nyugalom lett.

-Nem tetszik ez nekem. - monda a Léghajóvezető, és alaposan körülnézett az égen. – A mindenségit neki! Azok a felhők sem tetszenek nekem, odanézzen- mondta a Léghajóvezetőasszisztensnek, és kimutatott az ablakon.

Nem messze tőlük az égen sötétszürke fellegek gyülekeztek. A sötétszürkéket feketék követték, és a feketéből villámok cikáztak a föld felé. A felhők egyre közelebb szálltak a Léghajóhoz, és a szél is felerősödött.

-Viharba kerülünk! Mindenki kapaszkodjon jó erősen! - kiáltott hátra az utastérbe. A rémült utasok szorosabbra húzták a biztonsági öveiket, és erősen megkapaszkodtak az ülésben, volt, aki a cilinderében. A szél egyre erősebben fújt és ide oda dobálta a Léghajót. A Léghajóvezető elvesztette az uralmát az iránytás felett, így az meg-meg pördülve bukdácsolt felhőről felhőre. Az eső is eleredt, és olyan sűrűn esett, hogy szinte semmit sem lehetett látni. Szegény utasok, mintha centrifugába kerültek volna- legalábbis így érezték. Aztán egyszer csak a Léghajó fennakadt valamiben és nem pördült tovább, csak himbálódzott. Aztán már csak lengedezett, végül megállt. A szél elcsendesedett, és az eső is elállt.

Az utasok lassan magukhoz térek a rémületből.

-Mindenki életben van? – kiáltott hátra a Léghajóvezetőasszisztens.

-Igen meg vagyunk élük! -kiáltották vissza az utastérből.

 A Léghajó egyben volt ugyan de több helyen megsérült. A ballonja például kipukkadt, és az összes levegő kiszállt belőle. A kis pálcikák nem estek kétségbe, megpróbálták felmérni a károkat.

-Hogy kerülhettünk ekkora viharba? -Nem úgy volt, hogy szép idő várható, és biztonságos lesz az utunk? -Ki készítette el az időjárás jelentést? -kérdezgették egymástól.

-Sejtelmem sincs.- válaszolta a Léghajóvezető miközben az egyik Mérnökkel gombokat nyomkodtak a műszerfalon. A Gépészmérnök eközben rádión próbált segítséget kérni Pálcikavárostól, de sajnos nem sok sikerrel. A rádió recsegett ropogott, nem jött válasz. A Léghajóvezetőasszisztens papírok között turkált amikor a kezébe akadt az időjárásjelentés.

-Te szentséges iránytű !- kiáltott fel. -De hiszen ez a tavalyi időjárásjelentés ! Hát ezért kerültünk viharba! Az irányítóközpont összecserélte a lapokat, és a tavalyi időjárásjelentést kaptuk meg.

-Ekkora figyelmetlenséget! -kiáltotta a Mérnök.- Majdnem a világ végére repültünk.

-De megúsztuk, senkinek semmi baja. -mondta a Gépészmester.- Most próbáljuk meg a Léghajót beindítani , vagy legalább segítséget kérni. Nem sokkal később beesteledett. Sajnos a rádió továbbra sem működött, és ballon nélkül aligha tudtak volna tovább repülni. A Léghajóvezető elővette a hátizsákjából az iránytűt és a térképet. Ezek segítségével sikerült meghatározni a helyzetüket. Pálcikavárostól messze voltak, valahol észak északkeleti irányban.

-Azt javaslom -szólt az egyik Mérnök- hogy próbáljunk meg aludni, és holnap reggel eldöntjük hogyan tovább. Ebben meg is egyeztek. Ki ki elhelyezkedett egy kényelmes ülésben és aludni próbáltak. Csak a tücskök ciripelése hallatszott .Az égen ragyogtak a csillagok és a Hold.

Egyszer csak, a Léghajóvezetőasszisztens felriadt, még az ülésből is kiugrott.

- Hallottátok ezt? -kérdezte. -Ezt a morgást ! Valami morog!

A többiek is fülelni kezdtek. -Én nem hallok semmit.-mondta a Gépészmérnök.

 -Most most..most megint. Nem halljátok ?-kérdezte és kinézett az ablakon.

-Én is hallom- mondta az egyik Mérnök. -Mi lehet ez ?

-Szerintem egy lepke. -mondta a Mérnök és ő is kinézett egy ablakon.

-Lepke? hogy lenne már lepke.. a lepkék nem morognak.- méltatlankodott a Léghajóvezetőasszisztens. A morgás most már tisztán hallatszott, egyre hangosodott. Az a valami egyre közelebb jött. Aztán egyszer csak felkiáltott a Mérnök. – De hisz ez Juci ! Látom hogy itt sompolyog a fa alatt. Akkor nem lehetünk olyan messze a várostól.

-Juci? -kiáltottak fel a többiek örömükben. -Meg vagyunk mentve! -Juci!- kiabált le Léghajóvezető. -Juci, itt vagyunk fent!

Juci a macska ebből semmit sem hallott, bármennyire is jó volt a hallása, lefoglalta az, hogy a fa kérgén álljon neki körmöt élezni. A fakéreg recsegett ropogott, valószínű, hogy ezért nem hallotta.

-Próbáljuk meg a hangosbemondóval. – mondta a Gépészmérnök. Gyorsan a vezetőfülkébe siettek és a Léghajóvezetőasszisztens belekiabált a mikrofonba: -JUCIIIII ! ITT VAGYUNK ! JUCI !!

Juci a macska hirtelen abba hagyta a karom élezést. Fülelt. Okos kis fejével felefele nézelődött. A pálcikák a Léghajó kinyitott ablakán át kihajolva integettek neki. -Juci, hozz segítséget! -kiabálta le a Léghajóvezetőasszisztens.- Fent ragadtunk a fán !

Bár válaszolni nem tudott, de azonnal megértette, hogy mit várnak tőle. Megfordult elballagott a bokrok közé.

-Azért mehetne gyorsabban is. Szaladhatna. – jegyezte meg az egyik Mérnök.

Juci aztán futásnak eredt, és meg sem állt a városig. Bársony tappancsai puhán huppantak a fűben. A városban aztán Morcihoz rohant, akit addig böködött az orrával míg rá nem vette, hogy kövesse. Aztán egyenest a Léghajógyárhoz sietett, ahol már kereső csapatot állítottak fel az elveszett Léghajó megmentésére. Juci berontott a kapun Morci a nyomában loholt.

-Nem tudom mi ütött belé. A szokásos esti sétájából rohant haza, és ide kellett jönnünk. -mondta miközben kifújta magát.

-Talán mondani akar valamit. -mondta egy Gombtekergető. Juci a fejével odadörgölődzött a Gombtekergetőhöz.

-Igazad lehet. -mondta egy másik. - De vajon mit. -Juci, a tudsz valamit az elveszett Léghajóról? - kérdezte az első. Juci ismét hozzádörgölőzött.

 -Szerintem megtalálta őket! -kiáltotta valaki. Juci most már topogott a mancsaival.  -Gyorsan szedjünk össze köteleket meg mindenfélét! Juci mutasd az utat. – mondta egy Szerelő. Hamar összepakolták a mentőfelszerelést, és Juci vezetésével elindult a mentőcsapat. A Léghajótöröttek valóban nem voltak messze a várostól. Ez volt a szerencséjük. A kis mentőcsapat hamar kiért a városból és egy órán belül meg is érkeztek a fához. A  Léghajó utasai nagyon megörültek mikor meglátták őket. Juci szájába fogott egy kötelet és felmászott vele a Léghajóhoz. Ott a többiek egy erős faághoz rögzítették az egyik végét, és a másikon pedig biztonságosan leereszkedtek a földre.

A Léghajóért másnap reggel térek vissza és Juci segítségével leszedték a fáról. Előkerült a lejárt időjárásjelentés is. A felelőssel megígértették, hogy legközelebb gondosabban kezeli a papírokat, hogy ilyen ne forduljon elő. Mindenki hibázhat, de máskor legyen figyelmesebb.

A Léghajóvezető pedig elhatározta, hogy modern technika ide vagy oda, de mindig lesz nála térkép és iránytű is.