Pihe a hóember aki hópihe

Pihe a hóember aki hópihe.

Rose Logan: Pihe a hóember aki hópihe

Egyszer volt hol nem volt,a jéghegyen is túl. Élt egy hópehely, aki nem csak hópehely. A neve Pihe. Évről-évre figyelte az évszakok váltakozását. De Pihe számára ez érthetetlen volt, hogyan jött létre, ki teremtette? Fel is teszi hangosan magának a kérdést, ahogy le és fel mászkál. Fura módon ahogy járkál minden lépésénél, megdermed, fehérré változik a lábnyoma. Hirtelen megszólal :

— Ki fogom deríteni ha addig élek is!—Ki teremtett engem? Pihe eldönti nekivág a kalandnak. Kissé félve de elindul. Óvatosan lépked mert utána csak hidegség és hó lesz. Hűvös levegőt hoz magával a szél. Ebben megmártózik Pihe, hogy megvédje magát. Jelenleg tavasz vége van. Ahogy mendegél a hosszú úton, észre vesz egy apró házacskát, odasiet mert felkelőben van már a nap. Bekopog az ajtón, semmi válasz. Bemenekül elbújik a nap elől, hűvös helyet keresve. A házban apró asztal székekkel. Tavaszi virágok a vázában. Az ablakon már kezd látszodni a fénysugár.

Sietnie kell hideg helyet keresni, mert különben baj lesz. Talál hideg vizet egy tálban, csak megérinti az ujjával egyszeriben jéggé fagy. Jaj mit csináltam! Gondolta. Az olvadását elkerülve Pihe magába dörzsöli a jeget. Most már jobban érzi magát. Óvatos a házban, nehogy valamiben kárt tegyen még. Vár és vár. Amíg hirtelen megjelenik a házigazda. Benyit az ajtón egy apró tündér. Tavaszi virágok díszítik szoknyáját, fején fehér virágokkal, ékesített koronája, mit se sejtve végezné megszokott teendőit. Pihe, egyszerre csak megtöri a ház nyugalmát. Bárhogy vissza szerette volna tartani, de a szoba rejtekében eltüsszenti magát. A kis tündér megijed halván a történteket ami a keze ügyébe akad, lassan- lassan araszolva halad a sarok felé.Harcra készen megszólal:

— Gyere ki a sarokból! mondja tettre készen. Pihe feláll és előjön titkos rejtekéből. Mind a ketten a látványtól kicsit hátrálnak. A tündér összeszedi minden bátorságát így szól.

—Ki vagy?

—mit keresel itt ahol a madár se jár?

—A nevem Pihe feleli riadt arccal. A nap elől menekültem be ide, hogy el ne olvadjak.

—Mit keresel? kérdezi kiváncsian a tündér.

—Szeretném megtudni ki teremtett engem! Mondja Pihe már határozottabban. Leülnek egymással szemben. A tündérke hirtelen.

—Megvan! Ha olvadsz neked a tél tündérre lesz szükséged!

—A nevem Kikelet a tavasz tündére vagyok. —Idehívom Jégvirág testvéremet.—Ő biztosan tud segíteni. Feleli Kikelet.

—Abrakadabra! Légy a lakomba. Kecses mozdulattal varázspálcáját körkörösen mozgatva, csodák csodájára odavarázsolja egyszempillantás alatt Jégvirágot. A tél tündér csodálkozva néz körül mit keres itt. Ruhája jégkristályoktól fénylik, koronája jégvirágokkal díszített.

— Szia Kikelet! Miért hívtál? A te évszakod van most?

—Azért hívtalak, mert egy váratlan vendégem lett.—Ő itt Pihe! – mutat a vendége felé. Pihe egy apró hóember, de mégse mert amikor hideg éri, hókristály formát ölt. Olyankor arca kristályosan csillog, teste kékes árnyalatban pompázik.

—Megszeretné tudni, hogyan jött létre ki teremtette. Jégvirág ide-oda repkedve gondolkozik. Egyszer csak! —Ez-az! —Mondja örömittasan. Szoktalak látni titeket az égből, rengetegen vagytok. Nekem csak az a feladatom, hogy biztosítsam a pihenésüket az erdő élőlényeinek a tél bekövetkeztével.

—Elviszlek, az északi sarkra hátha ott megadják neked a választ. Ránéznek Pihére a nap már felkelt, kezdi ontani sugarait. Pihe olvadozik. —Jaj! Siessünk tennünk kell valamit. Mondja Jégvirág.

—Csiribí-csiribá! Hófelhőt varázsol Pihe feje fölé, ezzel megóvja talán. Láss csodát, a varázslattal egyszeriben Pihe hóemberré változik. A tündérek táncolva örülnek. Jégvirág kissé komolyan—Gyere ide mellém Pihe. Varázslattal el megyünk az északi sarkra. Ott áll már a tél tündére mellett.

—Abrakadabra! Csiribí-csiribá Északi sarkra. Egy varázsütéssel ott teremnek a Jeges hideg tájon. Jégvirág egy gyors mozdulattal magára varázsol melegebb ruhát. Pihének a csodálkozástól, tátva marad a szája. Nagyon jól érzi magát. Öröm táncot jár a sok hópihe láttán ami a dagadt hófelhőkből jön.—Jaj de jó, hideg van! Mondja vidáman.

—Gyere velem megkeressük az északi jó boszorkányt, biztosan tudja a kérdéseidre a választ. Elindulnak. Nagyon hideg van, jeges szél fújja Jégvirág arcát. Pihe cseppet sem bánja ahogy tombol az időjárás. Kacagva táncolnak a hópihék előttük. Már jó ideje mennek, egyszer csak megpillantanak a távolban egy tornyot. Világít. Ahogy közelednek dermesztőbben érezhető a tél ereje. Végre odaérnek, egy hatalmas jégpalota tárul eléjük. Egyre közelebb mennek már, ahová lépnek minden megdermed. Mennek fel a lépcsőn, a korláton lógnak a jégcsapok, a mennyezeten jégvirágból készített csillárok csilingelnek. Ahová néznek mindenhol jégkristályok, jeges faragott szobrok vannak. Hosszú lépcső vezet a boszorkány ajtajáig. A boszorka ajtaja előtt egy hatalmas jegesmedve áll. Szigorú tekintettel megszólal—Kik vagytok?– Mi járatban erre felé? Kérdezi az őr. Kissé félve de Jégvirág megszólal —Pihe aki itt áll mellettem, Ő keresi a választ a kérdéseire.—Feleli riadtan. Kis szünet következett. A medve összehúzott szemöldökkel, így szól

— Na, jól van! Menjetek. Lassan tárul a hatalmas ajtó. Egy hosszú folyosón mennek, meghátrálnak megállnak egy hatalmas jégből faragott trón van előttük.—De hát itt nincsen senki mondja Jégvirág. Várnak- várakoznak, Megjelenik a semmiből egy csodálatosan szép hófehér csillogó palástjában, felette fehér prémkabátja, haja hófehér arca gyémántosan pompázik. Fején káprázatos jégkristályokkal díszitett koronája. Egy darabig áll, látva hatalmasságát Jégvirág és Pihe megrettenve hátrál. Csend van a nagy palotában. A boszorka megszólal — Gyertek közelebb ne féljetek. Közelebb merészkednek. Meghajolnak, fejüket lehajtva. A boszorkány leül trónjába.

—Mit szeretnétek?—miért tettetek meg ekkora utat.—kérdezi a boszorkány. Jégvirág, bátortalanul megszólal —Azért jöttünk, hogy az itt mellettem álló pihe választ kapjon a kérdéseire.

—Gyere közelebb hóemberke, ne félj! Pihe izgatottan még közelebb megy. Elkezd kissé dadogni.

—A a nevem Pihe.—szeretném meg -meg tudni ki teremtett engem és miért? Felelte kicsit remegve.

—Hát „én” az pontosan nem tudom, de annyit tudok, hogy közénk való vagy.—mondja a boszorka.—Egyszer hóember lesz belőlem, egyszer meg hópehely.—feleli Pihe értetlenül.

—Akkor hiába jöttem? Hogy megtudjam a választ?— Kérdezi szomorúan Pihe. A jó boszorka odamegy, megöleli Pihét.

— Ne szomorkodj! Lássuk csak lássuk csak, gondolkozik hangosan.— Meg van!—De buta vagyok! Mondja a boszorkány a válasz mindvégig itt volt előttünk.

—Te a hófelhőből jöttél mint hópihe, és valakik talán az ember gyerekek megformáltak hóemberré.—feleli a jó boszorkány. Folytatta.—Biztos ők adták neked ezt a kedves nevet Pihe. Pihe a meghatottságtól könnyezni kezdett, ahogy gördültek le arcáról, jégvirággá dermedve hullottak a földre.

—Végre! tudom, hogy Ki, vagy Mi, az-az Kik, teremtettek, a Gyerekek és a felhő. —Mondja boldogan Pihe.

—Köszönöm, köszönöm igazán. Felállt a boszorka így szólt:

—De ,hogy ne kelljen mindig félned, az olvadástól itt maradhatsz Velem!—mondja kedvesen. Pihe ránéz Jégvirágra keresi szemeiben a választ. Jégvirág mosolyogva bólint. —Maradj! ez a te világod! Feleli. Megölelik egymást hosszasan. A jó boszorkány előtt meghajol. Búcsút intve Jégvirág elmegy. Pihe örül, hogy lett egy otthona ahol soha nem fog elolvadni.

                 Itt a vége fuss el véle