Barion Pixel

A Varázskert Titka


http://mocorgohaz.hu/

 
 
A Varázskert Titka írta: Aurora Amelia Joplin és Rose Logan
 
(Rose Logan)
Létezett egy csodaszép kert, amelyben három különleges fa élt. Az egyiknek színarany levelei
voltak, a másiknak ezüst levelei, fénylőn szikráztak, a harmadik fának gyémánt ...

Kép forrása: Google

 

 

A Varázskert Titka írta: Aurora Amelia Joplin és Rose Logan

 

(Rose Logan)

Létezett egy csodaszép kert, amelyben három különleges fa élt. Az egyiknek színarany levelei

voltak, a másiknak ezüst levelei, fénylőn szikráztak, a harmadik fának gyémánt levelei,

pompázatosan csillogtak ebben a káprázatos kertben. Ahol mindig sütött a nap illatoztak a

jázminbokrok, és sok ezernyi virág, végtelenül virágzott. Ebben a kertben volt egy igazán

érdekes ládika, varázsereje móresre, tanítja a hazudozókat. Megátkozva őket. Csak annak

nyílott ki, aki tiszta lelkű és igazat mond, neki egy kívánságát teljesíti.

Mimi és Valter két kis törpe, akik az üveghegyen is túl éltek, egy erdőben. A fák csodálatosan

zölden virítottak. Egy kis patak csörgedezett, benne aranyhalak vidáman úszkáltak. Apró pici

gombaházakban laktak. Mimi mindig igazat mondott, úgy gondolja, hogy az őszinteség eléri a

célját. Ezzel szemben Valter hazudós, folyton füllentett, bosszantotta törpe társait úgy gondolta

jó móka. A törpe közöség vezetője Tibold, összehívta kicsinyke népét, mindenkivel meg volt

igazán elégedve. Csak egy valaki tűnt ki viselkedésével, szóvá is tette.

– Mindenkivel meg vagyok elégedve, csak van egy kivétel. – Mondta szigorúan. Siri csend lett,

mindenki a másikra nézett. Tibold nem hallgatott tovább. – Lépj ki, Valter gyere ide elém! –

Valter kissé megijedve szomorúan ballagott a tömegből.

– Valter ez így nincs rendjén. – mondta Tibold. – Folyamatosan füllentesz mindig, mindenkor, és

mindenkinek. – Valter megszeppenve hallgatott.

– El kell innen menned! – Meg kell keresned a varázskertet, ahol létezik egy varázsládika. A

hazudozókat móresre tanítja, a tisztaszívűeknek, lehet hozzá egy kívánsága.

– Hogy nehogy máshová menjél, ezért úgy döntöttem veled megy Mimi is!

– Induljatok, hosszú az út a varázskerthez. – Útrakészen hátizsákjukkal a hátukon, elindultak.

Mentek-mentek, már jó ideje úton voltak. Valter szomorúan nézett maga elé, ezt már nem találta

mókásnak. Mimi látta rajta, hogy bánatos. Így szólt.

– Mi a baj? -miért lógatod ennyire az orrod? – Valter kis idő múlva reagált.

– Ez már nem is olyan vicces, hogy el kell mennem otthonról.

– Sokat füllentesz! – mondja Mimi.

– Csak tréfának szántam, nem akartam senkit bántani.

– Hazudozni, nem szép dolog még tréfából sem! – mondta Mimi vállát megfogta Valternak.

– Az őszinteség kifizetődőbb!

– Igazán nem akartam rosszat, csak tréfálkoztam. – válaszolta Valter.

Mentek, már jó távol jártak otthonuktól, egyszer csak szembe jött velük az úton egy eléggé fura

szerzet.

(AuroraAmelia.J)

Nézték a fura szerzetet, méricskélik meglepődve mivel elég furán néz ki. Nem mernek közelebb

menni kicsit féltek tőle. Nem láttak még ilyen lényt. Mohába és falevélbe volt öltözve. Ő volt a

magányos tündér. Valamikor a tündérekkel élt együtt, de ma már nem igazán.

 

1/2. oldal

Emlékeztetett tündérre a külsője. Hosszú fehér szakálla a térdéig ért, és a haja a derekáig.

Arca piszkos volt alig látszott a szeme a sok falevéltől. Mimi és Valter úgy döntött közelebb

mennek és megszólítják. Magányos öreg tündér nézte és várta, hogy közeledjenek. Ritkán jár

az ő területén idegen. Mimi megszólította.

– Szia te ki vagy? – Kérdezte a kis törpe lány.

– Sziasztok, Én itt élek már ezerkétszáz éve az erdőben, tündér vagyok. A nevem Lob. Mi

járatban vagytok ezen a helyen? – kérdezte Lob

– A varázskertet keressük, ahol létezik egy varázsládika. – mondta szomorúan Valter

– Hallottam már róla, és magam is jártam ott. Mi rosszat tettél és hogy hívnak titeket? –

kérdezte Lob

– A nevem Mimi, és ő pedig Valter. – válaszolta Mimi.

– Gyertek be az otthonomba és beszélgessünk. – Invitálta be Lob a két kis törpét. Mimi és

Valter elindultak Lob után. Egy fákból összerakott bunkerbe élt Lob, ahol egy ágy asztallal, két

székkel volt. Gyümölcs teával kínálta őket, és az erdőben szedett magokkal.

– Elmondom nektek az én történetemet, miért élek itt egyedül, magányosan. Valamikor a

tündérbirodalomban éltem a családommal, ez már nagyon régen volt. Rossz pajkos kis

tündérgyerek voltam. Hiába próbáltak a jóra tanítani, mindig valami rosszat tettem. A

varázslatokat is rosszra használtam, nem ártottam senkinek, csak bosszantottam, és

füllentettem, letagadtam a dolgokat. Egyszer nagyon rosszat tettem akkor bizony már nem

nézték el nekem. Egy varázsigét egy tündér társamra irányítottam, aki bizony nagyon beteg lett.

Úgy kellett visszafordítani a bölcs tündér királynak a varázslatomat. Nem gondoltam, hogy én

ártok a társamnak, eszembe sem jutott. Játéknak tekintettem, nem fogtam fel, hogy mit teszek.

Ekkor történt, hogy elküldtek a varázserdőbe a varázsládikához, hogy segítsen rajtam.

Kigyógyuljak a beteges rosszaságból. El is mentem. Hát ahogy odaértem, éreztem, hogy

hatalmas erő árad a ládából. Megszólított és azt mondta nekem csak akkor tudom kinyitni, ha a

szívem tiszta és nem hazudok soha többet. Én jó mókának gondoltam, játéknak vettem az

egészet. Nem éreztem komolynak. Könnyelmű voltam. Elmondta nekem, ha kinyitom, és nem

döntöttem el véglegesen, hogy megváltozom, és abba hagyom a füllentést, hazudozást akkor

rossz sorsom lesz, és átok lesz rajtam egész életembe. Én kinyitottam. A szívembe éreztem

egy hatalmas fájdalmat, azt hittem meghalok. Tudatosult az eddigi sok rossz dolog, amit

másoknak okoztam, tudtam már késő A tündérbirodalomba nem térhettem vissza. Összetörtem

egy életre. Segítek neked Valter elkísérlek a varázserdőbe a varázsládikához. Megtanítalak

hogyan tudj megváltozni és hogyan állj készen a láda kinyitására. Szeretném jóvá tenni azt a

sok rosszat, amit másoknak okoztam Így az én lelkem is felszabadul, és visszatérhetek a

családomhoz. Induljunk hát a hosszú útra. Sok minden vár még ránk. Bizony keresztül kell

mennünk egy gonosz gnómok által lakott erdőn, ami nem lesz könnyű.

– Köszönjük szépen Lob, hogy segítesz nekünk – Mondta Mimi. Elindultak A hosszú útra, és a

két kis törpe izgatott lett, ha a gnómok erdejére gondoltak.

(Rose Logan.)

Elindultak így hárman a hosszú útra, közben arra gondoltak mi fog történni, ha a gnómok

erdejébe érnek. Bennük volt a félsz rendesen. Lob már tudta mennyire veszedelmes lények. Ő

is épp, hogy megmenekült a karmaik közül. Rossz rá gondolni is. Hessegette el a gondolatát.

Megnyugtatólag így szólt. Megtörve a csendet mert látta, hogy a két újdonsült barátja kissé

retteg.

 

1/3. oldal

– Nem lesz baj majd harcolunk egymásért. – felelte Lob nyugodt hangon. Mimi kíváncsian

kérdezte.

– Hogy néznek ki ezek a gnómok?

– Hát, görnyedt púpos a hátuk esetlenül járnak, hosszú nagy karjaik, éles karmaik vannak,

csúnya fogaik, és nagyon büdösek. – Mimi megijedt a hallottaktól. De nem gondolt rá,

bátorságot gyűjtött magában. Addig-addig gondolkoztak út közben amíg egyszeriben köd lett

előttük, és kissé hideg szél fújt. Nem láttak a sűrű ködfátyoltól. Megérezték, hogy odaértek a

gnómok erdőjében. Mocsaras lápos vidék tárult eléjük. Az erdő közepén egy tó volt, amiben

nem úszott még egy árva aranyhal sem. Rémisztő vidék, Baglyok huhogtak a kopasz indával

körbetekert fákon. Éjfekete hollók károgtak vészjóslóan. Farkasok vonyítását hallgatták a

távolból. A köd remekül elrejtette a szemek elől a gnómok közeledését. Megálltak a tó előtt,

nagy nehezen sikerült be azonosítaniuk a köd ellenére is. Úgy gondolták, hogy elrejtőznek

valahová, faragnak fából lándzsákat. Legyen fegyverük a gonosz lényekkel szemben. Úgy is

tettek a tó mellett állt egy kis viskó, farakással.

– Micsoda szerencsénk van. – mondta Lob.

– Nálam úgyis mindig van kés. – Meg örült neki. Leültek a tuskókra, és Lob elkezdte faragni a

lándzsákat. Valter és Mimi felálltak, gyorsan tüzet raktak, mert már lenyugvóba járt a nap. Egyre

hidegebb lett a tájon. Kis idő elteltével, Lob kifaragta fegyvereiket.

– Térjünk nyugovóra! – Mondta.

– Óvatosnak kell lennünk. Elkell oltanunk a tüzet, nehogy a gnómok észre vegyenek minket. –

Izgatottan mondta. Szerencséjükre a tűz épphogy parázslott. Hamut szórtak rá. Lehasaltak a

fűbe, és vártak lándzsájukkal felfegyverkezve a köd rejtekében. Akkor jöhet a gnómok

támadása.

 

(Aurora Amelia J.)

Miközben a hideg, nyírkos éjszakában lándzsával a kezükben várták a gnómok támadását,

nagyon féltek a kis törpök. Soha nem voltak távol az otthonuktól. Valter szégyellte, és bántotta,

hogy Miminek miatta kell átélnie ezeket a félelmetes dolgokat. Egyre jobban kezdte megérteni,

miért is nem szabad hazudozni, és füllenteni. Félelmetes volt a környezet. A nagy csendben

hallaniuk a farkasok vonyítását. A csillagokat a köd miatt nem lehetett látni, sem a holdat, nagy

volt a sötétség. Fáztak, vacogtak. Lob megszólalt.

– Van egy tervem, persze ez változhat. De próbálunk a terv szerint cselekedni, ha jönnek a

gnómok. Muszáj, hogy minél hamarabb sérülésmentesen ki tudjunk jutni az erdőből.

Használnunk kell a lándzsáinkat Nem sok varázserő m maradt, de annyi igen, hogy

felhasználjam a védelmünk miatt. Ti is tudtok varázsolni? Milyen varázslatot tudtok majd a

védelmünk érdekében használni? - kérdezte Lob

– Altató varázslatot ismerjük, de csak pár percig hat, mert gyengék, kicsik vagyunk. – válaszolta

Valter

– Az nagyon jó, mert amíg egyszerre elmondjátok, én a lándzsámmal távol tartom a gnómokat.

A karmaikban mérgek vannak, ha megkarmolnak meghalunk. Lassúak, de a hosszú kezeik, és

nagy karmaik veszélyesek. Az a pár perc elég lesz, hogy jó messzire fussunk, ha felébrednek

én meg elmondom az én bénító varázsigémet, ami szintén rövid ideig tart, mert az átok miatt

 

1/4. oldal

nincs sok erőm. Amíg ledermednek ki tudunk szaladni az erdőből. A gnómok soha nem mennek

ki az erdőből. Akkor értitek ugye mit kell tennetek?

– Igen, értjük! – Suttogták csendben egyszerre, félelemmel a szemükben a törpék.

Elkezdett hajnalodni, hangokat hallottak, lépéseket, mint amikor a faág reccsen a talpak alatt.

Egyre közelebb hallották. a lépéseket. A gnómoknak kiváló volt a szaglásuk, és jól láttak a

sötétben. Lob, Mimi, és Valter érezték a bűzüket, rettentő büdösek voltak. Az volt a jó, hogy

szemből közeledtek, és mivel hajnalodott lehetett látni, a köd is feljebb szállt. Hirtelen

előbukkantak a bokrok mögül. Mind a hárman felpattantak, Lob előlépett a lándzsával elkezdett

döfködni, mert az egyik gnóm felé szaladt a hosszú kezét kinyújtva karmolni készült. Mimi és

Valter hangosan mondta a varázsigét.

– Omnes gnomes dormiunt ilicet! (Összes gnóm azonnal elalszik!) – hangzott el a varázsige.

Az összes gnóm összecsuklott, és elaludt. Lob már teljesen kimerült a lándzsacsatában, de

nem sérült meg. Összeszedte maradék erejét és mindhárman szaladtak ahogy csak tudtak az

erdő széle felé. A gnómok felébredtek és rohantak utánuk. Lob megállt, és hangosan kiáltotta.

– Nemo ex gnomes movere potest! (Egyik gnóm sem tud mozogni!) – Mondta hangosan Lob.

A gnómok, mint a szobrok lebénultak, mozdulni sem tudtak. Lob, Mimi, és Valter szaladtak és

végre kiértek az erdőből sértetlenül. Ahogy elhagyták az erdőt, leültek és kifújták magukat,

megpihentek. Itt már a nap is sütött és végre a levegő is tiszta volt. Finom virágillat szállt, a

madarak csiripeltek.

(Rose Logan)

Végre fel lélegezhettek, a veszély elmúlt. Mimi szimatolta, a varázslatos illatot. – Mehetünk

tovább? – Kérdezte Lob. Már nincs messze a varázskert! – mondta biztatólag. – Indulhatunk!

– válaszolta Valter és Mimi. Nagy nehezen elindultak, de élménnyekkel telve. Egész úton a

diadalmas győzelmükről beszélgettek. Friss volt még bennük az élmény. Csak remélni tudták,

hogy nem jön újabb veszedelem az útjuk során. Már közeledtek a varázskerthez. Nyugalmat

árasztott, friss mámoros illatokat. Csodaszép pillangók kísérték a varázskert kapujáig, őket.

Röpködtek körülöttük. Amelyen hófehér rózsák nyíltak. Illatukkal csalogatóan, csiklandozva

orrukat. Egyszer csak eléjük tárult, egy fantasztikus látvány, a három mesebeli fa egyike rejtette

a varázsládát. Arany, ezüst, gyémánt. Szemet gyönyörködtetően csillogtak a napfényben. Mind

a három hősünknek, tátva maradt a szája. Lob, Valter és Mimi oda álltak az első fa alá,

aranylóan csillogott minden levele. Oda mentek, közel az első fához Lob mondta, hogy mondják

együtt a varázsigét, amely így hangzott:

– Videamus Kert magicae! (arca ami annyit tesz!)

– Lássuk, a kert varázsládáját. – Fényesen ragyogott a fa, de nem történt semmi.

– Az arany fa alatt nincsen.

– Menjünk az ezüst fához. – Odamentek a fa levelei szikrázóan csillogtak.

– Itt is mondjuk el a varázsigét. – Mondta Lob, Mimire és Valterre nézve. Együtt elkezdték

mormolni.

– Videamus Kert magicae arca! (Lássuk, a kert varázsládáját!)

 

1/5. oldal

Ezüstösen fénylett, a fa, de itt sem történt semmi, odamentek a harmadik fához. Kristályosan

ragyogott, a napfényben.

– Na mondjuk, egyszerre! Videamus Kert magicae arca! (Lássuk, csak a kert varázsládáját!)

Szikrázó varázslatos fénnyel, hirtelen megjelent a láda. És valóban hatalmas erőt árasztott

magából. Ott álltak percekig előtte, nem mert egyikük sem csinálni semmit. Lob tudta mire

képes. Valter bátorságot gyűjtve még közelebb ment. Arra gondolt, ha fél őt is megátkozza a

láda amiért rosszul viselkedett. Füllentett, hazudozott. De Mimi is vele volt. Valter óvatosan

elfordította, a láda kulcsát, lassan nagyon lassan. Valter azóta nagyon megbánta hazugságait.

Elfordult a zárban a kulcs. Katt-katt-katt, hangzott a kulcs hangja. Valter felnyitotta, iszonyatos

fény áradt ki a ládából. A kis törpe hirtelen a földre zuhant, elájult. Mimi élezgette a

magatehetetlen Valtert de nem mozdult. Odafordult a ládához, minden erejét összeszedte, így

szólt.

– Az lenne a kívánságom, a barátom térjen magához, és Lob hadd élhessen a tündér

családjával. – A láda egyszeriben megszólalt.

– Szokatlan, kétszer kívántál tőlem! De mivel, neked van a legtisztább, őszinte szíved,

teljesítem, amiket kívántál. – Egy hatalmas fény kíséretében, a láda eltűnt, mintha a föld nyelte

volna el. Kicsit várt Mimi de semmi nem történt. Könnycseppek gördültek le arcáról.

(Aurora Amelia J.)

Mimi Valter mellett térdepelt, és szólította, élesztgette, de semmi reakció nem volt. Zokogott.

Lob is dermedten figyelte Valtert. Megszólalt;

-Mimi, várni kell egy kicsit amíg a varázsládika teljesíti azt, amit Valter kért. Nyugodj meg kérlek.

Csendben vártak, Mimi abbahagyta a sírást. Egyszer csak hatalmas fényörvény kerekedett,

mint egy nagy tornádó felettük, ragyogó apró fénycsillagokból állt. Beborította mind a

hármójukat. Furcsa melegséget éreztek az egész testükben ahogy átjárta őket. Valter kinyitotta

a szemét. Mosolygott Mimire és Lobra mert csodásat álmodott, és boldognak érezte magát.

– Mi történt? - kérdezte

– Elájultál. - válaszolta Mimi

– Fantasztikusat! álmodtam. Minden ragyogott és beszélgettem egy tündérrel. Azt mondta

nekem, hogy a szívem megtisztult, és mivel nem magamnak kívántam, hanem a barátaimnak

ezért teljesíti a kívánságomat. - mesélte el az álmát Valter

Hirtelen Lob elkezdett változni. Minden falevél és moha eltűnt róla, a szakálla, és arca egész

teste megtisztult. A szárnyai el kezdtek kinőni, és elkezdett ragyogni az egész teste. Újból igazi

tündér lett. Boldog volt, és mosolygott. Hazatérhet a családjához ennyi év után.

– Gyertek! induljunk haza. Tudjátok újból át kell mennünk a gnómok erdején. Most már, teljes

varázserővel rendelkezem. Biztosan kaptatok ti is ajándékot a varázsládikától, nem éreztek

semmit? - kérdezte Lob

– Erősebbnek érzem magam. - mondta Mimi

– Én is. - válaszolt Valter

Elindultak haza, még visszanéztek a csodás varázskertre, hangosan megköszönték a

varázsládikának a sok szépet, amit kaptak. Elérték a gnómok erdejét. Lob azt tanácsolta, hogy

próbálják ki hátha láthatatlanná tudnak válni. Akkor elkerülhetik a harcot a gnómokkal. Beléptek

 

1/6. oldal

a sűrű erdőbe, újra köd volt mindenütt, kezdett sötétedni. A hollók károgtak, a farkasok

vonyítottak, félelmetes volt. Megálltak. Lob elmondta a varázsigét, ami láthatatlanná tudja tenni

őt. Kérte mondják utána a törpék.

– Invisibilis sum! - mondta Lob (láthatatlan vagyok!)

– Invisibilis sum! - mondták egyszerre a kis törpék, és működött nekik is a varázslat.

Mind a ketten, és Lob is láthatatlan lett. Gyorsan átszaladtak az erdőn. A gnómok érezték a

szagukat és idegesek lettek, de mivel nem látták őket, így gyorsan ki is értek az erdőből.

Visszaváltoztak és mentek Lob otthonához. Lob megköszönte nekik, hogy hozzásegítették

ahhoz, hogy visszakapja a régi önmagát. Mimi és Valter is meg köszönte neki, hogy segített

nekik eljutni a varázsládikához és megtanította őket sok mindenre. Megölelték egymást és

elköszöntek egymástól. Lob visszavarázsolta magát a tündérbirodalomba, ahol nagyon

megörültek neki. Mimi és Valter izgatottan indult haza. Amikor megérkeztek egyből kérdezték

tőlük, hogy mi történt. Boldogan mesélték el az izgalmas kalandjukat. Mindenki büszke volt a

két kis törpére. Valterra meg különösen, hogy mekkora hatalmas, tiszta szíve lett.És nem

hazudott többé. Boldogan éltek, és sok örömet adtak a törpe családjuknak.

M.R. Rose Logan, Mese írás

Ezt a mesét írta: M.R. Rose Logan Mese írás

M.R.Rose Logan vagyok,azaz roszka 49 éves kerekesszékben élem minden napjaimat.De ez engem nem zavar remélem téged sem fog. Mese novellákat írogatok.A mese nagyobb fantáziát ad még az is megtörténhet ami a valóságban nem.Köszönöm,hogy benéztél hozzám.Nagy ölelés Rose Logan


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita Tóth Lászlóné Rita prémium tag

2024-01-27 17:23

Olvashatóbb lett volna, ha sűrűbb sortávolsággal írod, egyébként tetszett. Szeretettel: Rita



Sütibeállítások