Pintyi

Pintyi.

Volt egyszer egy baromfi család. Nyugalomban éldegéltek a tanyán.

Jó, reggelt kívánok!- csipogták a csibék is minden reggel. Kedvesen érdeklődtek a többiek hogyléte felől. Észrevették és segítettek annak, akinek szüksége volt rá, ott ahol kellett. Dicsérték is őket a szomszédos udvarban. A kakasnak díszes tollazata volt, tekintélyt parancsoló taraja, szakálla, erős csőre és sarkantyúja. Ezáltal rend és fegyelem uralkodott az udvarban. Tyúkanyó gondoskodó volt, szeretettel óvta, nevelte és tanította a kicsiket, akik napról- napra erősödtek, nőttek és okosodtak.

De volt közöttük egy: Pintyi, aki nagyon ügyetlen volt. Olykor még a saját lábában is elesett. Mindennek nekiment, mindent elejtett és még sorolhatnám. Ám a családja elfogadta őt, még ha ilyen sete- suta is volt. Sokat sírt emiatt, amikor senki se látta. Esténként azért fohászkodott, hogy ez megváltozzon valahogy. Pedig nagyon igyekezett. Telt, múlt az idő. Tavaszból nyár lett, majd ősz, aztán eljött a tél. A csibék megnőttek már, de azon kívül semmi se változott.

Eljött a karácsony. A kertben a hulló hó apró gyémánttal díszítette fel a sudár fenyőfát. Vacsora után még egyszer kimentek megcsodálni. Boldogan kiáltottak fel, hisz mindenkit egy ajándék várt. Bevitték a házba kibontani. Csak Pintyinek nem volt ott semmi. Sírva- ríva szaladt be a többiek után, akik próbálták vigasztalni, de sehogy se sikerült. Fájdalmában álomba sírta magát. Egyszer csak fényesség támadt. Gyémánt csillagok hulltak alá, majd egy aranyhajú, szépséges tündér szállt le hozzá kezében aranypálcával. Csengő- bongó hangon így szólt Pintyihez. - Drága Pintyi! Nem feledkeztem meg te rólad sem. Hozzád külön is eljöttem, mert te egy igazán különleges kiskakas vagy. Tisztában vagy a gyengeségeiddel, mégis nap, mint nap próbálkozol. Sose adod fel! Ez nagyon nagy dolog. Nem mindenki van ezzel így! A hibákból mindig tanul az ember és előbb vagy utóbb ki is tudja javítani. Elhiszed nekem? - Hát nem is tudom!- mondta halkan, bátortalanul. - Te erős vagy, nagyon erős. - Miből gondolod? - Nap, mint nap próbálkozol megoldani a problémáidat. Ehhez erő kell. Nem is akármilyen! - Tényleg, igazad van! Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem, most már sokkal jobban érzem magam. - Nagyon szívesen! Viszont most elbúcsúzom, mert még az Óperenciás tengeren túl is várnak reám. Ne feledd el, amit mondtam! - Megígérem! - Pintyi hirtelen ismét mély álomba zuhant.

Reggel elsőként keltette az udvar lakóit, apukáját is megelőzve. Nagyon jó kedve volt. Egész nap vidáman kapirgált a kupacon, tette a dolgát, úgy ahogy szokta. Azaz mégse egészen, mert egyszer csak azon kapta magát, hogy már nem is volt egy cseppet se ügyetlen. Ezt észrevette a családja is, akik vele együtt örültek.

Így volt, mese volt, de az is lehet, hogy igaz volt. Ki tudja.

Forrás: https://elizabethsuzanne.5mp.eu/