A körhinta lovai_8. fejezet: Az első munkanap

A körhinta lovai_8. fejezet: Az első munkanap.

8. Az első munkanap

Reggel aztán egy gyors abrakolás, itatás után a pónikat a körhintához vezették. Noellának kellett elől kísérni Petyát és Ilkát, utána a három felnőtt is két-két póni kantárját fogva, lépésben közelített a hintához. A felújított körhinta egészen bizalomgerjesztő látványt nyújtott, tetején ott díszelgett az új cégtáblán: „ÁKH – ákh”.

– Hát ez meg miféle felirat azon a táblán? – morfondírozott magában Noella.

Elsőként Petyát szerszámozta fel Ábris. Mivel türelmesen viselte ezt a póni, a többiek is megnyugodtak és tűrték, hogy befogják őket is a körhintába. Petya után Ilka következett, majd a kancák: a tejfeles szájú, szürke Zabos Zizi, az almásderes Suhanó Sári, a csókaszemű, fehér Szelidi Szofi. Végül a maradék három ménre is felkerült a lószerszám: a sötét pej, hóka foltos Vágtási Valérra, a feketetarka Villám Vendire és a szürketarka Zabla Zotyóra.

– Noella! Veled fogunk gyakorolni. Pattanj fel Petya nyergébe, aztán induljon a körhinta! A póni értette a kislány bátortalan parancsszavait, lassú lépésben elindult. A többi befogott pónit is járásra kényszerítették a rajtuk levő lószerszámok.

– Nem is olyan rossz móka ez! – morogták egymásnak a lovak. Még Noellának is tetszett, bár inkább aggodalommal tekintett a jövőbe.

Tíz óra után aztán lassan szállingózni kezdtek a fizetővendégek. Addigra Helén kifestette magát a legvidámabb bohóccá, és hangos kiáltásokkal hívogatta a látogatókat. Karola és Ábris pedig a pénztáros és a jegykezelő szerepet látta el. Noella a lakókocsijuk alá bújt el, onnan figyelte a fejleményeket. Helén és Ábris felváltva indította Petyát, majd öt kör után meg is állították. Ha újra megvolt a nyolc fizetős kis lovas, indulhatott az újabb öt kör.

Noella félelme alábbhagyott, amikor látta, hogy a lovak engedelmesen róják köreiket. Egy-két síró apróságon kívül sok-sok elégedett gyereket figyelhetett meg rejtekhelyéről. Dél körül érkezett meg a tegnap megismert Panka egy nála nagyobb, de igen hasonló arcú fiúval. „Biztosan a bátyja, Patkós Pityu” – gondolta.

– Nézd csak, Pityu! Ott az a fekete póni, amelyikkel tegnap nálunk volt az a kislány, akiről meséltem neked.

Panka persze Petyát választotta, Pityu a mögötte álló Ilkára ült fel. Rögtön látszott rajtuk, hogy gyakorlott lovasok. Ahogy ültek, ahogy a lovak nyakát simogatták, beszélgettek hozzájuk, az is látszott, hogy nem csak értenek a lovakhoz, de szeretik is őket. Ebből Noella rögtön tudta, hogy jóbarátai lesznek a Patkós gyerekek.

Este hatkor, mikor az utolsó látogató is elhagyta a vidámparkot, a három hintás elégedetten dörzsölte a tenyerét. Tágra nyílt szemekkel számolták az első napi bevételt, ami jócskán meghaladta legmerészebb elképzeléseiket. A fáradt lovakra ügyet sem vetettek. Rájuk csak Noellának volt gondja, aki egyenként kifogta és a karámba terelte őket. Azok pedig még mindig szédelegve az egész napos körözéstől, lógó farokkal lépegettek az előre odakészített vizesvödrökhöz. Noella cukorkával, répával, szénával próbálta őket jobb kedvre deríteni, nem sok sikerrel.

– Ez bizony nem nekünk való munka! – morogták, nyöszörögték egyre elégedetlenebbül egymásnak és Noellának a pónik.