Pontypami

Pontypami.

Volt egyszer, meg nem is olyan messze, de elég közel a Velencei tóban, boldogan élt a Kis Ponty család. Pont a tó közepén, Pitypang utcában, az övék volt a legnagyobb pontyi ház. Itt éltek szeretetben, boldogságban. Pontyus immár ötödik osztályos, Pontypiri ő negyedikes, az iker pontyok, Pontypityu és Pontypisti, ők harmadikosok. Pontyapu és Pontyanyu minden reggel iskolába indulás előtt elmondatták szóról szóra pontyi purdélyaiknak:

– Mindig figyelnetek kell egymásra, és a sűrű nádas közelében nem szabad úszni, mert veszélyes hely. Itt eltévedhettek, mivel a nádaserdőben túl fekete az iszap és koromsötét van. Aki oda betéved, vissza nem talál. Kérlek, Pontypityu és Pontypisti, ismételjétek el, amit mondtam.

– Én is, én is had mondjak el – könyörgött a legkisebb testvér, Pontypami, aki még nem ovodás.

– Mondd el te is, drága Pami – szólt kedvesen Pontyanya.

Szombat reggel beúszott a fiai és lányai szobájába.

– Ébresztő, kirándulni megyünk a fesztiválra, és ha van kedvetek, benevezhettek a Pontykirály versenyre.

– Jajde jó, máris készülődünk – kórusban válaszoltak a purdély pontyok.

– Málnás kukoricás palacsintát sütöttem – kiáltott Pontyanyu.

– Jajde jó, jajde finom – kórusban áradoztak a purdélyok.

Miután megreggeliztek, uszonyukra felvették hátizsákjukat, és úszni indultak a város központja felé. A purdély ponytfiúk beneveztek a pontykirályi címért. Az első feladaton énekelniük kellett, mindhárman tovább jutottak. A második feladat: meg kell szerezni a leghosszabb kukacot. Pontyapu sorban állt pontyhűsítőért, Pontyanyu pontyhamburgerért. Mindketten figyelmeztették Pontypirit, hogy nagyon vigyázzon kishúgára, Pontypamira.

– Az én bátyám fogja megnyerni a versenyt – dicsekedett Pontypiri, a barátnőjének, Pontyannának. - Nézd csak, milyen gyorsan úsznak, hogy megszerezzék a legnagyobb kukacot. Pontypityu ő nagyon jóképű, bemutathatnál neki – kérlelte barátnőjét, Pontyannát.

Pontypami, mivel látta, hogy testvére nem figyeli, gondolt egyet és gyorsan elúszott, azzal a szándékkal, hogy segít testvéreinek megtalálni a legnagyobb kukacot.

– Kicsi vagyok, beférek a legkisebb helyekre is, és megtalálom a legnagyobb kukacot – gondolta Pontypami. Villámgyorsan úszott, amikor megállt, már a nádaserdőben találta magát, ahol semmit se látott, és érezte a sűrű iszapot. Pánikba esett, segítségért kiabált. Kétségbe esett, hogy lehet, soha többé nem fogja látni családját. Nagyon sírt, olyan gyorsak voltak a könnyei, hogy kis patakot képeztek a sötét iszapban.

Egy világítós kiskukac hallotta sírását Pontypaminak. Gyorsan, ahogy csak bírt, hazakúszott, és szólt a családjának. A kukac családgyűlést szervezett.

– Ha segítünk neki kijutni a nádaserdőből, akkor ránktalálnak, és a nagy pontysereg felfal.

– Vége lesz a nyugodt életünknek – szólt egy másik kukac.

Bölcskukac végighallgatott mindenkit, aztán megszólalt. – Példát kellene mutatnunk gyerekeinknek, hiszen a kiskukac arra kért, hogy segítsünk ennek a kölyök pontynak, aki eltévedt, retteg, és az Iszapszörny megtalálja, vége lesz neki.

– Induljunk hát, mutasd az utat, kiskukac!

Pontypami sírás közben nagy hangzavarra lett figyelmes és sok színes fényre.

– Kik vagytok? – kérdezte.

– Mi világítós kukacok vagyunk, és segíteni fogunk kijutni a Nádas erdőből.

– Köszönöm, köszönöm, nagyon szépek vagytok, olyan szín is van rajtatok, amilyet még nem is láttam.

Időközben megérkezett Pontyapu és Pontyanyu Pontypirihez.

– Hol a kishúgod? – rettegve kérdezték.

– Itt volt mellettem, nem tudom, lehet hogy elszaladt, amíg beszéltem a barátnőmmel.

– Segítség, segítség! – kiabáltak. – Eltűnt a kislányunk, Pontypami, meg kellene találni!

Pontyváros rendőre meghallgatta őket. – Semmilyen körülmények között nem szabad gyereket hagyni egyedül, még akár 5 percre sem! – szidta meg a kisponty szülőket.

Kidobolták, hogy a verseny véget ért.

– Mindenki sorakozzon egymás mellé, szorosan, el kell úszni a nádas erdőbe megtalálni Pontypamit. Indulásra készen voltak, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a nádas erdő sok színben pompázik. Egyszercsak észrevették Pontypamit, amint egy óriáskukaccal úsznak feléjük.

– Anyu, apu! Jövök, úszok felétek, nem szabad bántani világító kukacbölcsészt, ő juttatott vissza hozzátok! – körbeúszták szülei és testvérei Pontypamit, és puszilgatták.

– Féltem, hogy soha többé nem talállak benneteket, mindig szót fogadok nektek. – szólt Pontypami.

Pontyrendőre megköszönte Bölcskukacnak, hogy segítették Pontypamit hazajuttatni. Megígérték a pontyok, hogy világító kukacra soha sem vadásznak. Bölcskukac visszakúszott a Nádas erdőbe, ami színpompásan világított a sok kukactól, és utána ahogy visszakúsztak az erdő mélyébe, a fények eltűntek.

Minden évben, amikor van a fesztivál ünnepség, a Nádas erdő színpompásan világít a kukacoktól, akik kikúsznak az erdő szélére, és integetnek Pontypaminak. Ha nem hiszed, járj utána, a Pontykirályi fesztiválkor.