Sajti, a mindig torkos kisegér története-első fejezet-

Sajti, a mindig torkos kisegér története-első fejezet-.

                   Ez a történet egy ici-pici egérkéről szól, akinek bár a termete aprócska, mégis hatalmas nagy volt a szíve. 

Történetem végén ezzel az óriási szívével legyőzte önmagát!

Hogy hogyan?

Azt elmesélem nektek kedves gyerekek!

                     Lássuk csak, hol is kezdjem?!

Talán az elején,

kezdjük ott,hogy...

                                                                                 Első fejezet

                        Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, régi házikó, aprócska kerttel.

Gyönyörű, színpompás volt a kis kert; volt benne két szőlőkordon, cseresznye-, alma- és szilvafa, meg diófa, sőt még mogyoróbokor is. 

Bár aprócska volt ez a kert, mégis rengeteg kis lakója volt: ott élt Tappancs, a kicsi nyúl; Uhu, a bölcs- és öreg bagoly; Mogyi, a tréfás- mindig jókedvű mókus; a félénk Tüsi süni; Frici, kuvasz kutya és még sokan mások. Csupa élet és vidámság volt ebben a kis kertben, mert minden kis lakó tisztában volt azzal, hogy itt nem érheti őket semmi baj. 

                        A régi ház bár öreg volt és kicsi, évek óta barátságosan álldogállt a kert közepén. Meleg, hívogató spalettás ablak-szemeivel nézte a kis állatokat. Barna faajtójánál egy nagy, öreg fenyőfa állt és falaira szép világospiros levelű vadszőlő kúszott fel. 

A ház ura egy nagyon öreg, csupaszív ember volt, aki nagyon szerette a kis állatait. Télen mindig gondoskodott róluk, adott a kis madarainak sok magot, nyáron pedig a kis tálkájukba vizet. Tappancs sok répát és salátát, Tüsi meg almát kapott. Ezért mindnyájan megegyeztek abban, hogy a jóságos öregembert aranyszívű Apónak fogják hívni. 

                       Mindannyian örök barátságban, békességben és boldogságban éltek együtt.

                                                                Vége az első fejezetnek