Samu a hóban

Samu a hóban.

Reggel, amikor felkeltem, jó nagyot nyújtózkodtam. Kinyújtottam a két mellső lábamat, majd a hátsókat is. A nyakamat jól megnyújtottam, amikor is észrevettem valami fura dolgot. Valami ismeretlent, amit eddig még nem láttam.

- Gazdim, gazdim!- szólítottam őt.

- Mi ez a fehér szín mindenütt kint az udvaron?- kíváncsiskodtam.

- Samu, az a hó!- kaptam a választ.

- Hó? Az meg micsoda, és honnan került ide?- nagyon izgatott és kíváncsi lettem.

- A hó, egy csapadékfajta, ami a hidegben képződik.  A jégrészecskék kristályosan megfagynak, majd további jégrészecskévé fagynak, és hókristállyá alakulnak. Laza, puha, könnyű szerkezetűek, amíg hozzá nem érünk. – kaptam a tudományos magyarázatot, ahogyan a gazdim mindig is elmagyarázza nekem az új dolgokat.

- És kimehetek az udvarra, megnézhetem?- érdeklődtem a gazdámtól.

- Húzom is a csizmámat és mehetünk is. – szólt a gazdim.

Előttem kinyílt az udvar ajtaja, és ahogyan azt szoktam, nagy lendülettel kirohantam az udvarra, le a lépcsőn.

- Jaj, ez hideg. Hideg a tappancsomnak!- lepődtem meg.

- Vigyázz Samu!- kiáltott is a gazdám.

De már késő volt, a lépcsőn megcsúsztam, és legurultam pár lépcsőfokot.

Megszédültem, beütöttem a fejemet. Pár másodpercig nagyon kellemetlen érzés volt. Gazdám átölelt, nyugtatgatott, míg jobban lettem. Amikor már nem szédültem, és megnyugodtam, akkor felálltam és már futottam is tovább az udvaron, mintha mi sem történt volna. A tappancsom egyre jobban kezdte megszokni a hideg hó érzését, és már nem is volt kellemetlen. A hó jó puha volt. Kedvem lett megfürödni benne. Először végighúztam a hóban az arcomat, majd a hasamat, és végül a hátamra fordultam. Csupa víz lett a szőrös bundám.

- Samu, építsünk egy nagy-nagy pocakos hóembert! Ezzel az ötlettel állt elő a gazdim.

- Hóembert? – néztem furán. Az meg micsoda? – kíváncsian váram a gazdim válaszát.

- Nézd, először is gyúrunk egy kis golyót, majd legurítjuk itt a kis dombon, egyre több hó tapad rá, és egyre nagyobb lesz ez a golyó. Ebből lesz a hóember pocakja.

- Hány darabot készítünk?- kérdeztem.

- Kettőt! Az egyik lesz a pocakja, a másik a feje. – válaszoltak nekem.

- És húzunk a fejére sapkát?- érdeklődtem, hiszen a gazdim fején is jó meleg kötött sapka volt.

- Samuka, a hóember vásott kannát kap a fejére. Mint a dalban szoktunk énekelni: „Vásott kannát visel a fején.”- a gazdim énekelni kezdett.

- Kannát? Az olyan, amivel nyáron öntözni szoktad a virágokat?- kérdezősködtem.

- Igen olyannal. - jött a válasz a gazdimtól.

Az udvarról máris befutottam a szuterénbe, ahol tároljuk a kannát. Most figyeltem, nehogy elcsússzak a lépcsőn, mint az előbb.  A számba vettem a kannát, és nagy iramban vissza is értem a hóemberhez.

- Köszönöm Samu, te nagyon ügyes vagy! Csak van még egy gondunk!- beszélt hozzám a gazdim.

- Mi lenne az?- puhatolózni kezdtem.

- Tudod, a hóember orra répából van, de nekünk sajnos az nincsen otthon.

- Akkor tegyünk valami mást!- próbáltam ötletelni.

- Én már tudom is! A napokban, az óvodában a gyerekeknek elmeséltem a Hóember orra című mesét. Abban a mesében hosszú, csípős paprikát tettek a gyerekek a hóember orrának.

-Akkor tegyünk mi is azt az orrának!- kiáltottam fel.

Így lett a mi hóemberünknek is csípős paprika az orra.

- Nekem is elmeséled a Hóember orra című mesét?

-Hát persze, Samu! Gyere, bemegyünk a meleg szobába, belefekszel a babzsákodba, és neked is elmesélem a mesét.