Sarkantyús és a szivárvány

Sarkantyús és a szivárvány.

    Az ősz még éppen, hogy csak bekukkantott a baromfis udvarba. A levelek kapaszkodtak a bokrokon erősen, bár egy-kettő színe zöldből szép sárga, vagy vörös színre váltott. Reggelente már hűvösebb szellő fújdogált, de a nap még teljes fényben pompázott az égen, és olyankor a meleg a nyarat idézte. Aznap úgy dél körül Sarkantyús éppen Kacsa Kázmér barátjához tartott látogatóba a tópartra, amikor könnyű zápor kerekedett. Mire észbekapott a kiskakas olyan vizes lett, mintha beesett volna a tóba.

• Szép dolog mondhatom! Szerencse, hogy nem tartott sokáig, most fordulhatnék vissza! Így majd inkább megszárítkozom a meleg napsütésben, míg beszélgetünk egyet Kazival.

Érdekes, hogy mostanában már nem játszottak annyit. Inkább megbeszélték a világ dolgait. Mi történt a házuk táján? Mik a terveik? A barátja is eléggé megváltozott mostanság. Már nem olyan pelyhes sárga a tolla, hanem szép, erős fehér. És hogy megnőtt! Azt mondják ő is sokat fejlődött, de ő ezt nem nagyon vette észre saját magán. Meg, valahogy Kazi hangja is más lett. Kisfiús sípogása erőteljes hápogássá alakult. Nem mintha ez nem lenne szép, mert meg kell hagyni a kacsalányok döglenek érte, egymás után követik, amikor elhápogja magát. Szokta is mondogatni neki tréfásan Sarkantyús:

• Mi van Kazi, meghoztad a háremed?
• Ugyan menj már! – Pirult el olyankor a kacsa. – Nem kell ezeket hozni! Jönnek, mintha mágnes lenne a hátamban…
• Hát, nem irigyellek barátom! Na, hessintsd el őket, hadd beszélgessünk nyugodtan!

És olyankor Kazi szépen udvariasan elküldi a tóba fürödni a kacsalányokat, akik kelletlenül, de szót fogadnak neki.

Most nem volt egy lány sem a közelben. Kazi ült a tó szélén a vízben. Amikor meglátta a barátját, kitotyogott.

• Te aztán jól eláztál! – Mondta neki üdvözlésül.
• Ja! Könnyű annak, aki amúgy is naphosszat fürdik, jobb dolga nem lévén! – Morgolódott a kakas. – De már süt a nap, megszárít.
• Jól rázd meg a tollaid, úgy hamarabb sikerül! – Javasolta Kazi

Sarkantyús rázogatta a tollait.

• Jé! Észrevetted, milyen szép színesek?
• Mik?
• Hát a tollaid! Mikor lettek ilyen gyönyörűek?
• Mik?
• Mik, mik, mik? Csak ezt tudod kérdezgetni? A farktollaid! Én ilyen csodaszépet még nem láttam! És a testeden is! Te Sarkantyús, te csodaszép lettél!
• Kukuríkú! – Rikoltotta el magát Sarkantyús, és maga sem hitte milyen erőteljes kukorékolás hagyta el a torkát. Na mégegyszer! - Kukuríkú, kukuríkú – kiabálta magáról megfeledkezve a kiskakas.
• Azért ennyire nem kell rikoltozni, mert a végén még kimenekül az összes hal a tóból! – Figyelmeztette a barátja. Inkább rázd még azokat a gyönyörű tollaid, hadd száradjanak meg!

Sarkantyús rázta, rázta csodaszép tollait, csak úgy csillogtak a verőfényes napsütésben. A sok kis vízcsepp repdesve szállt le róla és párolgott el a melegben. Mikor már úgy gondolta eleget rázta, abbahagyta. Ekkor csodálatos dolog történt.

• Nézd Sarkantyús, az égre ráztad a tolladról a színeket!
• Mit? Mit ráztam, hová?
• A színeket! Ahogy ráztad a tollaid, azokat a gyönyörű színeket a vízcseppekkel felfestetted az égre, csak nézz fel és bámulj!

Sarkantyús hitetlenül az égre pillantott. Hát lássatok csudát! A meglepetéstől a fenekére huppant, úgy nézte tovább az eget. De már nemcsak ő, hanem a tó minden állata a gyönyörű színeket bámulta az égen, amik félkör alakban szépen átölelték az égboltot az egyik végétől a másikig. Volt abban zöld, kék, lila, bíbor, vörös, narancs és sárga. Éppen, mint Sarkantyús tollainak a színe. A nap is gyönyörködve sütött le rájuk.

• Nahát! – Ámult el Kacsa Kázmér.
• Még ilyet! – Sóhajtotta Nyuszi Robi, aki éppen egy káposztalevelet rágcsált.
• Ez nem egy rút látvány! – Nyilatkozott Pulyka Manci.
• Ami igaz az igaz. Mindig mondtam, hogy ez a kiskakas még sokra viszi! De, hogy az eget is képes lesz megfesteni, azt még én sem gondoltam volna. Gi-gászi mestermű! – Gágogta Liba asszonyság.
• Hát, nem is tudom. – Jött zavarba Sarkantyús. – Nem is tudom. Talán kérdezzük meg, mi erről Bagoly Béla bácsi véleménye! Ő igazi tudós, ha valaki, akkor ő majd megmondja!
• Nos, mivel éppen itt vagyok felettetek, megmondhatom, hogy sajnos tévedtek. De természetesen ez a tévedés cseppet sem kisebbíti azt a tényt, hogy ennek a kakaskának csodaszép tollai nőttek. Most már szinte felnőtt ez a legény! Szinte! Még nem teljesen! Nos, hogy visszatérjek a mondandómhoz: Ez a gyönyörű jelenség az égen pedig a szivárvány. Ez akkor keletkezik, ha esik az eső, és utána közvetlenül kisüt a nap.
• De jó, akkor nem rázódnak le a tollaimról a színek? – Kérdezte megkönnyebbülten Sarkantyús, mert bizony már attól félt, hogy elveszíti ezeket a szép tollait.
• Nem bizony! Ezek már mindig téged díszítenek kiskomám!
• De jó! Megyek is, és megmutatom mindenkinek a baromfis udvarban! Kukuríkú! – Rikkantotta boldogan, és elviharzott.
• Azért még elköszönhettél volna! – Hápogott dünnyögve Kazi, és jó példával járva elöl mindenkinek további szép napot kívánva beúszott a tóba.

A szivárvány még egy kicsit ragyogott az égen, azután szép lassan köddé vált.