Sarkantyús tiszteletbeli gazdivá lesz

Sarkantyús tiszteletbeli gazdivá lesz.

      Már kezdtek sárgulni a fákon a levelek. Egyre többször borzolta a hűs szellő Sarkantyús gyönyörű tollait. Nem bánta. Olyan meleg volt a nyár, hogy külön jó érzéssel töltötte el az őszi szél hűvöse. Egy-egy levél már leszállingózott a bokrokról, de azért a nap még felmelegítette sugaraival a baromfis udvar lakóit. Sarkantyús nagyot nyújtózott az ól előtt. Megigazította szárnyait, és büszkén körülnézett. Számba vette testvéreit, a tyúkocskákat, mind megvoltak. Anyó kissé távolabb már kapirgált. Úgy döntött leballag a patakpartra barátjához Kazihoz, a kacsához. A gondolatot tett követte. Elgondolkodva baktatott a gyalogúton. Azon tanakodott magában, mivel üssék agyon az időt. A rakoncátlan szél belekapaszkodott egy fa koronájába, és lerázott róla pár levelet. – Megvan! – Csapott a homlokára a kiskakas. – leveleket úsztatunk a patakon! Az nagyon izgalmas lesz! – Megszaporázta lépteit. Ekkor hirtelen nagy ütközés! - Csak azt vette észre, hogy hempereg a porban.

• Hű, mi történt? –Tápászkodott, fel kábán és rázogatni kezdte magát.
• jaj, jaj, jaj, ne haragudj! – Lihegett egy nyálas száj felette.
• Mit képzelsz? Ki vagy te, hogy csak úgy felborítod a gyanútlan kakasokat? Nem tudsz vigyázni?

Egy nagy nyelv indult meg Sarkantyús feje felé, és beterítette nyállal. – Pfúj! Pfúj! Pfúj!- prüszkölt a kiskakas.

• Puszi kutya vagyok. Ne haragudj rám! Nem akartalak fellökni, de láttad, hogy rohannak a levelek? Muszáj megfogni őket! Kergetőzni akarnak! Látod? Olyan jó játék! Nem vettelek észre! én nagyon gyorsan tudok ám futni! Mindet lehagyom, és jól széttépem őket! Hrrr!

Puszi kutya annyira belemelegedett a magyarázkodásba, hogy rohanni kellett neki gyorsan egy kört Sarkantyús körül, mert nem bírt egy helyben maradni nagy izgalmában. A kiskakast majdnem újra felborította.

• Na! Lassabban a testtel! Én Sarkantyús vagyok, a kakas! És azt mondom, tanúsíts nagyobb önfegyelmet!
• Jó, jó, - Állt meg egy pillanatra lihegve Puszi. - De annyit mondhatok, hogy nekem csak az parancsolhat, aki a gazdám! Annak szót fogadok. Akárkinek nem. Ez törvény. Nálunk, kiskutyáknál. De szerintem a nagy kutyáknál is. Futás! – És megint szaladt egy kört Sarkantyús körül. A farkát közben úgy csóválta majd leesett. – Nézd, Sarkantyús! Nézd, egy csomó levelet el tudok kapni egyszerre! Vau, vau, vau!

Sarkantyús teljesen elszédült, amíg nézte a kutyust, ahogy körülötte szaladozik, képtelenség volt szemmel követni!Tényleg nagyon gyors volt. A kiskakas hamar feladta. Kóválygott a feje, azt hitte elesik újra, de már magától.

• Állj! Állj már meg egy kicsit, te szeleburdi kiskutya! Tartozol nekem, amiért fellöktél!
• Nem tartozom, mert bocsánatot kértem. Emlékszel? – Replikázott lihegve Puszi.
• Jó, de tudod mit?
• Mit? – Kíváncsiskodott szájában egy levélcsomóval a kutyus.
• Mit szólnál, ha én lennék a gazdád?
• Te? Egy kakas?
• Miért ne? Lehetnénk barátok is, csak szót fogadnál nekem, és nem szaladoznál körülöttem. Én meg megmutatom cserébe, hogyan kell hajózni levelekkel a patakban.

Puszi elgondolkodott. Még meg is állt, nagy igyekezetében. A farkát azért gyorsabban csóválta! Az őszi napsugár kedvtelve játszadozott csillogó barnás fekete szőrén.

• Tudod mit, Sarkantyús? Tényleg nem akartalak fellökni, de nem lehetsz a gazdám, mert már van egy gazdim. Nagyon szeretem, és feltétlen engedelmességet fogadtam neki. – Látva a kiskakas elkeseredett képét hozzátette. – Viszont, tiszteletbeli gazdának nyilvánítalak, lehetsz a barátom, és megígérem, hogy vigyázok rád és nem szaladozok – Itt megállt egy pillanatra a beszédben és latolgatta kicsit a mondanivalóját. – Nem szaladozok olyan gyorsan körülötted. Jó lesz így? - Bökte ki hamarjában.

Sarkantyús boldogan kihúzta magát. – Jó, jó lesz így! – felelte. – Akkor megyünk leveleket úsztatni?

• Megyünk! Vau, vau, vau! Futás! Ki ér a patakhoz előbb? – És, mint akit puskából lőttek ki, eliramodott.
• Hát persze, hogy te! – Morgott Sarkantyús, és szedte a lábát a kiskutya után, nehogy nagyon lemaradjon!

A patakparton Kázmér már javában nevetgélt Puszival.

• Te, Sarkantyús! Tényleg meghempergetett ez a pernahajder?
• Na, azért nem hemperegtem olyan nagyon! Fellökött ez tény, de bocsánatot kért, és én megbocsátottam neki! Annál is inkább, mert megegyeztünk, hogy én leszek a gazdája! - Húzta ki magát peckesen kakaskánk.
• Tiszteletbeli! – Helyesbített azonnal Puszi.
• Jó, jó, az mit sem változtat a tényen! Tiszteletbeli gazdaként szót fogad nekem, és ez a lényeg!
• Komolyan? – Hüledezett Kázmér?
• Amennyiben arra kér, hogy ne szaladozzak körülötte! De távolabb lehet, arra már nem ér! Futás! – És Puszi rohant a patak partján végig a levelek után, kergette őket amerre a szem ellát. Egy pillanat múlva már csak boldog farkcsóválását lehetett látni, majd azt sem.
• Kázmér barátom gyere, úsztassunk levélhajót, jó?
• Naná! Azt szeretem!

Észre sem vették, úgy eltelt az egész nap. Boldogan leúsztattak a patakon annyi kishajót, amennyit csak eléjük fújt a szél. sarkantyús este elbúcsúzott Kázmértól, és hazafelé arra gondolt, hogy Puszi talán még most is a leveleket kergeti, valahol távol.