Séta a tóparton

Séta a tóparton.

Séta a tóparton

Emese és az anyukája egy szép, tavasziasnak tűnő napon kisétáltak a tópartra. Élvezték a jóleső, simogató napsütést. A hetekig tartó hideg, szeles, szürke napok után, már igazán vágyakozott mindenki lelke a meleg sugarakra.

Mesi még a délutáni kiflijét majszolta, amikor a partra értek. Anya kis lapos köveket kezdett keresgélni, de valahogy sehogyan sem akaródzott neki lehajolni egyikért sem. A parti kavicsos rész tele volt guanóval, és madártollal. Szokatlanul sok madár is volt a tavon. Meg is jegyezte félig magának, félig a kislányának:

-Az idén, ismét többen vannak, mint az előző években.

De amint ezt kimondta, látta, hogy közelít feléjük egy borzas tollú hattyú. A kusza, rendetlen tollaitól már nem is volt meg a fenséges, királyi tartása.

Mesi épp próbálta eldobni a kifli végét odáig.

Anya gyorsan odaszaladt, és felkapta a maradékot. Mesi lehajtotta a fejét, és szomorúan mondta:

-Tudom, szemeteltem. Nem akartam, csak szerettem volna megetetni ezt az éhes hattyút.

Anya kézen fogta, csöndben kicsit odébb sétáltak. Találtak egy szép, napos padot, amire anya leült, Mesikét az ölébe vette. Mindketten áttörölték a kezüket a fertőtlenítővel.

-Anya a tóra mutatott, és elkezdte sorolni a madarakat, amiket már a nagy, színes madaras könyvből olyan sokat lapozgattak.

- Az a kis fekete a vízityúk. Az a másik fekete, ami hasonlít a kacsára, csak fehér a buksija, az mi?

-Szárcsa! – vágta rá gyorsan a kislány. Sokat jártak ide, szerette is a madarakat. De láttak még tőkés récét, sirályokat, ludakat és hattyúkat is.  

-Tudod Kicsim, A vízi madarak mások, mint a kertünkbe járó énekesmadarak. Az ő táplálékuk télen is megtalálható a sás, nád és a tóparti fű között. De igazából nekik most nem is kellene itt lenniük. A legtöbb vízi madár elmegy telelni olyan tóhoz, amit meleg források táplálnak. Mert ott télen sem fagy be a víz. Tudnak elhullott magokat is enni a tóparti szántóföldekről. Főleg a kukoricát szeretik. Pont annyit, amennyi nekik elegendő.

-Ezért szóltál rám az előbb?

-Igen. A kifliben és minden más péktermékben olyan anyagok vannak, amik megbetegítik őket. Ha nem találkoznának emberrel, nem jutnának péktermékhez. Az a hattyú is, amivel találkoztál, már beteg volt. A tollai árulták el.

Mesi elgondolkozott.

 – Anya, mi is betegek lehetünk tőlük?

-Igen Kicsim. Van olyan influenza, ami a madarakat érinti. A természet rendje szerint most ennek a sok madárnak nem kellene itt lennie. De nyáron hozzászoktak, hogy ételt kapnak az emberektől. Túlságosan is megszokták. Elkényelmesedtek. Agresszívan tülekednek minden falatért, ahelyett, hogy elrepültek volna ősszel melegebb víz mellé, ahol több zöld hajtása van a füveknek. Nem annyira fagyos a föld a parton, és egymás között szépen felosztva a területet, bőségesen jutna mindenkinek. A beteg madarak könnyen átadják a társaiknak a betegséget. Sokan észre sem veszik, hogy elhullott társaik mellett állnak. A betegséget pedig mi is elkaphatjuk, ha megfogjuk azokat a köveket, kagylókat, vagy csak a parton elguruló labdát, ami hozzáér a madárkakis földhöz, kavicsokhoz. Ezért nem gyűjtünk madártollat sem, hiába szép, színes némelyik. Nem tudjuk, hogy beteg madáré volt-e?

-Szegény madárkák! Miért nem költöztetjük arrébb őket? Oda, ahol nekik jobb?

- Képzeld! Vannak nénik és bácsik, akik ezt megteszik! Ők a madárvédők. Nem csak a betegségektől féltik őket, hanem attól is, hogy a nagy hidegben belefagy a lábuk a tóba. Vagy ha a csőrük, farktolluk fagy be, akkor nem tudnak enni, vagy éppen elrepülni a rájuk támadó róka, vadmacska, más ragadozók elől. Ők összeterelik őket, és elviszik a melegebb források, melegebb vizek mellé.

-Jaj, de jó! Én is Madárvédő szeretnék lenni!

-Már azzal is az lehetsz, ha betartod ezt a három fontos szót: SOHA SEHOL SEMMIVEL!

SOHA nem etetünk SEHOL, se folyóparton, se állatkertben, se vadasparkban, se a naplementét nézve a nyaraláskor SEMMIVEL sem vízparti madarakat! Se kiflivel, se pereccel, se zsemlével, se lángossal, se kukoricával, SEMMIVEL! Ha ezt betartod, máris madárvédő lettél!