Simon és a csodaecset

  • 2023.
    jan
  • 03

http://mocorgohaz.hu/
A fák tarka levelei elhagyták lakóhelyüket, és a tél szele kopogtatott az ablakon. A kinti játszadozásnak szűkebb teret biztosított a természet, így Simon a hétvégét a szüleivel otthon, a négy fal között töltötte. 
            A hatéves kisfiú a szo...

Kép forrása: freepik.com

A fák tarka levelei elhagyták lakóhelyüket, és a tél szele kopogtatott az ablakon. A kinti játszadozásnak szűkebb teret biztosított a természet, így Simon a hétvégét a szüleivel otthon, a négy fal között töltötte.

            A hatéves kisfiú a szobájában egyedül játszott, de édesanyja néha-néha bekukkantott hozzá, miközben főzte a szombati ebédet. Édesapja pedig kedvenc showműsorát nézte a tévében, a reklámszünetekben pedig beleolvasott a héten érkezett újságokba.

            Simon nagyon szeretett a természetben lenni. Ha tehette volna, akkor mindig a kertben szaladgált volna, vagy talán kint is aludt volna egy függőágyon.

            Most is arról ábrándozott, hogy építene egy várat a homokozóban. Versenyt futna a kutyájával. Figyelné a szomszéd macskáját, aki úgy fél az ő bolhás kis barátjától, hogy csak akkor mászott fel a kerítés tetejére, ha az láncra volt kötve a kert végében. A veteményesben számolgatná a vakondok által feltúrt kupacokat, vagy épp gilisztákat gyűjtene a földből.

            Szerette a csigákat is. Eső után, amikor kiment levegőzni, a járdán találta őket. Felvette a kis állatokat, és tanulmányozta, hogyan bújnak vissza a házukba az idegen kezektől félve.

            Az is megfordult a fejében, hogy a szobájába vinné az összes állatot a kertből, de még akár az állatkertből is, ahova szinte minden hónapban kilátogattak. Néha az óvónéni is elvitte Simon csoportját oda.

            Amikor pedig a szülei plüssfigurával szerették volna meglepni őt, akkor mindig állatot ábrázolót kért. Így gyűltek a kis ágya köré az őzek, teknősök, delfinek, lovak, méhek, mackók.

            Ábrándozás közben Simonnak eszébe jutott, hogy az óvodában előző nap Helga nénivel festegettek. Gyorsan ki is rohant a konyhába az édesanyjához, aki már az ebédet főzte.

            – Anya! Leveszed nekem a vízfestéket a polcról? 

            – Igen, de csak óvatosan pingálj, nehogy minden tiszta festékes legyen! – figyelmeztette a fiút, miközben kézen fogva bekísérte őt a gyerekszobába.

            – Vigyázni fogok – ígérte megnyugtatásként. – Csak az asztal felett fogok festeni – tette hozzá.

            Simon anyukája behozott egy vízzel teli kis poharat az ecset kimosásához, a fiú elé tett egy nagy rajzlapot, aztán visszament a konyhába.

            Simon leült a kis székére, kinyitotta a festékes palettát, majd belemártotta az ecsetét a vízbe. Az óvodában autókat rajzolt, de ahhoz most nem volt kedve, inkább egy kert körvonalazódott ki a papíron. Aztán belerajzolta a családját is.

            A rajzlapon hétágra szórta sugarait a Nap, és a kert tele volt háziállatokkal. Kutya, macska, ló, malac, tehén, és még pár egérke is elbújt a ház sarkában.

            Mire az ebéd elkészült a kisfiú büszkén vitte ki a rajzát megmutatni.

            – Nagyon ügyes vagy – dicsérte meg az apja.

            – Gyere enni, te kis festőművész – intett az anyuka a nappali felé.

            A család megebédelt, aztán Simon felpattant az asztaltól, és az ablakhoz ment.

            – Mikor mehetek ki? – kérdezte, miközben az esőáztatta udvarra meredt.

            – Odakint most nagyon csúnya idő van – mondta az apja is szomorúan. – Hideg szél fúj és zuhog az eső – tette hozzá.

            – Fess egy másik képet! – biztatta Simont az anyukája miközben visszakísérte a szobába, és adott a fiúnak két puszit és egy tiszta rajzlapot, majd kicserélte a festékes vizet a pohárban.

            Simon édesanyja kilépett az ajtón, a fiú leült a kis asztalához, és a nedves ecsetét a kék színű festékbe mártotta. Az ecset ekkor kipattant Simon vézna ujjai közül. A fiú csodálkozva nézte, ahogy a szoba egyik üres fala felé ugrál, és menet közben fél méter hosszúra nő és egy kicsit meg is vastagszik.

            Az ecset mintha olvasott volna a hatéves kisfiú gondolataiban, egy virágos rétet kezdett el a falra festeni. Őzek ugráltak felszabadultan, vadnyulak szaladgáltak és különböző madarak repkedtek a kék égbolton.

            – Pónilovat is rajzolj meg zebrát! – kérte meg Simon az ecsetet.

            A csodaecset teljesítette a kisfiú kérését.

            – Most olyan cicákat rajzolj, amik nem félnek a kutyáktól! – kívánta, és közelebb ment a falhoz, hogy megszemlélje, miként teljesíti a kívánságait az életre kelt ecset.

            A csodaecset három cicát rajzolt a kutyák közé. Egy fehéret, egy szürkét és barna foltosat.

            – Legyen egy nagy tó is a mezőn! – adta ki a következő utasítást Simon.

            Az ügyes kis ecset rajzolt egy tavat is a fal jobb alsó sarkába, és belefestett egy vízilovat és köré sok-sok pici halat.

            Amikor már nem volt szabad felület a falon, Simon úgy döntött, hogy behívja a szüleit és megmutatja nekik, hogy mit festett neki a csodaecset.

            – Apa! Anya! Gyertek gyorsan! – nyitotta ki Simon a szobaajtót.

            A szülők odarohantak a fiúhoz, és kérdezgették, hogy mi történt, de a fiú csak a festett fal felé intett.

            – Nézzétek, milyen szépet festett a falra az ecsetem!

            A szülők csak nézték a fehér falat, és nem értették, hogy mit kellene látniuk. Ekkor Simon is megfordult, mert a szülei arcán csak az értetlenséget látta, és majdnem hanyatt esett a meglepetéstől. A fal újra ugyanolyan fehér volt, mint egy órával ezelőtt. A csodaecset pedig a földön feküdt élettelenül. Odarohant hozzá, felvette, és megrázta, de az ecset csak az a régi, már-már elhasznált darab volt, amivel a képeket festette az asztalánál.

            Simon anyja a kis asztalhoz sétált, és felemelte a rajzlapot, és csak nézte, hogy milyen ügyes az ő kisfia.

            – Igen, ez tényleg gyönyörű – állapította meg.

            A papírlapon a csodaecset által falra festett kép jelent meg, melynek Simon örült is meg nem is, mert legalább megmaradt emlékbe az élmény, de az nem az ő alkotása volt, még ha most a szülei azt is hitték.

A. M. Summer, amatőr író

Ezt a mesét írta: A. M. Summer amatőr író

Hajdúnánáson születtem 1980-ban. 1999-ben, az érettségi vizsga után Budapestre költöztem, és az ELTE Tanítóképző Főiskolai Karán szereztem diplomát. Az írás folyton jelen volt az életemben, hol olvasói levelekre válaszoltam egy ifjúsági magazinnál, hol pedig cikkeket írtam egy internetes magazinban. 2010-ben vetettem papírra első verses próbálkozásaimat, de az igazi áttörést a 2019 őszén megkezdett novellásk...