Magocska dillemmája

Magocska dillemmája.

Magocska dilemmája

A kert közepén álló gyümölcsfa az idén is bőséges termést hozott. Le is szüretelték már valamennyit, csak a legfelső ágon, - a levelek között – sikerült megbújni egy szép, érett, zamatos gyümölcsnek úgy; hogy sem a madarak, sem az emberek nem vették észre.

Az ízletes gyümölcs közepén egy magocska lapult meg, és éppen azon meditált: milyen sors is vár rá?

Két lehetőségem van, gondolta a kicsi, barna mag: Vagy észrevesznek, levesznek, esetleg egy kíváncsi kisgyerek, még a kemény csonthéjamat is feltöri, és akkor…jajj, nekem !...

Vagy pedig a nagy hőségben elfonnyad az engem körülölelő gyümölcshús, és akkor; … hupp, lepottyanok.

Ha földet érek is, két út áll előttem: - képzelődött tovább, maghéját vakargatva, a kissé kesernyés magocska. - Vagy a felszínen maradok, és végleg kiszáradok, vagy pedig beletaposnak a nedves talajba,… ahol szép lassan csírát bocsátok ki magamból, és idővel büszke csemeteként fogok előbújni! - húzta ki magát hetykén, az édes gyümölcshús közepén.

Vajon mi történik, – szövögette tovább gondolatait a fehér belsejű részecske – ha már elkezdtem az önálló, új életemet?... Újra két út nyílik meg előttem; Az is lehet, hogy a kertbe betévedt állatok, esetleg, rakoncátlan kisgyerekek véletlenül eltörik a gyenge törzsemet, – rágondolni se merek –…ekkor, életem szinte be is fejeződik…. Viszont, ha vigyázó gondoskodással felnevelnek, akkor néhány év múlva, millió, apró virággal fogok pompázni! – illegette magát büszkén a kicsi mag.

Bár, a kora tavaszi, illatos virágocskáimnak sem egyértelmű a jövőjük. – morfondírozott tovább. … Jöhet egy jeges, kíméletlen, hideg szél, - brrr…- amitől az apró virágok mind lehullanak, …vagy,… vár rám egy sokkal szebb jövő:… ellep a méhek raja! - nevetett büszkeségtől feszülő, maghéjjal. – Azok megporozzák az apró, rózsaszín virágtengert, és pár hét múlva; kosárszámra terem rajtam az egészséges, pirospozsgás gyümölcs. - dongatta magát a magocska, amint végig mérte saját esélyeit.

Ekkor ismét lesz választási lehetőségem: - mérlegelte esélyeit, kissé megnyugodva. - Mosolygó, rostos terméseimet, vagy a feketerigó-mama, csipegeti le, és hordja el fiókáinak, – amiből magjaim újból a talajba kerülnek, – kuncogta csibészesen - vagy az emberek elpakolják, szűkösebb, téli napokra. … Hü-hű,... milyen kitűnő befőttet, dzsemet, teát lehet ám főzni belőle! – haharázta vidáman.

A gömbölyű koronájú, sudár termetű fám pedig, - folytatta bölcs elmélkedését - ősszel lehullajtja elsárgult leveleit. Utána pedig, berendezkedik a megérdemelt, téli nyugalomra, - mocorgott mindinkább - hogy a tavaszi ébredéskor, újra, rügyet, levelet bontson!

Így az élet kezdődik elölről. – fészkelődött a kis barnaság, mert már borzasztóan kezdte unni magát. - Bár az is elképzelhető, hogy télen az éhes tapsi nem talál ennivalót, helyette, a törzsem illatos kérgét fogja körberágni…. Jujj! Az fájni fog! – feszengett egyre jobban. - Azt nem akarom! …Meg aludni se akarok! – kiabálta. -

- Nem akarom a telet végig pihengetni!- toporzékolta egyre hangosabban, a ki-kikandikáló, izgága magocska.

- Maradj csöndben!- parancsolt rá a zamatos gyümölcs, és igyekezett rostjaival. minél szorosabban körbefonni

- Le akarok jutni a földre!... Igenis, szeretném megtudni, mi történik odalent! –recsegte a csonthéj falán.

- Csitt, csitt! - csitították a susogó levelek. - Addig örülj, amíg fönt vagy az ágon! Itt vagy a legnagyobb biztonságban!

- Meg akarom ismerni a világot! - harsogta türelmetlenül, mit sem törődve a figyelmeztető zizergéssel. - Földanyó majd vigyázni fog rám! - kiabálta most már gyümölcsszakadtából, …majd egy hatalmasat rántott magán, kiszakította a gyümölcs héját, és zsupsz, …leugrott az ágról….Esett….esett, míg egyszer csak, …nagyot huppant!

Selymes, zöld fűszálakra érkezett. Megdörzsölte sajgó hátát, görnyedezve felkapaszkodott egy növény szárán, hogy szétnézzen, mi is történik az annyira áhított földön. A kép azonban, - ami elétárult - teljesen megdöbbentette.

Hatalmas, fatörzset vonszoltak éppen, hogy majd arrébb fűrésszel apró darabokra vágják. A recézett fémlap fülsüketítően nyikorgott, sikoltozott.

Szegény magocska, szörnyen megijedt. Összébb húzódott, és csak halkan merte megkérdezni, az arra siető bogártól:

- Miért fűrészelik föl azt a szegény fát?

A bogár ránézett, de nem állt meg egy rezzenésnyi időre sem, úgy felelte, pimasz hetykeséggel:

- Ugyan miért lenne szegény? A legbüszkébb korba lépett: most lehet a legtöbb értékes darabot készíteni belőle!… Jön az ősz – kezdte meséjét a sokat tapasztalt bogárka – és kell a rengeteg iskolapad a gyerekeknek,… később pedig szánkó, olyan hatalmas, - nyitotta szét feszesre, kemény szárnyacskáit – amekkorát csak a szarvasok bírnak elhúzni!…Apróbb darabjaiból azután, – regélte tovább mondandóját, - készülhet például, fakötőtű; meleg pulcsikat kötni! - fényes szárnyai ki-be nyitogatásával mutatta, a kötőtű csattogtatását. …

- De faraghatnak fakanalat is, esetleg furulyát, a meleg esték vidám hangulatához! – rebegtette boldogan, apró, hártyás szárnyacskáit…. - Kisebb részeiből - szöszmötölt valamivel, a fényes hátú bogár, mert látszott rajta, már nem olyan sietős a dolga – készülnek a ceruzák, színesek, amelyekkel a gyerekek, ó-ó-óriási, terebélyes fákat tudnak rajzolni. - és több virágot-átfogó kört, pörgött maga köré.

- Az egészen vékony hasadékokat pedig, – szedte össze hirtelen, parányi lábacskáit a bogárka – gyufaszálnak csiszolják, amivel egy óvatlan pillanatban sajnos, mindent hamuvá lehet változtatni! – röppent föl szélsebesen a kis bogár! Csak amikor már magasan a virágok fölé szállt, és félelme is messzire elröpült, akkor mert visszazümmögni:

• No, lehet azért kellemes meleget is varázsolni vele, csak óvatosan kell meggyújtani!...Olyankor még a hasznavehetetlennek kikiáltott tűzifát is fel tudják használni az emberek! – és ezzel végleg eltűnt a színes virágok fölött.

A magára hagyott kicsi, barna mag hosszasan elgondolkodott. Kezdte borzasztóan sajnálni, amiért nem hallgatott a jószándékú levelekre, és az őt védő gyümölcsrétegre, de egyszer csak felvillant a tekintete, fejecskéjét fölkapta:

Tehát – nézett büszkén körbe a magocska – én mindenkor, és mindenhol,

nagyon f o n t o s, és h a s z n o s vagyok! – kiabálta nevetve, önmagára mutogatva.

- Nélkülem élet sem lenne!- kacagott ki a fűszálak közül, teljes megelégedettséggel…. Sőt, a jelenlegi élet is leállna, ha én … na, jó, jó: …Ha mi magok nem lennénk!