Sün Szofi. Mama, hol vagy?

Sün Szofi. Mama, hol vagy?.

Ahogy Szofi sértődötten hátat fordított Hétpetyesnek, mit látott? Hűlt helye a mamának meg a testvéreinek, lemaradt tőlük.

— Mama, hol vagy? — kiabálta kétségbeesve. De nem kapott választ. Hétpettyes, aki az előbb még csúfolta őt, azonnal a segítségére sietett, felszállt a rózsabokor legfelső ágára, hogy onnan jobban belássa a kertet, ám onnan sem látta a süncsaládot, így nyomban intézkedni kezdett.

— Ne izgulj, megkeresem őket, menj vissza a körtefához, ott találkozunk! —próbálta megnyugtatni a riadt sünlányt és nyomban szárnyra is kelt.

Szofi szót fogadott, elindult visszafelé a már ismert úton, közben orrával folyton szaglászott, szimatolt, ahogy a mamájától tanulta. A fanyar avarillat mellett finom, édes illatot is érzett. Kék, fehér, lila színben pompázó virágokat látott maga előtt. Hogyhogy ide felé ezeket a színpompás virágot nem vettem észre? — tűnődött. 

— Szépek vagytok — dicsérte meg őket, mikor kurta lábaival végre odaért a virágágyáshoz.

— Köszönjük a bókot, gesztenyegubó! — csilingelték a virágok.

— Gesztenyegubó? — kacagott Szofi — sündisznó vagyok— és futásnak eredt, hogy megmutassa ezeknek a butus virágoknak, ő nem szúrós gesztenyegubó, nem növény, neki lábai vannak. Még akkor is a virágok oktondiságán kacagott, amikor lehuppant a körtefa alá, a vakondtúrás mellé. 

— Hát te mit keresel itt, egyedül? — szólította meg egy csámcsogó, reszelős hangú valaki. Jaj, csak nem Vakond az? — gondolta rémülten, és menten felállt a vakondtúrás mellől. Riadtan körülkémlelt, de nem látta Vakondot. 

— Itt vagyok, fenn a körtefán — mondta az előbbi hang gazdája. Szofi bátortalanul feltekintett a fára. Nagy kő esett le a szívéről, mert Hernyó Hédi volt az, aki egy jókora falevelet lakmározott. Miközben megállás nélkül tömte magába a falevelet, csámcsogva magyarázott a sünlánynak. 

— Sokat kell ennem, mert a bebábozódás alatt kell az erő. A bábból gyönyörű pillangóként fogok kibújni, pompás szárnyaim lesznek... Szofi egy szót sem értett ebből a beszédből. Mit fecseg ez a kövér hernyó, hogy pillangó lesz belőle? Hazudós. Megkérdezem a mamát, mi igaz ebből. Abban a pillanatban ahogy a mamára gondolt, kitört belőle a zokogás: mama, mama, ismételgette hüppögve. Hédit rettenetesen zavarta Szofi bömbölése, keményen rászólt: Azonnal hagyd abba, nem tudok ilyen zenebonában az evésre koncentrálni! De Szofi ne tudta abbahagyni. 

Nem szakíthatom félbe az evést ilyen nyafka sünlány miatt, ennem kell, mert nem lesz elég erőm — míg Hédi ezen morfondírozott magában, Szofi orrát finom ételszag csapta meg. Hirtelen félbeszakította  a sírást, és eliramodott a szag irányába. 

— Azonnal gyere vissza, azonnal gyere vissza! — kiabált utána torkaszakadtából a hernyó, aki persze kérdezés nélkül is rájött, hogy bizony azért van egyedül ez a kis bitang, mert elkószált a többiektől. 

De Szofi nem hallgatott rá, ment az orra után. Nagyot füttyentett, amikor meglátta az étellel teli tálat, és mohón falni kezdett. 

— Mami, gyere, nézd milyen édes sün eszi Cica tápját! — lelkendezett Dorottya. Szofi megijedt a kislánytól, felborzolta a tüskéit és nagy sebesen összegömbölyödött. Mami az unokája hívására kifutott a konyhából, mutatóujját a szája elé tette, jelezve, hogy maradjanak csöndben. Szofi, amikor már semmi neszt nem hallott, széjjeltolta a tüskepáncélját, lábait is kibújtatta belőle, lelépett a talajra, és folyton szimatoló orrát elszántan előre szegezte. 

— Tessék — tolta közelebb a tálat Dorottya — egyél bátran, hívd ide őket is — mutatott a kislány a közeledő süncsalád felé, akik fölött kitartóan szálldosott egy katicabogár. — Mennyi sün van a kertünkben! — súgta álmélkodva a maminak Dorottya.

A négy sün először megtorpant, de látták, hogy az emberek bementek a házba, így oda lépegettek  Szofihoz, s miután a sünlány megfogadta hogy többet nem kószál el, ők is jóízűen falatozni kezdtek.