Kép forrása: Balogh Bettina
Sün Szofi.
Sünmama és Sünpapa egész nap sürgött-forgott. Hegyes tüskéiken a lehullott faleveleket cipelték az aranyeső bokor alá. Az otthonukat építették, ahol majd felnevelik a kölykeiket. Sünmama még este is csinosította a fészket, rendezgette a kilógó faleveleket. Már a hold is fenn ragyogott az égen, mikor végre mindent rendben talált. Csillogó szemmel szólt Sünpapának: Jó puha fészek lett. Sünpapa helyeslően bólogatott, ő is meg volt elégedve: Nemhiába dolgoztunk reggeltől estig, remek rejtekhely.
Teltek-múltak a napok, és egyszercsak megszülettek a sünkölykök, három fiú, és egy lány: Sün Sanyi, Sün Sebestyén, Sün Soma és Sün Szofi. Az aprócska sünök tüskéje fehér színű volt, puha, és egyáltalán nem szúrt. Ez nem különlegesség, minden sün így jön a világra. Csak később, hetek múlva fejlődik ki a szúrós tüskéjük. Ekkortól ha veszélyt éreznek, csak összegömbölyödnek, és senki nem árthat nekik.
A kölykök állandóan éhesek voltak. A szülőknek sok munkát adtak a telhetetlen csemeték. Sünmama nappal megállás nélkül etette őket, és bizony gyakran még éjszaka is talpon volt, segített Sünpapának élelmet szerezni. Ilyen éjjeleken a sünök egyedül maradtak a fészekben. Szofi, a legkisebb sün félt a sötétségtől. Sanyi meg Sebestyén sokat csúfolták ezért, mert ki látott már olyat, hogy egy éjszakai állat, mint a sün, féljen a sötéttől?
Sünmama újra és újra elmagyarázta neki, hogy nincs mitől félnie, a fészek biztonságos helyen van a lecsüngő aranyeső ágai alatt. Azt is megígérte, hogyha kinőnek a tejfogaik, akkor elviszi sétálni őket a kertben. Hogy a mamával mehet, ez tetszett Szofinak, és megígérte hogy többé nem fog sírni.
Közeledett az este, Sünmama készülődött az éjszakai vadászatra. Sanyi mikor ezt meglátta, szigorúan rászólt Szofira: Remélem ma nem sírsz!
— Nehogy ilyen bőgőmasina miatt ne vigyen bennünket majd magával a mama — toldotta meg Sebestyén.
— Mesélek neked egy mesét, amíg elalszol — súgta Szofi fülébe Soma, aki mindig védelmébe vette a húgát.
— Azt meséld el, amit tegnap a mama, amiben a sünkirálylányt téli álmából a sünkirályfi csókja ébresztette fel — kérte ábrándozva Szofi.
— Rendben, azt mesélem — felelte Soma, pedig ő inkább azt a mesét szerette, amelyikben a hős sünfiú levágta a gonosz sárkány mind a hét fejét.
Sünmama éppen csak kitette lábát a fészekből, Szofi szája sírásra görbült. De Soma nem hagyta hogy sírjon, belekezdett a sünlányos mesébe. Sanyi és Sebestyén először pfujolt, hogy ilyen lányos mesét kell hallgatniuk, de aztán ők is csendben, érdeklődve hallgatták Somát. A mese végére elnyomta őket az álom. Soma lehúnyt szemmel, ásítozva motyogta "Itt a vége, fuss el véle." — ő is elaludt.
A vihar
Kisvártatva zúgott a szél, dörgött az ég, villámok cikáztak az éjjeli égbolton, aztán eleredt az eső. Először csak szemerkélt, szitált, végül úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Brekkancs vidáman ugrált egyik tócsából a másikba. Egyikből ki, a másikba be placcs, placcs. De nem minden kerti állat örült az esőzésnek. Hernyó Hédi, aki a körtefán lakott, bizony félt a villámlástól, félt a vihartól. — De jó, hogy ennyi lábam van, legalább meg tudok kapaszkodni a körtefa göcsörtjeiben! — hálálkodott. Majd ha pillangó leszek, a szárnyammal huss, elrepülök, elbújok az eső elől, csak ezt a vihart éljem túl! — bíztatta magát és még erősebben kapaszkodott a faágba.
Sünmama Brekkancstól tudta, hogy esni fog. A békák kitűnő időjósok, megérzik az eső közeledtét. Sünmama előre örült, mert a csapadék kimossa a földből a kövér gilisztákat — ami a sünök kedvenc tápláléka — így nem kell sokat vesződnie a vadászattal.
Temérdek giliszta fickándozott a föld színén. Sünmama gyorsan összekapkodta őket, és sietett haza a kicsinyeihez. Otthon örömmel látta, hogy alszanak, nem ébredtek fel a viharra. Reggel ébreszresztette őket: Siessetek, mert reggeli után kimegyünk sétálni a kertbe! Ahogy eszegettek a sünkölykök, mit láttak? Mindegyikük szájában ott sorakoztak a tejfogak. De jó, hurrá! — kiabálták túl egymást.
A séta
Tele pocakkal, jóllakottan indultak el a felfedező útra. Elöl ment Sünmama, Sünmama mögött Sün Sanyi, Sün Sanyi mögött Sün Sebestyén, Sün Sebestyén mögött Sün Soma, Sün Soma mögött Sün Szofi, a legkisebb sün. A kölykök szép sorban meneteltek a mamájuk mögött, csak Szofira kellett néha rászólni, hogy ne bámészkodjon, ne maradjon le a többiektől. Nagy lármára, csetepatéra lettek figyelmesek. Vakond bácsi jajveszékelt: Az összes szobámat elöntötte a víz! Csak kapjam a kezem közé, aki ezt a kárt csinálta! — toporzékolt Vakond bácsi a vakondtúrás tetején. Ti voltatok azok? — rivallt rájuk, amikor a közelébe értek.
— Nem a sünök voltak — vette őket védelmébe Brekkancs, aki hallva az éktelen kiabálást, kiugrott a kerti tóból, és éppen ott landolt a sünök mellett. Éjjel esett az eső, az öntötte el a szobáidat. Erre a válaszra Vakond bácsi se szó, se beszéd, visszabújt a vakondlyukba.
— Legalább bocsánatot kért volna, hogy titeket gyanúsított — mondta Brekkancs. — Ne is törődjetek a vakonddal, ő ilyen barátságtalan — szólt le Hernyó Hédi a körtefáról. A vakondtúrás éppen Hédi lakóhelye alatt volt.
— Biztosan azért ilyen barátságtalan, mert a föld alatt, a gyökerek között egyedül él, nincs akitől illemet tanuljon — mondta megértően Sünmama.
Amíg a felnőtt állatok beszélgettek, a sünkölykök vidáman hancúroztak az avarban. Sanyi felfedezte, hogy össze tud gömbölyödni. A többiek utánozták.
— Megfeszítitek a tüskéitek körüli izmokat, ettől megemelkedik a tüskeruhátok, aztán behúzzátok a homloktüskéiteket meg a lábaitokat és így összekuporodtok— vezényelte Sebestyént, Somát és Szofi a nagyobbik testvér.
Mikor a kölykök eleget hancúroztak, Sünmama összeterelte őket, és elindult ismét a kis csapat. Elöl ment Sünmama, Sünmama után Sün Sanyi, Sün Sanyi után Sün Sebestyén, Sün Sebestyén után Sün Soma, Sün Soma után Sün Szofi, a legkisebb sün. Szofi a sor végén bandukolt, sokszor lemaradt, mert elbámészkodott. Amint jobbra-balra tekingetett, a rózsabokron meglátott egy piros pöttyös bogarat. Talán ez a bogár káros a növénynek — gondolta. Sünmama arról mesélt, hogy a sünök nemcsak gilisztákkal táplálkoznak, hanem megeszik a növényekre káros bogarakat, rovarokat. Hogy jobban szemügyre vehesse a piros pöttyös bogarat, megállt előtte.
— Szofi vagyok — mutatkozott be udvariasan, ahogy a mamától tanulta. A bogár is bemutatkozott: Pöttyös vagyok, a katicabogár. Itt csemegézem a levéltetveket. Ellepték szegény rózsát. De én tudom ám te ki vagy, te vagy a legkisebb süni, a sírós, félős Szofi — mondta csúfolódva Pöttyös.
Szofi megsértődött. Valóban ő volt a legkisebb, és sírós volt, félős, de nem esett jól neki Pöttyös csúfolódása. Nem is beszél vele többet, el is fordul tőle...
Mama, hol vagy?
Ahogy elfordult a bogártól, mit látott? Eltűnt a mama, eltűntek a testvérei, lemaradt tőlük.
— Mama, hol vagy? — kiabált kétségbe esve. Pöttyös rögtön tudta, hogy mi baja van Szofinak, és ő is megrémült, mert felszállt a mogyoróbokor legfelső ágára, de onnan sem látta a süncsaládot.
— Menj visszafelé a körtefához, ott találkozunk! Addig megkeresem a mamádat meg a testvéreidet. Innen fentről belátom a kertet — nyugtatgatta Szofit az előbb még csúfolódó Pöttyös, és nyomban elszállt.
Szofi elindult visszafelé a már ismert úton. Közben szaglászott, szimatolt, ahogy Sünmamától tanulta. Az avarillat mellet valami finom illatot is érzett. Nem messze színes harangvirágokat talált. Kék, fehér, rózsaszín, lila színben pompáztak.
— Szépek vagytok — dicsérte meg őket.
— Köszönjük, gesztenyegubó — csilingelték a virágok.
— Gesztenyegubó? — kacagott Szofi. Sündisznó vagyok. Kurta lábaival futásnak eredt, nemcsak azért, hogy megmutassa a virágoknak, ő nem növény, neki lábai vannak, hanem azért is, hogy minél gyorsabban odaérjen a körtefához. Ott lehuppant a vakondtúrás mellé.
— Hát te mit keresel itt, egyedül? — szólította meg valaki. Körülkémlelt, nem látott senkit, de a hang ismerősen csengett.
— Itt vagyok fenn a körtefán, az alsó ágon. Szofi fölnézett a fára, és valóban, ott volt az alsó ágon Hernyó Hédi, aki éppen jóízűen lakmározott egy falevelet. — Tudod, nagyon sokat kell ennem, mert hamarosan bebábozódom, aztán gyönyörű pillangóként fogok kikelni a bábból, ehhez meg rengeteg erő kell. Szofi nézte-nézte a kövér hernyót, nem tudta eldönteni, hogy higgyen-e neki? Majd megkérdezi Sünmamát. Ahogy mamára gondolt, rögtön elsírta magát. Hédi rászólt, hogy azonnal hagyja abba a sírást, nem bír ilyen zenebonában az evésre koncentrálni. De Szofi nem bírta abbahagyni. Akkor Hédi kicsit megenyhült és megkérte, figyelje a vakondtúrást, hátha kimerészkedik Vakond bácsi, vele nyugodtan elbeszélgethet. Mert Hédi nem ér rá, neki megállás nélkül falavelet kell ennie. A temérdek elfogyasztott falevéltől lesz csak elég ereje bábkorában. Szofi egy darabig üldögélt, várta Vakond bácsit. Kisvártatva elunta a várakozást, és körbejárta a fát egyszer, kétszer, háromszor, közben szaglászott, szimatolt. Finom ételszag csapta meg az orrát. Már nagyon éhes volt. Hiába kiabált utána Hernyó Hédi torkaszakadtából: Gyere vissza, azonnal gyere vissza! Szofi nem hallgatott rá, ment az orra után. Nagyot füttyentett, amikor meglátta az étellel teli tálat, és mohón falni kezdett.
— Mami, gyere, nézd milyen édes süni eszi Nyafi tápját! — lelkendezett Dorottya. Szofi megijedt a kiabálástól, felborzolta a tüskéit, és villámgyorsan összegömbölyödött. Mami kifutott a házból, mutatóujját a szája elé tette, jelezve, hogy maradjanak csendben. Szofi mocorogni kezdett, félelménél nagyobb volt a kíváncsisága, de annál is nagyobb az éhsége. Lassan széjjeltolta tüskepáncélját, lábait letette a földre, és kidugta folyton szimatoló orrát. Ingerülten pislogott körbe: ki zavarja meg evés közben?
— Tessék — tolta közelebb a tálat Dorottya. — Egyél bátran, hívd ide őket is — mutatott a kislány a közeledő süncsalád felé, akik fölött egy katicabogár szálldosott. — Ennyi sün van a kertünkben? — súgta a maminak álmélkodva Dorottya. A négy sün elindult Szofi felé, mindannyian fáradtak voltak, ami nem is csoda, hiszen órák óta keresték ezt a haszontalan Szofit.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Flórián Mária Margit meseíró
Gyermekkoromban kezdtem el verseket írni. Ezt a tevékenységet fiatal felnőtt koromig folytattam, aztán abbahagytam. Addig néhány irodalmi folyóirat közölte a verseimet, 2 antológiában szerepeltem, az egyik antológiában gyermekverseimmel. Miután nyugdíjas lettem, újból megmozdult bennem a közlésvágy. Franciaországban élő unokáimnak írok meséket, hogy ne felejtsék el a magyar nyelvet. ...