Sün Tóbiás és az új iskola

Sün Tóbiás és az új iskola.

A varázsvölgyi erdőbe új sün család költözött: Sün Mama, Sün Papa és az aprócska Sün Tóbiás.  Takaros kis bokor alatt volt a házuk, közvetlenül Rókáék mellett, egy csendes, árnyas közben. De bármilyen szép is volt ez a vidék, Tóbiás nem volt túlságosan elragadtatva az ötlettől, hogy új otthonuk lesz. Szerette a régi, megszokott élőhelyüket, ahol minden cserjét, fát és virágot ismert.

Ráadásul az sem könnyítette meg a dolgát, hogy a kicsi sün fiúcska igencsak nehezen barátkozott. Eleinte mindenkitől tartott picit, ezért inkább szeretett otthon bevackolni, ahol nem kellett új állatokkal találkoznia, 

Nyáron sok időt töltött otthon a szüleivel, de aztán eljött a szeptember, és várta őt az új iskola!  Mint ilyenkor minden apróság, ő is felvette a  könyvekkel megpakolt táskáját, és Sün Mama kezét fogva elindult az esti tanoda felé.

Bizony ám! A sünök éjszaka tanultak, nem úgy, mint az emberek! Ők ugyanis ilyenkor a legaktívabbak! Ebbe az iskolába járt a róka, a bagoly és az egér is.

Az épület felé közeledve Sün Mama mosolyogva kérdezte: - Na, Tóbiás? Szerinted milyen lesz az iskola? Kíváncsi vagy rá? 

A kis sün így felelt: - Hát, jobban szeretném, ha nem kellene járnom. Sokkal inkább Egér Bercivel játszanék és tanulnék, a régi helyünkön. 

- Értem, kicsim. Sokan szeretjük a megszokott dolgokat és néha nem könnyű bármi újba fogni. Van, hogy én is ezt érzem.

- Tényleg? - kerekedett el a kis sün szeme. 

- Bizony! - válaszolta Sün Mama. - De én azt látom, hogy aztán mindig valami jó sül ki ezekből az új kalandokból. Emlékszel például, amikor nyaralni voltunk és először nem mertél belemenni a folyóba?

- Igen - bólogatott Tóbiás.

- Utána ki sem lehetett onnan szedni téged! - felelte a mamája nevetve.

A kis sün így felelt: - Erre emlékszem. De az más volt. Nem szeretnék új iskolát. És új barátokat sem - makacsolta meg magát.

Az iskolához érve Sün Mama megölelte, majd azt mondta, hogy minden rendben lesz, mert ő egy szuper kis sün fiú, aki mindent ügyesen meg fog oldani. Ha pedig valami nagy gubanc kerekedik, akkor számíthat Anyára. Megígérte azt is, hogy iskola végén Sün Papa a kapuban várja majd, és együtt jönnek haza. Ezek után elköszönt tőle, és csodás, élményekkel teli napot kívánt neki. Tóbiás nem teljesen értette, hogyan lehetne egy nap csodálatos, amikor ennyi ijesztő dolog történik vele, de egy egyszerű Oké-val nyugtázta a dolgot, és bement a terembe.

A nap izgalmasan telt. Rengeteget tanultak az erdőről, amelyben éltek: növényekről, állatokról és folyókról. 

Tóbiás aggodalmainak ellenére nagyon élvezte a napot, legfőképpen azt, amikor akadályfutást rendeztek az avarban. Az aztán nagyon vicces volt! Voltak óriási botlások, esések, és nagy zuhanások bele a puha levélhalom kellős közepébe! 

Amikor épp szünet volt, Tóbiás szeretett egy kicsit csendben elvonulni, és egyedül lenni. Ilyenkor Anyára és Apára gondolt, és egy kicsit a régi helyükre. Nagyon hiányoztak neki a  barátai, és emiatt igencsak szomorkodott. 

Most is épp az ösvény mentén állt, és kakaóját kortyolgatta, amikor a róka és kisegér odaszaladtak hozzá. 

- Szia Tóbiás! Van kedved velünk játszani? Épp fogócskázunk!

Tóbiás tétován felelt: - Inkább nem, szívesebben maradnék itt a fa mellett egyedül.

- Pedig szuper jó dolog ám! Képzeld, jön majd bagoly is - biztatta a róka.

- Nem szeretném! - mondta ismételten Sün Tóbiás.

Az egérke kedvesen mosolygott rá. - Rendben, akkor nem zavarunk téged! Viszont ha kedved lesz, akkor szólj majd, és játszhatunk bármi mást. Te mit szeretnél? Mihez lenne kedved?

- Nekem? Ehhez! - vágta rá Tóbiás, és hupsz egy apró, tüskés gombócba gömbölyödött, a szeme nem látszott, de még az orra hegye sem!

- Azta, de menő! - kiáltott fel a róka. - Hát ezt hogy csinálod?

Tóbiás nem erre a válaszra számított. Óvatosan dugta ki az orrát a biztonságot nyújtó tüskék mögül.

- Megmutatod még egyszer? - érdeklődött egérke is. - Szeretném én is kipróbálni. 

Tóbiás nagyon meglepődött, de közben kicsit büszke is lett magára, hogy tud valamit, amit a többiek különlegesnek gondolnak. Ezért örömmel bólintott:  - Persze! Csak behúzom a hasamat, és összegömbölyödök, mint egy labda. A tüskéim pedig hegyesre állítom, így ni! - mutatta a többieknek.

- Hű, de klassz! - kiáltott fel az egérke. - Megfoghatom a tüskéket? Olyan kíváncsi vagyok, mennyire szúr.

- Oké - hagyta jóvá Tóbiás. - Na, milyen? 

- Jó tüskés! Olyan, mint egy fogpiszkaló! - felelte az egérke. - Ezzel aztán jó nagyokat lehet szúrni - nevettek. - Nagyon tetszik! - tette hozzá.

Ezek után a róka és az kisegér is azon szorgoskodtak, hogy megtanuljanak gombócba gömbölyödni. De a róka folyton rálépett a saját farkára, és a nagy igyekezet közben be is esett a bokorba, az egérkének pedig kilógott a bajusza, sehogy sem tudta elrejteni!

Az egész délután mókázással telt. Amikor Sün Papa megérkezett az iskolához, Tóbiás gurgulázó nevetését hallotta. 

- Na, hogy telt a napod? - faggatta csemetéjét. - Jól érezted magad az új iskoládban? 

- Gombócos napot tartottunk! - kuncogott Tóbiás.

- Az meg milyen? - érdeklődött az apukája. - Gombóc volt az ebéd?

- Neeeeem...! - kacagott a kis sün.

- Hát akkor papír galacsinokat gömbölyítettek?- mosolygott Apa.

- Neeeeem...! - nevetett még jobban Tóbiás.

- Akkor sok csokit ettetek, mint Gombóc Artúr?

- Neeeeem...! - mondta a sün fiú, de már annyira kacagott, hogy a könnye is kicsordult. - Na jó, megmutatom - mondta végül, és begömbölyödött, ahogy csak tudott. Majd aztán kinyújtózott, és folytatta; 

- Nagyon jó volt, Apa! Képzeld, próbálkozott a róka és az egér is! És nagyon tetszettek nekik a tüskéim! Alig várom, hogy holnap is jöhessek! Igaza volt Anyának, ez pont olyan volt, mint amikor a folyóba nem akartam bemenni.

- De örülök neki, hogy ilyen szép napod volt, és büszke is vagyok rád! Úgy látom, nagyon kedves osztálytársaid vannak! 

- Igen - mondta Tóbiás. - Szerintem barátok leszünk -:jegyezte meg határozottan, majd apukája kezét fogva kisétált az épületből.