Süni kertje

Süni kertje.

Süni kertje tele volt élénk színű virágokkal, melyek frissességet és örömöt sugároztak mindenkinek, aki csak arra járt. Szerette gondozni, ápolni és még beszélgetni is vele.

- Még nem kelt fel a nap, így van még egy kis időm a kedvenc időtöltésemhez.  – gondolta magában.  Kicsit megkapálom, meglocsolom a virágaim, a veteményesem, és a fáim tövét. Így ni! – gondolta derűs hangulatban.

-  Ó, de megéheztem! Meneküljetek előlem hernyók, bogarak, földigiliszták és csigák! - ám tűhegyes fogaival nem volt nehéz elfogni őket.

- Hm… de finom csemege!- nyalta körbe a száját. Pocakját simogatta, amikor megtelt a hasa. Csodálatos kertjében mindig volt elegendő táplálék a számára. Épp arra sétált nyúl barátja.

- Képzeld, az imént erre járt uhu, aki hernyót, bogarat, földigilisztát és csigát hozott nekem a barátságomért.

- Tényleg? – képedt el a nyúl. – Ezt nem gondoltam volna.

- Mit hoztam neked? Még hogy legyél a barátom? – kacagott fel az épp arra szálló uhu. – No, várj csak! – azzal már röppent is, hogy elkapja. Süni gyorsan összegömbölyödött és már gurult is be a nagy avarkupac alá, amit még meghagyott magának. Az uhu elrepült.

- Előjöhetsz, a madár már elszállt. – szólt oda nyúl barátja.

- Azért bújtam az avar alá, hogy az rátapadjon a tüskémre és meg tudjalak ölelni. – igyekezett komoly képpel mondani.

- Tényleg? – nézett rá kérdőn a nyuszi.

- Gyere, bebizonyítom!- ekkor átölelte barátját.- Köszönöm, hogy figyelmeztettél a veszélyre.- súgta a fülébe.

- Nagyon szívesen. – Mikor sün magára maradt, folytatta a kertészkedést. A levélkupacot a biztonság kedvéért otthagyta.  – Ó, itt egy madárfészek. Leeshetett a fáról. Kifosszam? Nem, nem vagyok éhes. Inkább megpróbálok rajta segíteni.

- Rigó mama! Rigó mama! Hol vagy, merre? Leesett a fészked.

- Itt vagyok! Jaj! Jaj! Most mi lesz a fiókáimmal? – tördelte szárnyait az aggódó mama.

- Ne félj, én nem bántom! Éhes se vagyok, úgyhogy kísértésbe se esek. Szúrós tüskéimmel megvédem őket, amíg új fészket raksz. – Rigó mama gallyakból, fűszálakból és sárból sebbel-lobbal kialakította az új fészkét, az egyik fa tövében.

- Gyere, rigó papa! Segíts! – csőrükbe fogták az egyik fiókát, egyik jobbról, a másik balról, de sehogy se sikerült felemelni. - Hó-rukk! Hó-rukk! Hó-rukk!- A madárka túl nehéz volt.

- Mit tegyünk? Mit tegyünk? – emésztették magukat a kétségbeesett szülők. Arra röppent a széncinege, a kékcinege, a veréb, a csuszka, a meggyvágó és még ki tudja hány kismadár.

- Meghallottuk kétségbeesett kiáltozásaidat rigó mama. Mi történt? Tudunk segíteni?- kérdezték. Rigó mama töviről-hegyire elmondta, hogy mi történt.

- Segítünk. Együtt fölemeljük a fiókáid. - Hó-rukk! Hó-rukk! Hó-rukk!- egyszer csak felemelték az első fiókát és betették a fészekbe. Így tettek mind a hét kismadárral.

- Köszönöm szépen a segítséget. Hálás vagyok érte.

- Szívesen tettük.- azzal tovarepültek. –Köszönöm süni, hogy vigyáztál a fiókáimra.

- Semmiség. Örülök, hogy minden jól alakult. A rigó elrepült, süni magára maradt. - Lassan pirkad. Lefekszem a kupacba aludni.

- Majd amikor a süni újra felébred, én is csak akkor folytatom a mesémet.