Sünimesék: Mire jó a mulcs?

Sünimesék: Mire jó a mulcs?.

Süni Dorka egyedül sétált a folyóparton, bámulta a vizet és nagyokat sóhajtozott. Unatkozott egyedül. Nem tudta, hódító Hód Artúr merre jár, mit csinál éppen. Régen nem találkoztak, régen nem beszélgettek, és levelet is ritkán kapott tőle. Ment, mendegélt az ösvényen, odaért a nagy sziklához, óvatosan megkerülte, és elindult a kis öböl felé, ami a titkos helyük volt. Ezt még Artúr mutatta neki, réges-régen, nem is ismeri senki, csak ők ketten. Ahogy közelített, hirtelen megállt. Valaki ott gunnyasztott a parton, de ilyen messziről nem látta, ki az.

– Talán Arti – gondolta. – Á, biztos nem, ő messze jár.

Óvatosan közelebb ment és elcsodálkozott. Mégiscsak Artúr volt az.

– Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte Dorka.

– Semmit.

Dorka nézte, nézte kis barátja arcát. Látta rajta, hogy rossz kedve van, de nem akarta faggatni. Csak leült mellé és várt. Ha el akarja mondani, mi bántja, akkor úgyis elmondja. Sokáig ültek egymás mellett. Dorka a vizet nézte, számolgatta, hány levél úszik el előtte a hullámok hátán. Éppen a százhuszonharmadik levélnél tartott, amikor Arti nagyot sóhajtott és megszólalt:

– Utálom Genyát, a meztelen csigát.

Dorka csodálkozva nézett rá.

– Az meg ki? Én nem ismerem.

– A legutálatosabb lény a földön. Nem ért semmihez, csak csúszik-mászik egész nap és mindent összenyálaz. Tudod, van egy szép virágoskertem a váramnál. Hiába van körbekerítve, ő bemegy, mindent összemászkál és lerágja a virágok szirmait, meg a leveleit is. Aztán ott vannak a gyümölcsfáim. Felkúszik a törzsükön, megdézsmálja a gyümölcsöket, ha azzal végzett, akkor megrágja a leveleiket is. Nagyon mérges vagyok rá. Mindig csak tönkre teszi más munkáját.

Dorka gondolkodott, vajon mit lehetne ilyen esetben tenni. Nem ismerte ezt a Genyát, de ilyet nem szabad csinálni. Bemenni más kertjébe és mindent összedíbolni. Mégis micsoda dolog ez?

– Segíthetek valamiben, Arti?

– Nem. Nem tudsz. Ezt nekem kell megoldanom.

– Hátha mégis. Majd gondolkodom és akkor biztos eszembe jut valami.

– Rendben – hagyta rá Arti.

Csendben üldögéltek, hallgatták a víz csobogását és gondolkodtak. Egyszer csak Dorka hirtelen felpattant és azt kiáltotta:

– Megvan!

– Mi van meg?

– Hát a megoldás. Állj fel!

– Minek?

– Na, csak állj fel!

Arti kelletlenül feltápászkodott.

– Tessék, felálltam.

– Jó. Akkor most fordulj a víz felé!

– Miért?

– Csak fordulj a víz felé! Így! – mutatta Dorka.

Ott álltak egymás mellett és nézték a lassan hömpölygő folyót.

– És most mit fogunk csinálni? – kérdezte Arti.

– Kiabálunk.

– Kiabálunk?

– Igen. Kiáltsd, ahogy én. UTÁLOM GENYÁT, A MEZTELEN CSIGÁT! Olyan hangosan, ahogy csak bírod.

Arti értetlenkedve nézte kis barátnőjét. Ez meg mire lenne jó? Csak itt állni és kiabálni. Micsoda butaság. De Dorka nem hagyta magát.

– Gyerünk! Kiabálj, ahogy csak tudsz.

– Dorka, ez butaság.

– Nem az. Próbáld ki!

– Utálom Genyát, a meztelen csigát – mondta Arti kelletlenül.

– Jó. Most hangosabban.

– Utálom Genyát, a meztelen csigát!!!

– Na még egyszer, de most naaagyon hangosan. Rajta! Csak ügyesen!

– UTÁLOM GENYÁT, A MEZTELEN CSIGÁT!!!

– Nagyon ügyes vagy, így kell ezt – mosolygott Dorka. – Na, jobb érzés?

Arti várt egy kicsit, és meglepődve vette észre, hogy könnyebb a lelkének.

– Igazad van, tényleg jobb.

– Örülök neki. Akkor most menjünk és oldjuk meg a problémádat.

– De hát most oldottuk meg. Jól kikiabáltam magamból.

– Ez így van, de ettől Genya még be tud menni a kertedbe. A kiabálás azért kellett, hogy megkönnyebbülj.

– És mit akarsz csinálni?

– Mikor építetted a várad, lett egy csomó mulcs, amivel nem tudtál mit kezdeni. Igaz?

– Igen.

– Na, azt most szépen szétszórjuk a földön a virágok között és a gyümölcsfák körül.

– Biztos jó ötlet ez?

– Nagyon az, biza. A csigák nem szeretik a mulcsot, mert felsérti a bőrüket, ha azon csúsznak. Az eső átszivárog rajta, így nem kell aggódni, hogy kiszáradnak a növények.

Ari megvakarta a feje búbját, nem nagyon bízott a dologban, de beleegyezett.

– Rendben, csináljuk. Mikor?

– Máris indulhatunk.

– Nincs más dolgod?

– Ez most fontosabb.

Azzal elindultak Arti vára felé. Ketten hamar szétszórták a mulcsot, aztán gyorsan bementek a várba. Pont időben, mert Genya épp akkor fordult be az úton, ami a várhoz vezetett. Komótosan csúszott a hasán, undorító nyálcsíkot húzva maga után. Ahogy odaért a virágoskerthez, kereste a helyet, ahol bemászhatna. Körbenézett, és csodálkozva vette észre, hogy mi történt. Tett egy próbát, hátha el tud csúszni a mulcson, de fájdalmasan felszisszent, ahogy megkarcolta a hasát a fakéreg. Mérgesen megfordult, és tovább csúszott az úton, más kertek felé.

– Sikerült! Elment! – kiáltotta Arti lelkesen.

– Látod, mondtam, hogy működni fog.

– Várj egy kicsit, mindjárt jövök. – Kiszaladt a kertbe és kis idő múlva egy csokor virággal tért vissza. – Tessék! – adta oda mosolyogva Dorkának.

– Köszönöm szépen, de igazán nem kellett volna.

– Dehogynem. Ha te nem vagy, akkor ez a hülye Genya ette volna meg őket. Nálad mégiscsak jobb helyük lesz.

Artinak igaza volt. Dorka hazasétált a szép virágcsokorral, vázába tette őket, és még sokáig pompáztak a konyhaasztalán.