Barion Pixel

Szellemek árnyéka 5.


http://mocorgohaz.hu/

Reggel frissen főtt kávé illata ébresztett. Az ablakon beszűrődő reggeli fény bántotta a szememet, mert este nem hajtottam vissza a függönyt, mikor bibámultam a folyóra. Ez eszembe juttatta az éjjel látni vélt fényeket a víz felett. Ideje beszélnem a...

Kép forrása: Despositphotos

Reggel frissen főtt kávé illata ébresztett. Az ablakon beszűrődő reggeli fény bántotta a szememet, mert este nem hajtottam vissza a függönyt, mikor bibámultam a folyóra. Ez eszembe juttatta az éjjel látni vélt fényeket a víz felett. Ideje beszélnem a körzeti megbízottal és elkezdeni kibogozni az esetet.

Mikor a szobámból a nappaliba kiléptem az asztal már terítve volt reggelire. Annyi étel volt felsorakoztatva, hogy véleményem szerint egy szakasz éhes katona is jóllakott volna tőle. Friss kenyér, ismét nem tudom honnan, szalonna kolbász, tej és mindenféle zöldség állt garmadában az asztalon. Rózsa épp a helyiségből leválasztott kis konyhában öntötte a csodás illatú kávét bögrékbe.

Jó reggelt! – köszöntött.

Jó reggelt! Nem túlzás ez egy kicsit? Ha elcsomagolnám egy hétig élnék belőle. – mutattam az ételtől roskadozó asztalra.

Ha valamit az uram mellett megtanultam az az, hogy a férfinak ennie kell rendesen. Na egyél, ne szégyeld magad.– mutatott az asztal mellett álló székre és letette a kávét és egy kis tálban a kockacukrokat elém.

Hát szégyenérzet nem sok lehetett bennem, mert oly mértékben pusztítani kezdtem az ételeket, hogy magam is meglepődtam rajta. Betudtam a hatalmas étvágyamat a friss vidéki levegőnek. Amennyiben ez így megy tovább ruhatárat is kell majd cserélnem a közeljövőben, mert éltem a gyanúperrel, hogy el fogok hízni.Mikor ár a ndrágszíjamat is megoldva úgy éreztem, hogy a tartalék gyomrom is tele van Rózsa felé fordultam.

Remek volt. Köszönöm! Most viszont ideje lesz a dolgaim után járni. Hogy találom meg a faluban a körzeti megbízott irodáját.

Nincs neki irodája. A házában van kialkítva egy hivatali helyiség. A falu közepén a templommal majdnem szemben megtalálod, ritkán mozdul ki otthonról.

Köszönöm.– mondtam, majd lassan elindultam a kijárati ajtó felé. A gyomrom úgy tele volt, hogy mélyen átéreztem a mese farkasának a kínjait, mikor megtömték kővel a bendőjét. Az udvari kapuhoz értem épp, mikor Rózsa utánam kiáltott:

Csak nem gyalogszerrel akarsz bemenni a faluba? Nincs túl közel. Gyere a kamarához, ott a Simson. Már tegnap is mondtam.

A kamara egy faépítmény volt, ami szorosan a ház oldalánk simult. Mikor Rózsa kinyitotta az ajtót a homályban megláttam a leendő paripámat. Gyermekkori emlékek törtek elő belőlem, ahogy megláttam a motort. Apám hasonlóval rótta az utakat, mikor kis gyerek voltam. Erős kételyek ébredtek bennem, hogy ura tudok lenni a masinának, de Rózsa bíztató arckifejezése némi bátorságot csepegtetett belém.

Dezső nem rég teletankolta, úgyhogy akár egy hétig is elmotorozgathatsz vele itt a környéken.– bíztatott Rózsa.

Kitoltam a kamrából a járgányt, és az önindítót kerestem. Na hát olyan ezen nem volt. Vendéglátóm felhomályosított a kezelését illetően. Megmutatta a berugókart, ami életet lehel a motorba. Elmagyarázta a sebességváltás varázslatát és mosolyogva bocsájtott utamra. Lóra pattantam miután az üresbe tett jószág motorja néhány rúgás után elindult, sebességbe rúgtam, kiengedtem a kuplungot és elindult velem a csodamasina, mint a bakkecske. Nem éreztem mgam igazán biztonságban és a bukósisak is rakoncátlankodott a fejemen, ezért úgy döntöttem, hogy mikor már látótávolságon kívül kerülök gyakorolni fogom az elindulás és megállás tudományát. Nehogy a faluban égesem magam vörösre a nagy tudásommal.Közel fél órás gyakorlás után úgy éreztem, hogy már meglehetősen nagy gyakorlatra tettem szert a motor kezelését illetően és a sisakot is sikerült úgy rögzítenem a fejemen, hogy nem tekeredett meg, hát elrobogtam Sárköz irányába. Egyre inkább tetszett ez a közlekedési mód. Szabadságérzertet adott és nem mellékesen nagy örömömre kezelni is tudtam.

Határtalan szabadságérzetemnek és mérhetetlen önbizalmamnak egy gödör vetett véget, ami a kavicsos út végén arra várt hogy belezöttyenve majdnem pofára ejtsen. Éppen hogy csak sikerült megelőznöm ezt a csúfos végét a motorozási tudományomnak. Most már óvatosabban robogva fordultam rá a műútra és hajtottam át a faluba vezető hídon. Átrobogva a falun kíváncsi szempárak kísérték figyelemmel az utamat. Valószínüleg nem láttak még szinte alapjárton ketyegő motorba kapaszkodó rémült embert. Néhány perc múlva elértem a templomhoz és nagy nehezen megfordulva meg is láttam a címerrel díszített házat, ahol a körzeti megbízott lakása volt. Remegő térdekkel kászálódtam le a járgányról és levettem izzadt fejemről a sisakot. Letámasztottam a Simsont a kerítés mellé és csengőt kerestem. Nem találtam ezért kinyitottam a kertkaput és beléptem a ház udvarára. Ugyanazzal a lendülettel vissza is ugrottam és berántottam a kaput, ugyanis egy hatalmas kutya rohant elő a ház mögül és veszetten ugatott rám.

Bundás! – hallottam meg egy férfi hangját a házból – Kussolj már!

Bundás azonnal abbahagyta az ugatást és halkan morgott felém. A ház ajtajában egy rendőr egyenruhába bújt óriás jelent meg. Ekkora embert én még nem láttam. Volt vagy két méter magas és nyomhatott vagy százhúsz kilót. Akkora volt a tenyere, mint az én hátam. Nem szívesen kaptam volna tőle egy pofont a búcsúban.

Jó napot! Tenkes Huba vagyok a fővárosi életvédelmi osztály nyomozója. A helyi körzeti megbízottat keresem.

Megtalálta. Kiss Sándor örmester vagyok a körzeti megbízott. Jöjjön beljebb.– invitált és megfordult.

A kutya nem harap? – kérdeztem a hatalmas morgó ebre nézve.

De, ha eszik. Egyébként nem bánt senkit ha itt vagyok.– mondta Kiss, aki óriás.– Na jöjjön bátran.

Értékeltem a kolléga nyers humorát, de cseppet sem nyugtatott meg. Óvatosan kinyitottam kaput és az eb óvó pillantásaival kísérve bementem az épületbe. Egy kisebb folyosóról nyíló szobába vezetett az őrmester. A szoba berendezése főnököm irodájára emlékeztetett. Ugyanolyan puritán berendezés és minimalista design uralta a helyiséget. Miután hellyel kínált,az őrmester kiváncsian kérdezte meg:

Mit keres egy fővárosi nyomozó itt a világ végén? – nézett rám kíváncsian.

Olvastam a jelentését egy feltételezett gyilkossági ügyben, ami néhány kérdést felvetett bennem.

Rögtön gondoltam. – nézett rám valószínűtlenül kék szemével a hatalmas ember – Tudja itt nem igazán történik bűncselekmény. Gyilkosságról az elúlt tíz év során nem beszélhettük a faluban. Akkor is szerelemféltésből ütöttek agyon egy tagot. Néhány lopás, meg a kocsmában egy kis csete-paté előfordul, de azt gyorsan lekezelem.

Ahogy az asztalon pihentetett hatalmas tenyerére néztem nem is igazán kételkedtem a szavai valóságtartalmában. A következő kérdésem már kisé konkrétabb volt.

Ami igazából érdekelne, azok az úgy nevezett mellékes körülények. Szó volt a jelentésben vízi kísértetekől és az égen felragyogó ismeretlen eredetű fényekről is. Ez roppant kíváncsivá tett. Tudna erről bővebben beszélni nekem?

Nézze én igazán nem vagyok félős ember, de ami az utóbbi években történik a környéken eléggé megzavart engem. A jelentésbe is azért írtam bele, mert már úgy érzem én nem tehetek semmit sem. Nem is csalódtam a reményeimben, mert a városi kapitányság is érdeklődik a dolog után és végül is magukhoz is eljutott a híre.

Mondja, tulajdonképpen miről is van szó, mik ezek a kísértetek és fények maga szerint? – kérdezte meg a hatalmas embert.

Ha tudnám, nem félnék tőle annyira. – mondta – Saját szememmel is láttam ezeket a különös dolgokat és hallottam furcsa hangokat. Cseppet sem volt megnyugtató, mert semmi racionális magyarázatot nem találtam rájuk. Ha többet is akar hallani, akkor javaslom keresse fel a kocsmát, ott biztos szívesen mesélnek magának róla. Főleg ha megtámogatja a kérdéseit néhány nagyfröccsel is.

Még annyi lenne a kérdések, hogy ki volt aki megtalálta a holttestet? Szeretnék vele is beszélni.

A Jancsika találta meg, a Tóth Jancsika. Kicsit féleszű szegény, de azért beszéljen vele nyugodtan. Valószínüleg a kocsmában őt is megtalálja, ha nem éppen tilosban jár. Tudja horgászik, márpedig engedélye az nincs, csak futó.– eröltetett az arcára egy mosolyt.

Elbúcsúztam az őrmestertől, megállapodva vele hogy bármikor felkereshetem ha további kérdésem lenne, vagy segítségre van szükségem. Bundás morogva kísért a kapuig, ami nem kicsit zavart.

No, akkor irány a kocsma, beszéljek hát az emberekkel, első sorban Jancsikával.



Erdős Sándor, Meseíró, író, költő

Erdős Sándor hegyeshalmi lakos vagyok. Sok humoros gyerekverset, és mesét írok, de ez mellett felnőtteknek szánt írásaim is olvashatóak különböző on-line és nyomtatott magazinokban. Állandó szerzője vagyok az iskolákba eljuttatott népszerű sulimagazinoknak is. Négy gyermek, és három unoka gondol rám, remélem szeretettel. Tagja vagyok a Krúdy Gula irodalmi körnek, melynek többek között nagy kedvencem Csukás...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások