Szent Pál és a Balaton

Szent Pál és a Balaton.

Krisztus Urunk mennybemenetele után az apostolok elindultak mindenfelé, hogy hirdessék az örömhírt világszerte.

Így tett a Saulból lett Pál apostol is, ki ékes szavaival, lángoló hitével sok pogányt térített jó útra, keresztény hitre. 

Történt egy alkalommal, hogy hittérítő útjai egyikén a Bakony rengetegébe keveredett. Eltévesztette az ösvényt, és sokat bolyongott, míg végül egy tisztásra ért, ahol fáradtan heveredett le egy nagy hársfa tövébe. Ahogy ott ült, üldögélt, nézelődött, hát, egyszer csak arra jött egy pásztor. Illendően köszönt neki, s kérdezte tőle, honnan jött, s merre tart. 

– Jézus Krisztusnak vagyok az apostola – felelte Szent Pál. – Krisztus dicsőségét hirdetem mindenkinek. A mi urunkét, aki meghalt, s harmadnapon feltámadott. 

– Meghalt az istened? – sajnálkozott a pásztor. – Gyere, tarts velem! Megmutatom az enyémet.

– Meghalt Krisztus, de feltámadt – magyarázta örvendezve Pál –, s visszajött, hogy minket is elvezessen 
a mennyekbe.

– Hát én ezt fel nem foghatom – csóválta a fejét a pásztor. – Hanem elvezetlek én szívesen a mi táltosunkhoz, ő minden titkok tudója, nagy tudású ember, biztos meg fog érteni téged!

Pál apostol már erősen megéhezett, és örült, hogy rábukkant a sűrű rengetegben élő emberre, követte hát 
a pásztort. Rövid gyaloglás után felértek egy dombtetőre, ahol széles tisztáson egy sereg ember állt körül egy kőoltárt. Őszöreg táltos állt az oltár mellett, s éppen felemelte áldozókését, hogy leszúrjon egy hibátlan, hófehér csődört.

– Megállj! – kiáltott rá Szent Pál.

A táltos megdermedt, majd kezét lassan leengedve rámeredt az apostolra. Az közelebb lépett hozzá, s csengő szóval, hogy mindenki hallja, megkérdezte tőle:

– Kinek áldozol?

– A Hadak urának! A tűz istenének! – mondta fejét büszkén felvetve a táltos.

– Egy hamis istennek? – kérdezte Szent Pál. – Mert tudd meg, hogy egy igaz Isten van csak, a mi mennyei Atyánk, aki egyetlen fiát küldte el, hogy megváltson minket bűneinktől!

– Ki vagy te, aki hamisnak merészeled nevezni a Hadak Urát, Arany Atyácska fiát? 

– Az egyedüli élő Isten, Krisztus Urunk apostola vagyok, s bizony hamis a ti istenetek! Ha nem volna az, akkor ez a kő most nem omolna össze! – mondta, s ránézett a kőoltárra. Az oltár abban a pillanatban hatalmas robajjal leomlott, és ízzé-porrá hullt.

A pogányok dühe határtalan volt. Mind előrántotta kardját, hogy lekaszabolja az apostolt, az azonban szép lassan kisétált közöttük. Mire felocsúdtak, már jókora előnyre tett szert Pál.

Ekkor nagy kiabálással utánaeredtek. De bizony utolérni nem tudták, mert a szent apostol bárhova lépett, ott víz fakadt a nyomában. Tizenkét mérföldnyire ment üldözői elől. S a víz csak ömlött, ömlött, örvénylett lába nyomában, s hatalmas hullámokat vetett.

Szent Pált így bántani nem tudták, tovább hirdette az Igét, a víz pedig megmaradt, s a tavat Balatonnak nevezték el a magyarok. 

Forrás: Relkovic Davorka és Szampl Pál gyűjtése