Szerencsés mosómedvék


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

        
            A farm, ahol a mosómedvék éltek, több órányi gyalogútra volt a várostól. Itt kaptak ételt, italt, kedvükre játszhattak, de a kerítésen túlra nem engedték őket. A legkisebb medve kíváncsian tekingetett ki a rácsokon, szerette volna tudn...

Kép forrása: pixabay.com

        

            A farm, ahol a mosómedvék éltek, több órányi gyalogútra volt a várostól. Itt kaptak ételt, italt, kedvükre játszhattak, de a kerítésen túlra nem engedték őket. A legkisebb medve kíváncsian tekingetett ki a rácsokon, szerette volna tudni, mi vár odakinn rájuk.

            Egy este így szólt a szüleihez:

– Apa, Anya, menjünk ki, nézzünk szét a környéken!

– Nem lehet, zárva van a nagykapu. Ott szoktak nekünk egy autóval élelmet hozni, csak akkor nyitják ki a kerítés ajtaját! – mondta az Apukája.

– Osonjunk ki akkor, amikor hozzák az élelmet! – szólt a kicsi mosómedve.

– Nagyon szeretném látni a világot! – nézett könyörgő szemekkel a szüleire.

– Hát jó, próbáljuk meg! – egyezett bele az Apukája.

Másnap reggel készenlétben álltak, és mikor az autó elindult, ők kiszöktek a kapun. Olyan régen éltek ott fogságban, hogy senki nem számított arra, hogy elmennek, így aztán nem figyeltek rájuk. Az egész mosómedve család nekivágott a nagy útnak. Három kis kölyök és a szüleik szedték a lábukat, amikor egy erdő közelébe értek, és megkönnyebbültek. Vonzották őket a dús lombú fák, hát felkapaszkodtak egyre. Összegömbölyödve meghúzódtak az ágain, és kisvártatva el is aludtak.

Közben a farmon az emberek észrevették szökésüket, és keresni kezdték őket.

– Siessünk, ha elérik az erdőt, esélyünk sincs megtalálni őket! – kiáltották.

Azzal két férfi beült a kocsiba és nagy sebeséggel hajtottak a fás rész felé. A mosómedve családnak azonban akkora volt az előnye, hogy nem érték utol őket. Az üldözők kiszálltak az erdőszélen, onnan gyalog indultak befelé. Épp annál a dús lombú fánál álltak meg, ahol a medve család az ágakon összekucorogva aludt.

– Forduljunk vissza, itt már nem találjuk meg őket! – mondta mérgesen az egyik férfi. A hangos szóra Mosómedve Apa felébredt. Már majdnem szólt, hogy itt vannak, ne keressék őket tovább, ne aggódjanak értük, szétnéztek a környéken, és visszamennének, ne haragudjanak rájuk, hogy elszöktek, de a kíváncsiság vezérelte őket, mikor a másik férfi dúlva – fúlva nagy mérgesen mondta:

– Most aztán hiábavaló volt az igyekezetünk, nem kapjuk meg a bundájukat, etettük, itattuk őket, mégsem tudunk pénzhez jutni, nem tudunk mosómedve szőrmét eladni!

Mosómedve Apa megdöbbenve hallgatta. Nem gondolta, hogy ezt a sorsot szánják nekik az emberek, ezért etetik, itatják őket. De jó, hogy még idejében eljöttek tőlük! Mi várt volna rájuk akkor, ha ott maradnak! – gondolta.

Végre a két férfi elment a fa alól, hamarosan hallatszott a motorbúgás, amint elindultak. Mosómedve Apa akkor vette csak észre, hogy Mosómedve Anya minden szót hallott. Két kis kezével szaporán törölgette a szemét, mert bepárásodott az elkeseredéstől és az izgalomtól.

– Ne félj, most már jóra fordul a sorsunk! Vigyázok rátok, megígérem! – vigasztalta Mosómedve Apa a párját. Mikor felébredtek a kicsik, már estére járt az idő. Először táplálékot kerestek, jóízűen megvacsoráztak, azután tovább indultak. Nem mesélték el a kicsi mosómedvéknek, hogy a bundájukért tartották fogva őket az emberek, nem akarták megijeszteni őket, azt sem szerették volna, ha ezután félelemben élnek. Nagy sokára, az éjszaka közepén egy takaros kis házhoz értek. Már nagyon fáradtak voltak, és keresni szerettek volna egy helyet, ahol biztonságban lehetnek. Bementek hát a kapun. A ház kertjében a kapu előtt állt két kék szemetes kuka. Ügyesen felnyitották a fedelét, találtak benne egy kis ennivalót, de jaj, az egyik miközben kotorásztak benne felborult! Persze nagyon megijedtek a nagy puffanásra, kicsit megálltak, vártak, hogy vajon hallotta-e valaki és kijön-e a házból. De csend vette őket körül az éjszakában, és nem mozdult senki és semmi a környékükön, így hát lassan megnyugodtak.

Ezután úgy döntöttek, hogy muszáj nyugovóra térniük, így hát mentek tovább. Kisvártatva egy lépcsőt találtak, ami bár meredeken nyújtózott felfelé, de ők azon felkapaszkodtak, egy nagy terembe jutottak, szétnéztek, és puha, finom ágyikóra leltek a sarokban, egy rakás szalmán. Hajnal felé járt már, ekkor a hosszú úttól és a viszontagságoktól kimerülten el is aludtak.

Reggel a házban nagy volt a meglepetés, mikor az emberek felébredtek.

– Ki boríthatta fel a kukát? – kérdezte Apa, amint észrevette és gyorsan felállította.

– Nem tudom, de turkáltak is benne! – mondta a kislánya.

– Nem volt az éjjel szélvihar – jegyezte meg Anya.

– Erre nem élnek mosómedvék, ők nem lehettek! – szólt Apa.

Hamarosan megreggeliztek, és mindenki ment a dolgára.

Délután hazaérve, a kislány mocorgást hallott a padláson, ezért elindult felfelé a lépcsőn. Mikor felért, felkiáltott:

– Jaj, de cukik vagytok! Olyan az arcotok mintha egy álarc volna rajta! És csíkos a farkincátok! De édes a három kicsi! Kik vagytok ti?

– Mi mosómedvék vagyunk! – szólt a legkisebb medve.

– Tegnap érkeztünk hozzátok. Maradhatunk még nálatok? – kérdezte.

– Hát persze. Nem tudjátok ki borította fel a szemetes kukánkat? – érdeklődött a kislány.

– Mi voltunk. Táplálékot kerestünk – felelt Mosómedve Apa.

– Biztosan éhesek vagytok, hozok én nektek ennivalót! –  ígérte a kislány, és lement a padlásról.

A Mosómedve családnak nagyon tetszett a jószívű kislány. Izgatottan várták, hogy visszajöjjön.

Nem kellett sokáig aggódni, hamarosan visszatért egy nagy tállal, amit telerakott zöldséggel, gyümölccsel, húsfélével. De nagy volt az öröm! Ennyi finomságot egyszerre régen láttak a kicsi bocsok. Rögtön neki is láttak a reggelinek, élvezettel fogyasztották azt.  A kislány észrevette milyen ügyesek a kezeik, csodálta, ahogyan használják az ujjaikat. A medvék mindent megettek, a tál teljesen üres maradt. A gyerek elismerően bólogatott, megdicsérte őket, majd így szólt hozzájuk:

– Kérlek benneteket, ne csináljatok rendetlenséget nálunk, ne borogassátok a kukákat, ne kotorásszatok benne és akkor maradhattok. Hozok én nektek mindig ételt-italt, nem kell kutatnotok utána! Szólok a szüleimnek, megkérem őket, engedjék meg, hogy itt aludjatok!

A mosómedvék megígérték, hogy vigyáznak a rendre. Ezután a kislány megkereste a szüleit, és elmondta, hogy a padláson egy egész kisállat család lakik, kérte őket, hogy fogadják be a medvéket.

A szülők persze azonnal látni akarták őket. Felmentek mindannyian a padlásra. A medve család szorongással várta, hogy döntenek a szülők a sorsuk felől.  Apa beszélt velük, megkérdezte, hogy miért jöttek el ilyen messzire. Ők megkérték a kislányt, hogy vigye le a kertbe a kicsiket játszani, mert nem akarták elmondani előttük az igazságot. Ezt követően Mosómedve mama és Mosómedve papa mindent elmeséltek Apának, aki nagy érdeklődéssel és mélységes együttérzéssel hallgatta őket. Elszomorodott mikor arra gondolt, milyen rosszul jártak volna, ha ott maradnak a farmon. Tulajdonképpen a kicsinyük kíváncsisága mentette meg őket.

– Megértelek benneteket, és segítünk rajtatok! Itt biztonságban lehettek életetek végéig! –  szólt Apa, és Anya is megértően bólogatott.

            Kialakítottak a kertben a kicsiknek egy medvejátszóteret, ahol kedvükre mozoghattak. A kiskapu mindig nyitva állt, a mosómedvék gyakran elmentek az erdőbe, hiányzott nekik a sok lombos fa, annak ágain megpihentek. Ha kedvük úgy tartotta, visszatértek a kedves kis házhoz, eljátszottak a kislánnyal, aki imádta őket. A szülők pedig mindig örültek nekik, mert vidámságot csempésztek az életükbe.

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!