Szeretetre várva

Szeretetre várva.

            Egy magányos farkas ült a sziklán, mozdulatlanul. Távolról szemlélve inkább szobornak tűnt, mint élőlénynek. A nap tűzött rá, eső mosta, szél tépázta, de ő nem indult útnak. Napok teltek el így.

            A Hold látta őt, és mikor nem bírta tovább szó nélkül, így szólt hozzá:

– Miért izzadsz, miért ázol-fázol, miért hagyod, hogy a vad szél tépázza a bundád?

– Mert várok. Akármeddig kell itt ülnöm, nem bánom. Ha meleg van, ha hideg jön, elviselem – felelte a magányos farkas.

– Mire vársz, elmondod nekem? – érdeklődött az öreg Hold.

– Mielőtt elment apám, a vén farkas, azt mondta, ha türelmesen várok, rám fog találni a szeretet. Én elhatároztam, hogy türelmes leszek! – felelte a magányos farkas.

– Ó, értem már. Te szeretetre vársz. Nem lesz könnyű ezen a kietlen vidéken, errefelé nem sokan járnak! – sajnálkozott a Hold.

– Aki akar, megtalál! – szólt a farkas, és ült tovább a sziklán. Nem tudta, hogy a Hold hány este tekintett rá, és azt sem, hogy a Nap hányszor kelt fel, mióta itt van. Korgott a gyomra, de meg sem hallotta, mert a szíve tele volt várakozással, és nem figyelt másra.

Éppen kémlelte a vidéket, mikor a kietlen tájon egy terepjáró tűnt fel. Már leszállt az éj, így az autó megállt, éppen az alatt a szikla alatt, melyen a magányos farkas ült. A sofőr kiszállt, és nagyot nyújtózott, elgémberedett tagjait tornáztatta. Elővett néhány szendvicset, és falatozni kezdett. Éhes farkas lány sírása hangzott a kocsiból. A magányos farkas összerezzent.

– Ő az, aki elhozza nekem a szeretetet! – gondolta, és szorosan a sziklához lapult.

– Hallgass el! Reggel a határon túl leszünk, és átadlak a megrendelőknek! – kiáltott rá durván a sofőr, majd elégedetten beült a volán mögé. A magányos farkas megijedt, hogy gyorsan elhajt, de szerencsére nem így történt. A lámpákat lekapcsolta, és hamarosan horkolás visszhangzott a sziklás hegyek között.

– Eljött az én időm! – gondolta a magányos farkas, és óvatosan lekapaszkodott a mélybe. Lopakodva közelítette meg az autót, és bekukucskált az ablakán. A hátsó ülésen ketrecbe zárva szomorkodott egy farkas lány, aki mikor meglátta, hogy segítségére sietett valaki, megkönnyebbülten lélegzett fel. A csendet suttogás törte meg:

– Mindjárt kiszabadítalak! Várj türelmesen! – intette a magányos farkas.

– Várok! – ígérte a farkas lány.

A farkas nagy üggyel-bajjal kinyitotta az autó hátsó ajtaját, majd mancsával addig piszkálta a lakatot, míg az kinyílt, és pár óra elteltével a farkas lány szabad lett.

– Gyere velem! – hívta a magányos farkas.

A farkas lány követte őt, és a sziklákba vájt keskeny úton egy barlang felé haladtak. Ezt a helyet nem sokan ismerték, talán a Hold és a csillagokon kívül csak a magányos farkas. A barlang eddig sötétnek és hidegnek bizonyult, de most melegség töltötte meg a teret, amint beléptek oda.

– Itt megpihenhetsz! – mondta a magányos farkas.

– Köszönöm! – suttogta a farkas lány.

– Hozok ennivalót neked! – mondta aztán a magányos farkas.

– Ne menj messze! Félek egyedül! – szólt utána a farkas lány.

– Ne félj! A közelben leszek! – ígérte a magányos farkas. Elindult, és valóban, pár perc múlva élelemmel megrakodva tért vissza. Együtt falatoztak, szó nélkül, és mégis meghitten, mint akik ősidők óta ismerik egymást.

– Aludjunk egy kicsit! – tanácsolta a magányos farkas, és leheveredett.

– Jó! – egyezett bele a farkas lány, és szorosan mellé bújt. Mindketten kimerülten hunyták le a szemüket. A Hold betekintett a barlangba, és mikor meglátta őket, meleg fénnyel árasztotta el a fekhelyüket.

– Érdemes volt áznod, fáznod, izzadnod és várnod! Beköltözött a szeretet a barlangodba! – súgta a Hold. A magányos farkas álmában elmosolyodott.

Reggel ordítozásra ébredt a párjával együtt.

– Megszökött, nem kapok érte pénzt, hol keressem, merre menjek? – hallatszott a sofőr dühös kiáltozása.

A két farkas csak mosolygott rajta.

– Te vagy a megmentőm! – mondta hálával és szeretettel telt hangon a farkas lány.

– Innentől fogva mindig megvédelek! – ígérte a farkas fiú.

            A terepjáró hamarosan eltűnt a szemük elől a dühödt sofőrrel együtt, és elkezdődött a közös életük. Mindig együtt jártak, együtt csodálták a hegyeket, völgyeket, és együtt találta őket este a Hold és reggel a Nap. A barlang csodás otthonná változott a kezük nyomán. A farkas fiú sosem felejtette el azokat az időket, mikor egyedül ült a sziklán, és szeretetre várva figyelte a környéket. A farkas lány emlékezetébe véste a napot, mikor a farkas fiú megmentőként jelent meg a kietlen környéken, a sziklás hegyek között, mikor ő fogolyként olyan szomorúan kucorgott a ketrecben. Nem kellett sokat várni a farkaskölykök megszületésére sem, mikor három csemetéjük körülöttük játszott, igazi boldog családdá váltak. Kettejük egymás iránt érzett szeretete napról napra erősebbé vált, és egész életüket végig követte.