Szikra


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Szikra egy őszi reggelen született a mezőt átszelő vasúti sín mellett. Egyik pillanatban még sehol semmi, aztán elszáguldott a vonat és Szikra ott ücsörgött teljes tanácstalanságban egy fűcsomó kellős középen. Nem tudta, hogyan került oda, azt se, hogy neki most mi a dolga. Van egyáltalán valami dolga? Mivel kicsit éhesnek érezte magát, beleharapott a mellette meredező, száraz fűszálakba. Nagyon finomnak találta őket, ezért körülnézett, hol találhatna még ilyet. Az evéstől nőni kezdett, így jobban belátta a vidéket. Ameddig a szem ellátott, falnivaló, száradó fűcsomók barnállottak. Szikra fel és alá rohangált a mezőn, bele-belekapott egy-egy kívánatosabb falatba. 

Egyszerre csak beleütközött egy színes halomba. Valaki rengeteg falevelet kupacolt össze, voltak közöttük sárgák, pirosak, barnák és olyanok is, amik még megőriztek valamicskét a nyári zöldességükből. Szikra minden oldalról körbejárta, megharapdálta a dombocskát, ettől olyan hatalmasra nőtt, olyan szép mély színei lettek, hogy odavonzott néhány kétlábú szerzetet. Megörült a társaságnak, feléjük iramodott, mire a vendégei rémülten hátrálni kezdtek. Szikra teljesen megdöbbent. Mi ütött ezekbe? Miért félnek tőle? 

Aztán a szája is tátva maradt, amikor az emberek, merthogy ők voltak a kétlábúak, hangoskodó, piros dobozokkal gurultak felé, amikből vizet köpködő kígyók tekeregtek elő. Ahogy az első vízsugár elérte a karját, felszisszent. Ennek fele sem tréfa, gondolta, gyorsan hátrálni kezdett, de a nagy erőfeszítéstől és a kikerülhetetlen vízcseppektől egészen összement. Egyáltalán nem bánta, hogy ilyen kicsi lett, mert így el tudott rejtőzni a fák között. A sötét, nedves avarban alig talált ennivalót, ezért a levelek alatt araszolva, forgácsdarabokat rágcsálva elindult, hogy valami kényelmesebb, de főleg biztonságosabb helyet keressen magának.

Ahogy a nap kezdett lebukni, előkerültek Harmatcseppék is. Szikrának igen fájdalmas volt hozzájuk érni, ezért még óvatosabban haladt tovább. Egészen beleszürkült a veszélyes kalandba, éppen csak pislákolt benne egy kis maradék sárgaság.

Egyszer csak elért egy tisztásra, ahol fura gúlák álltak. Közöttük apró emberkék rohangáltak fel és alá. Néha egyik-másikuk eltűnt valamelyik gúlában. Mások énekeltek, kacagástól visszhangzott a környék. A sátortábor kellős közepén azonban ott meredezett vágyai netovábbja. Száraz fahasábok, papírdarabok, vékony gyújtós! De a korábbi rossz tapasztalatai miatt nem mert egyenesen odarohanni, előbb felmérte a terepet. 

Megpróbálta megérteni az emberek beszélgetését, így kiderült, mi az oka a nagy rohangálásnak. Mindenki valami Gyufa nevű egyént keresett. Mással nem is törődtek. Ezért Szikra úgy gondolta, nyugodtan odamehet a finomságokhoz. Először a papírokba harapott, hogy kicsit megerősödjön, majd egyre nagyobb falatokat választott, újra növekedni kezdett. Gyönyörű színei lettek: Sárga, piros, narancs, sőt, amikor az újságokat kóstolgatta, még kék lángocskák is végigfutottak a hátán.Ekkor figyelt fel rá egy ember. 

Szikra megijedt, hogy most megint bántani fogják, de szerencsére nem ez történt. Mindenki örült neki, körbeülték, finomságokkal etették, nagyon kellemes estét töltöttek el együtt. Az idő előrehaladtával egyre több emberke tűnt el a sátrakban, míg Szikra végül egyedül maradt. A sok izgalomtól teljesen elfáradt ő is, egészen magába roskadt. Nagyon boldog volt, hogy ilyen jó helyet talált magának és teljes elégedettséggel elaludt.

Edwina, amatőr

Ezt a mesét írta: Edwina amatőr

Magyartanár szerettem volna lenni, de aztán másfelé vitt az élet. Hobbiból, saját magamnak kezdtem kis történeteket lejegyezni.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!