Szilveszter a Vörös Sünnel

Szilveszter a Vörös Sünnel.

Szilveszterre készülődtek a Vörös Sün fogadóban. A házigazda pókhálós borosüvegeket hozott fel a pincéből, meggyújtotta az összes lámpát a tornácon. Aztán magára öltötte a legendás Fülöp szigeteki madár jelmezét. Kipróbálta a sokszínű szárnyat, hogy össze tudja-e csukni és újra kinyitni. A felesége viszont egy teljesen konvencionális, helyes, kis boszorkány jelmezbe öltözött, piros kalaphoz, zöld ruhát vett fel, piros csíkos harisnyájával megmaradt a karácsony színeinél. A konyhában már javában rotyogott az étel, a sütnivalók kisültek. Már csak a terítés volt hátra. A fogadósok egy pályázat nyerteseit várták Szilveszterre, akiknek az ajándéka egy többfogásos menü volt és egy éjszaka a panzióban. Az egyedüli kikötés mindössze annyi volt, hogy mindenkinek jelmezben kell érkeznie.

A fogadósnő szépen megterítette a nagy asztalt. A közepére fekete cserépkancsóba fenyőágat, meg fagyöngyöt tett. Amikor meggyújtotta a gyertyákat már készen állt a vendégek fogadására. Az óra éppen nyolcat ütött, kopogtak. A házigazda szívélyesen üdvözölte az első vendégeket: egy négytagú családot. A mama, a papa, meg a nagyobbik gyerek, Fricike fekete macska jelmezben érkezett, a kislány, Cilike viszont hétpettyes katicabogárnak öltözött.

-Semmi hó a láthatáron, szinte tavaszi szél fújdogál odakint.-mondta a macskának öltözött mama.

-Hát, igen sajnos az egy hete esett hó már el is olvadt.–bólintott rá a házigazda.

Aztán sorban érkeztek a boldog nyertesek, egy Kéményseprő, egy kismalacnak öltözött hölggyel, aki a gyerekek nagy örömére egy élő, újévi kismalacot vezetett pórázon.

-Meghúzhatjátok a farkát.-mondta a hölgy kedvesen a gyerekeknek,-biztosan szerencsét hoz a következő évre. Miután a gyerekek kiörvendezték magukat a házigazda az ólba szállította a kismalacot, nehogy feldöntse a karácsonyfát. Ezután egy japán, Integető Macskának öltözött férfi érkezett. Fehér-piros-fekete és arany színű jelmeze maga volt a tökély.

A fogadósok végre kinyitották a nagyterem ajtaját, a gyerekek boldogan beszaladtak. Mindent megtapogattak, megnéztek, minden bögrébe bekukkantottak, végül egy fakanállal dobolni kezdtek egy dekorációnak szánt rézüstön. A felnőttek elhelyezkedtek az asztal körül, az asztalfőre a háziasszony került. A vendégek egy darabig illedelmesen társalogtak, érdeklődtek, hogy ki kicsoda, de érezni lehetett, hogy izgatottan várják a meglepetés vacsorát. A megregulázott gyerekek egy ideig nyugodt képpel ültek az anyukájuk mellett, aztán egyszer csak Cilike, a kis katicabogár felkiáltott:

-Anyu én olyan éhes vagyok!

-De a Vörös Sün még nincs itt, addig nem illik tálalni.–mondta a háziasszony. A házigazdát viszont már régen nyugtalanította a tornácon égő lámpa, felállt hát az asztaltól, rászánta magát, hogy eloltja.

-A későn jövő magára vessen, ha orra bukik a sötétben.-dohogott magában a tulaj korgó gyomorral. Mikor azonban a tornác felé indult, kintről csúszkáló léptek közeledtek felé, és az ajtóban megjelent a Vörös Sün. De nem egyedül. Egy fura alak volt vele, aki fenyőgallyakból, borostyánból, mohából és más természetben talált anyagokból készült "jelmezében", úgy nézett ki, mint maga az Erdő szelleme, csak maszkot viselt és fekete hegyes, aranybojtos sapka volt rajta.

-Ne haragudjon, hogy hívatlan vendéget is hoztam magammal.-mentegetőzött a Vörös Sünnek öltözött férfi.

-Szilveszter vagyok.-mutatkozott be az erdei lény.

-Ez valami vicc?

-Nem, tényleg így hívnak, és ráadásul ma van a születésnapom!

-Hát ez duplán nagyszerű!-terelte a házigazda az ebédlő felé a két utolsó vendéget.

-Van annyi, hogy neki is jusson!-válaszolta a háziasszony kedvesen, amikor meglátta az idegent, és az asztal túlsó végén szorított neki helyet.

A Vörös Sün ne üljön mellém, mert összevissza bököd a tüskéivel!-méltatlankodott a macskának öltözött anyuka.

A Vörös Sün ezen jót nevetett, aztán a nyakába kötötte a szalvétát és a házigazdához fordult: --Ma nem is ebédeltem, hogy többet tudjak enni.-mondta. A házigazda savanyúan mosolygott. A háziasszony viszont ünnepélyes arccal feltálalta az első fogást.

-Hát ez micsoda?-harsogott a Vörös Sün.-Velőstekercs? Hm, ide az egészet!

-Nekünk is tessék hagyni!-visított Fricike, a macskának öltözött kisfiú. A háziasszony térült-fordult és gyorsan az asztalra tett egy tál májpástétomot, pirítóssal és birsalma kompóttal.

-Jaj, én nagyon szeretem a pástétomot! A birsalma kompóttal különösen.-vett elsőnek a Vörös Sün belőle.

-De mi is szeretjük!-nyávogtak a gyerekek.

A májast, gombócos káposzta követte. Mindenki élvezettel fogyasztotta a finomabbnál-finomabb falatokat, kivéve az asztal szélén ülő Szilveszter, mert ő nagyon nem szerette a hússal készült ételeket, inkább bab vagy lencselevest kívánt volna. Eleinte igyekezett a társalgásra figyelni, ami azonban hamarosan csámcsogássá fajult. Ővele senki sem törődött, így unatkozni kezdett, felkelt hát és a büféasztalhoz ment, hátha ott talál valami magának valót. És talált! Az asztalon egy akkora mogyoró torta terpeszkedett, mint egy kocsikerék. Alig bírta felemelni. Szuszogva az asztalhoz cipelte, leszedte róla a pörkölt mogyorót, mert azt utoljára akarta megenni. A kenyérvágó késsel egy jókora szeletet vágott a tortából és jóízűen enni kezdte. Senki sem figyelt rá. Eközben a macskának öltözött anyuka nem győzte dicsérni a háziasszony főztjét.

-Minden nagyon finom és ízletes! Honnan vette ezeket a recepteket?

A háziasszony zavarba jött, mert az előkelő anyukának nem mondhatta meg, hogy egy zsírfoltokkal és fűszeres ételszaggal átitatott több százéves szakácskönyvet talált a padláson és az volt a fő forrása. Úgy tett, mintha nem hallotta volna meg a kérdést, felállt és tiszta tányérokat tett az asztalra, meg egy nagy tál sonkás fánkot hozott.

-Utána mogyorótorta lesz.-jelentette be büszkén.

-Akkor köszönöm nem kérek fánkot.-szabadkozott az anyuka, és a többiek ugyanezt mondták. Csak a Vörös Sünnek öltözött férfi húzta maga elé a tálat és szorgalmasan fogyasztotta a fánkokat.

-Akkor hozd a tortát!-rendelkezett a házigazda. Majd én fogom felszeletelni, mert te olyan vastag szeleteket vágsz.

A háziasszony a büfé asztalhoz ment, minden szem rajta csüngött, akik háttal ültek, azok is várakozásteljesen megfordultak.

-Hol a torta?-kiáltott fel a háziasszony remegő hangon. Az előbb még itt volt.

-Nézd meg jobban!- nyugtalankodott a házigazda. A kislány, Cilike meglökte a testvérét Fricikét, és azt súgta a fülébe, hogy: Te itt olyan pici tortát sütnek, hogy nem is lehet látni! A vendégek mozgolódni kezdtek.

-Nincs itt a torta.-hajtogatta a háziasszony váltig. Valaki eltűntette.

Erre mindenki felugrott és izgatottan elkezdték keresni. A házigazda siettében felemelt egy csészét, mellyel a háziasszony a megmaradt citromot borította le.

-Mondom, hogy nagyon pici torta lehet, ha egy csésze alatt is elférne!-kommentálta a jelenetet a katicabogárnak öltözött kislány.

-Mi az, mit keresnek? -kérdezte ekkor a hívatlan vendég, aki elmélázva ült az asztal végén és éppen az utolsó szelet tortával küszködött. Mindenki ránézett, aztán a maradék tortára, egy pillanatra döbbent, néma csend lett a teremben, de amikor magukhoz tértek valamennyien odarohantak hozzá:

-Hát ez nem volt szép öntől!-

-Ezért hoztalak magammal?–dühöngött a Vörös Sün is Szilveszterre. A gyerekek sírtak, toporzékoltak:

-Mogyoró tortát akarunk enni! Miért ígért nekünk a néni, ha végül nem kapunk? Pedig anyu otthon azt mondta, hogy majd megkéri a házigazda nénit, hogy a maradékot csomagolja be nekünk!

-Mit csináljak, ha megette?–mondta a háziasszony és sírva fakadt.

-Hogyan tudnám ezt jóvátenni?-szégyenkezett Szilveszter.

-Nincs valamid, amit neki ajándékozhatnál?-kérdezte a Vörös Sün.

-Sajnos semmim sincs, csak egy lópatkóm.

-Lópatkó?-ismételte csalódottan a háziasszony.

-Fogadd csak el, majd az ajtófélfára szegezzük, hátha szerencsét hoz.-legyintett a férje.

A macska anyuka viszont ráförmedt a torkos vendégre:-Bennünket is kárpótolhatnál, legalább a fánkból ettem volna! De most már hiába, azt meg a drágalátos barátja felfalta.–mondta a Vörös Sünnek.

-Úgy kell annak, aki válogatós. Tanulja meg az ember, hogy mindig az a legjobb étel, ami előtte van.–vágott vissza a Vörös Sün. Mindenki bánatos volt.

-Csodálatosan tudok jódlizni.-próbálkozott Szilveszter.

-Remek.-mondta a házigazda, legalább nem kell dalokat keresnem a you tube-on! De a gyönyörű svájci népdaloktól csak a felnőttek vigasztalódtak meg. Ezt látva a háziasszony a következőt javasolta:

-Játsszunk bújócskát! A gyerekek persze ujjongva fogadták. Volt aztán nagy nevetés, sikongatás, pincébe, padlásra, ládába bújás. A legnagyobb derültséget az okozta, amikor a macska anyuka nem látta, hogy a Vörös Sün már bebújt az előszobában terpeszkedő hatalmas ládába, ő ugyanott akart elrejtőzködni, de menten fel is ugrott, mert jól megszúrták a sün tüskéi. A háziasszonyt azonban soha senki sem találta meg.

-Hogy tud így elbújni?-faggatták.

-Ó, hiszen egyszerű!-mondta a háziasszony. Nem tudom, de csak az imént fedeztem fel, hogy össze tudok zsugorodni picire, így. Azzal toppantott a lábával és egy szempillantás alatt pici lett.

-Nagyszerű! A háziasszony tudása mindenkit elbűvölt. Legfőként a férjét: -Hm, a padláson van sok olyan régi befőttes üveg, amibe beleszáradt a paradicsom és sehogyan sem lehet kimosni. Te majd szépen belemászol a palackokba és kitisztogatod őket.

-És tud nagyobbodni is?-érdeklődött a Kéményseprő.

-Azt hiszem igen.-válaszolt bizonytalanul a háziasszony. De még eddig nem próbáltam. Ekkor Szilveszter lekapcsolt az övéről egy nyúllábat és a háziasszony kezébe adta:

-Meg kell cirógatni az arcodat és utána sikerülhet.-mondta. És tényleg ez történt.

-De jó! Majd a nyáron-szólt közbe a házigazda, ismét elbűvölve a sok lehetőségtől,-nem kell majd létráról szedni az almát, és a kémény meglazult tégláit is megigazíthatod.

A zenélő óra ekkor éjfélt ütött, és vidám keringőt játszott. Erre mind táncra perdültek. A Vörös Sün még párszor visszaállította a mutatót, hogy újra felcsendüljön a dal, a házigazda azonban leállította, azzal, hogy elrontja az órát. Nagy örömére a gyerekek elálmosodtak és nyafogni kezdtek, nos miután a macska család felvonult a szobájukba, a többi vendég is sorban aludni tért. A háziasszony a jól sikerült vacsora után még egy darabig jókedvűen táncolgatott Szilveszterrel a konyha közepén.

-Menjünk aludni, mert a legegészségesebb az éjfél előtti alvás!-szólt oda a feleségének a házigazda, madár jelmezét levéve, nagyokat ásítva. És Szilveszternek megágyaztam a mellettünk levő üres szobában. Ez a hotel ajándéka!

-Sajnos nem maradhatok,-szabadkozott a hívatlan vendég,-mert még jódliznom kell pár szilveszteri partin-de még mielőtt elindult volna átnyújtott egy négylevelű lóherét a kis boszorka háziasszonynak, búcsuzóul. De mire a háziasszony megköszönte volna már csak az ajtó csukódását hallotta. Szilveszter távozott. Boldog új évet neked is kedves Szilveszter!-suttogta. És a kis boszorka még egy ideig élvezte az újonnan szerzett tudását, hol toppantott és össze zsugorodott, hol meg a nyúllábbal végigsimított az arcán és óriási nagyra nőtt. Végül kifáradt ő is, mély álomba szenderült a kanapén kezében a négylevelű lóherével.