Szimba és a sövénymanók 2. rész

Szimba és a sövénymanók 2. rész.

Egy kellemes tavaszi napon Szimba éppen a kertben sétálgatott pórázát maga után húzva, amikor a sövény alatt újra megpillantotta a manókat. Éppen apró magvakat gyűjtöttek. Észre sem vették a cicát.

-Mit csináltok? – kérdezte Szimba a manókat.

-Nem messze innen, a sövényben van egy madárfészek. Madármama már sokat segített rajtunk. Most éppen magvakat gyűjtünk neki, mert már kikeltek a fiókák és folyton éhesek.

- Madár? Az meg micsoda?- kérdezte Szimba.

-Csipog, repül és gyorsan el lehet vele jutni a szomszédos sövényig. Láttál már valaha madarat?

- Azt hiszem. Talán már üldöztem is néhányat. De még soha sem kaptam el egyet sem. Veletek tarthatok?

-Természetesen.- válaszolt a manó és már indultak is. Út közben megláttak egy színes pillangót.

-Őt már ismerem.- szólalt meg a cica.- Gyorsan ellibben, amikor közel érek hozzá. Ezzel utána is ugrott, de a pillangó tovalibbent. Majd a leveleken napozó legyeket kergette meg.

-Bocsáss meg! Csak egy pillanat.- mondta egyszer és megszaglászott egy vakondtúrást. –Ezt muszáj egy kicsit szétkaparnom és megszaglásznom. Ezzel ott hagyta a manókat a sövény mellett.

Pár pillanat múlva hangoskodásra lett figyelmes. A sövény felé nézett és meglátta a manókat, amint egy balkáni gerlével viaskodnak. A galamb el akarta venni a magvakat a pici emberkéktől, akik közös erővel próbálták kincseiket védelmezni. Botokkal bökdösték a madár csőrét és szárnyait, hogy elijesszék, de sikertelenül.

Szimba, látván a torzsalkodást, ott hagyta a vakondtúrást és egy ugrással a gerle mellett termett. Kieresztette karmait és a madárra mordult. Az meglátta a cicát, kiejtette csőréből a magot és ijedten elröppent. Csalódottan ült egy közeli faágra és tollászkodni kezdett.

-Huh, ez kemény volt!- szólalt meg az egyik manó.- Na, ez a madár. Láttál már ilyet, ugye?

-Ó, hát persze.- nevetett a cica.- Mire a közelükbe érek, minden alkalommal elröppennek. Csoda gyors teremtmények, az biztos. Eddig nem tudtam a nevüket.

A kis csapat összeszedte a szétszórt magvakat és újra útnak indultak a madárfészek felé. Hamarosan el is értek úticéljukhoz. A cicus szeme felcsillant, amint megpillantotta a fészket. Azonnal felismerte a csipogó, repkedő lényeket, akikről most már tudta, hogy ők a madarak. Megnyalta a száját és már éppen ugrani készült, amikor a sövénymanók elé toppantak:

-Csak nem gondolod, hogy megtámadod őket? Hiszen, éppen segíteni jöttünk, ugye?

Szimba kissé csalódottan lehasalt a fűbe nem túl közel a fészekhez, nem akarta megijeszteni madármamát és a fiókákat. Onnan nézte, ahogy a pici lények segítenek az etetésben. Amikor már az összes mag eltűnt a madarak begyében és a manók hazaindultak, a legidősebb odafordult a cicához:

-Látod? Ők a barátaink, ahogy te is az lehetsz, ha szeretnéd.

- Na, jó.- felelte az.- Megígérem, hogy ezt a fészket, ezeket a madarakat nem bántom. Viszlát!- mondta és elindult a kert belsejében lévő fák felé, ahol néhány szemtelen veréb verte fel a csendet, hangos csiripeléssel.