Szimba és a sövénymanók 4- A titokzatos átjáró

Szimba és a sövénymanók 4- A titokzatos átjáró.

„Mi ez a zaj?-kapta fel fejét Szimba a párnájáról.- Ó, tudom. Ez a szerszám, amivel apa a sövényt nyírja.”

Felugrott és az ajtóhoz szaladt. Felágaskodott és éktelen hangon nyávogni kezdett, hogy kimehessen. Meg akarta nézni, hogy melyik részét vágják a sövénynek. Féltette a sövénymanók házikóit.

Amint kiért, a sövénymanók keresésére indult. Könnyen megtalálta őket, nagyon meg voltak rémülve a sövényvágó hangjától. Izgatottan kérdezték, hogy mit tud a rémisztő hangról.

• Kivágják a sövényt? – kérdezte Franci.
• Úgy látom, nem.-válaszolt Szimba.- Csak egy részt vág le apa a végéből. Úgy tűnik nekem, hogy zavarja őket a rengeteg ágacska.
• Vajon a tiltott területre is eljut?- kérdezte Manyóca izgatottan.
• Tiltott területre? Olyan is van a sövényben? – Szimba szeme felcsillant, kalandot sejtett.- Meséljetek róla!
• Nagyon régen van a sövénynek egy része, ami a manóknak tiltott terület. Ha nem nagyon szükséges, nem megyünk oda, mert furcsa dolgok történnek, amiket nem tudunk megmagyarázni.- kezdte a mesét Rokkó, a legidősebb manó.
• Furcsa dolgok? Milyen furcsák?- érdeklődött a cica.
• Madarak, gyíkok, manók tűnnek el, majd jelennek meg rejtélyesen, halálra ijedten. Hogy mi történik velük, azt senki sem tudja megmondani. Senki sem tudott beszélni arról, amit ott látott. Ezért nem merészkedünk a közelébe sem.
• Ez nagyon érdekes!-kiáltott fel a cica. – Én szeretném látni ezt a helyet. Azt mondod, itt van a sövényben?
• Igen, de nem ajánlom, hogy megnézd. Ki tudja, mi vár ott rád.– intették a manók Szimbát.

Ám a cica nem hagyta magát eltántorítani tervétől, így Rokkó és Franci elkísérték a tiltott területre. Hirtelen megálltak és azt mondták, onnan már egyedül kell mennie. Szimba elindult a sövény túlsó széle felé. Amikor közel ért a szélső ágakhoz, azok hirtelen rezegni kezdtek, mintha a szél mozgatná őket. Szimba visszanézett a manókra, akik rettegve várták, mi fog most történni. A cica bólintott majd belépett a rezgő ágak közé és eltűnt a manók szeme elől.

Óvatosan lépett ki a sövény túlsó oldalán és körülnézett.  A kert olyan volt, mint máskor, amikor itt járt. A háta mögött hallotta a sövényvágó zúgását, ami megnyugtatta. Bátran indult el a kert belseje felé, ám ekkor egy hatalmas árnyék vetült rá a magasból. „Mi a csuda ez?”- állt meg riadtan és a földre lapult. Felnézett és egy hatalmas feketerigót látott leszállni a közeli fára. Óriási csőrében valami apróság vergődött. Valószínűleg a kicsinyeinek hozta. Szimba körülnézett és egy ugyancsak nagyméretű gyíkot is megpillantott a közeli kőcsomón. Napozott, de vörösen izzó szemével a rigót figyelte. Úgy tűnt a rigó nem figyel rá, de ezt náluk sosem lehet tudni.

A cica mozdulatlanul lapult a fűben és a környéket figyelte. A kertben más madarak is bogarásztak, de mind sokkal nagyobb volt, mint amiket Szimba valaha is látott. Mintha a sövénynek ezen az oldalán minden madár, gyík, béka nagyméretű lenne. Azon törte a fejét, vajon a többi állat mekkora lehet itt. Máskor is volt már a sövénynek ezen az oldalán, de még sosem látott ilyet. Lehet, hogy mindez a rezgő ágak miatt van? Úgy látszik nem mindegy, hogy hol jön át valaki a sövényen.

Ekkor vette észre, hogy egy örvös galamb a földieper közül kiszemelte magának és már el is indult felé. Ahogy közeledett, egyre nagyobbnak és ijesztőbbnek látszott, így Szimba jobbnak látta, ha nyúlcipőt köt. Egy szökkenéssel a citromfűben termett majd eltűnt a gyöngyvirágok között.  Úgy tűnt, a galamb nyomát vesztette vagy csak nem tartotta érdekesnek, és tovább állt.

„Mi a manó történik itt?- gondolta. – Minden madár óriási, akkor mekkorák a cicák? Vajon itt mi vagyunk a kicsik és védtelenek? Körül kell néznem, hogy többet tudjak.”

Kimerészkedett a gyöngyvirágból és elindult a gyalogúton. A japán babérsom alól halk nesz hallatszott, elindult hát, hogy ellenőrizze. A bokor alatt egy pici fehér gombolyagnak látszó lényt pillantott meg. A kicsi remegve pislogott rá csillogó fekete szemeivel és igyekezett minél kevesebb hangot kiadni.

• Hát te ki vagy?- kérdezte Szimba halkan.- Te nem egy pici cica vagy?
• Micu vagyok, a cica. Eljöttem a vackomról világot látni de nem merek kimenni innen a madarak miatt. Így nem jutok haza.
• Mennyi idős vagy?
• Amikor születtem, elég hideg volt és hangosan durrogott valami a levegőben, most már jó meleg van. De én nem számolok, így nem tudom.
• Hát itt nem maradhatsz, az biztos. Majd én segítek, hazamegyünk az én vackomra. Anya biztosan örülni fog neked is. Kapsz majd finom tejecskét, puha párnácskát.

Szimba óvatosan kihátrált a bokor alól, és körülnézett. A kert békésnek tűnt, néhány rigó bogarászott a magas fűben. Előbb a gyöngyvirágokig kúsznak majd, aztán a citromfüvön és a földiepren keresztül eljutnak a sövényig. Ott már csak a rezgő ágakat kell megkeresni, hogy visszajussanak a saját területükre. Bár addig még közbe jöhet egy-két gyík vagy madár.

Óvatosan megérintette mancsával a cica hátát, jelezvén, hogy kövesse csendben. A gyalogúton kúszva elindultak a gyöngyvirágok felé. Útközben észrevette őket egy hatalmas gyík, és vészjóslóan követte őket szemeivel. Látszott rajta, hogy nagyon elszánt a betolakodókkal szemben. Szimba úgy döntött, hogy semmit nem bíz a véletlenre, óvatosan megkerülte a gyíkot és a farkába harapott. A gyík hátrafordult, rámeredt támadójára, hangosan szuszogni kezdett, mint aki támadni készül, de aztán úgy döntött, hogy most nem vadászik és sértetten tovább állt.

Eközben Micu elérte a citromfüvet és már a földieper felé tartott, amikor a levegőből lecsapott rá egy örvösgalamb. A kiscicának arra se maradt ideje, hogy egyet nyávogjon, már fenn is volt a körtefán a galamb karmai között. Ekkor Szimba pár ugrással a fa alatt termett, hogy visszaszerezze új barátját. Óvatosan felmászott a fára, ágról ágra szökkenve érte el az ágat, amin a galamb állt zsákmányával. Annyira elégedett volt magával, hogy megvan az első nagyobb zsákmánya, hogy Szimba egy óvatlan pillanatban bele tudott kapni a farktollaiba. A galamb meglepődött és kinyitotta karmait. Hatalmas csőrével próbálta elűzni váratlan támadóját. Ekkor a cicakölyök átugrott egy alsóbb ágra, majd leugrottak a földre.

Most már csak a rezgő sövénygallyakat kellett megkeresni, amik most elég messze voltak. A magas fűben osonva jutottak el a sövényig, majd megtalálták a helyet, ahol Szimba korábban átjött. Csendben várták a megfelelő pillanatot, amikor besurranhattak a sövény alá.

• Gyere utánam és ne félj!- súgta Szimba a kis cicának és bebújt a rezgő gallyak közé.

Micu szófogadóan követte, remélve, hogy végre biztonságban lesz. A sövényben a manók várták barátjukat, már nem is remélték, hogy viszontlátják. Anya már kereste, a család bejárta a kertet, nevén szólongatva a cicát.

Amikor a manók meglátták a cicákat, rengeteg kérdésük volt arról, hogy mi van a tiltott területen, a rezgő gallyak mögött. Szimba azonban úgy döntött, hogy jobb, ha a manók nem tudják mi várhat rájuk a sövénynek azon a részén. Amíg tartanak tőle, addig nem próbálnak átjutni a rezgő gallyakon és nem lesznek a hatalmas madarak vagy gyíkok prédái. Megrezegtette bajuszát és kibújt a sövény alól. Nyújtózott egyet, mintha mi sem történt volna, mintha az előbbi kiruccanás nem is az ő kalandja lett volna.

A családja már nagyon várta.

• Na, őt meg hogy szedted össze a sövényben?- csodálkozott anya, amikor a két cica megjelent a fűben.

Szimba csak tekergette a farkát válaszképpen és a kis jövevény kíséretében bevonult a lakásba. Odabent a cicapárnán mindketten összegömbölyödtek és elaludtak. Azt azonban soha senki nem tudta meg, honnan és hogyan került a kis Micu a családhoz, ahol immár két cica élte boldog életét. A közös kaland életre szóló barátokká tette őket.