Szimba és a sövénymanók

Szimba és a sövénymanók.

Volt egyszer egy szép házikó egy kisvárosban. A kert végében sűrű, zöld sövény volt, ami elválasztotta a kertet a szomszédoktól. Szimba, a kis sziámi cicafiú gyakran nagyon jól érezte magát ott. A napsütéses nyári délutánokon gyönyörködött a levelek között repülő lepkékben.

Egy nap, amikor a sövény mellett napozott, két furcsa, ismeretlen lényt vett észre. Mindketten nagyon elfoglaltak voltak, és apró szerszámokat vittek magukkal. Izgatottan beszélgettek.

A cica nézte, ahogy a két kis lény mozog a sövény ágai között. Közelebb lépett, hogy megnézze az apróságokat, majd puha mancsával megkopogtatta az egyiket. Nagy meglepetésére az idősebb kis emberke hozzá fordult, és cicanyelven így szólt:

- Üdvözöllek puha mancsos barátom. Ne félj! Mi vagyunk a sövény manói. Mindig itt laktunk a sövényben, mióta itt van. A bokrokat tartjuk tisztán.

Szimba kissé meglepődött, de úgy döntött, hogy jólnevelt cica módjára válaszol.

-A család macskája vagyok, a nevem Szimba. Még soha nem láttalak titeket itt. Most hova siettek?

-A távoli sarokban egy sündisznó hálóba szorult. Meg kell mentenünk.

-Segíthetek valahogy?- kérdezte a cica.

- Amilyen gyorsan csak lehet, el kell jutnunk a sövény túlsó végébe. Látod, lassan haladhatunk a sűrű bokrok között. Ha valaki tudna segíteni, hogy gyorsan odaérjünk, az jó lenne.

- Én gyorsan futok. Ha gondolod, segíthetek. Pattanjatok a hátamra, és elviszlek titeket.

A cica lefeküdt a fűbe, a manók pedig felmásztak a nyakába. Végig mentek a sövény mellett, és kikerültek néhány vakondtúrást.

Már majdnem a sövény végénél jártak, amikor Szimba meglátott egy feketerigót a közeli fán. Megfeledkezve a csapdába esett sündisznóról és a manókról, a madár felé indult. Felmászott a fára, de a két kis lény leesett a hátáról, és eltűnt a fűben a fa alatt.

A madár elrepült, a cica pedig lemászott a fáról, amikor hangos zajt hallott a fűben. A hang felé osont, és meglátott egy vakondot, amint az törpéket próbálta elkapni. Szimba hangos morgással elijesztette a vakondot, a manók visszamásztak a nyakába, és hárman folytatták útjukat.

Elérték a kerítés végét, ahol a fiatal sündisznó még mindig próbált kibújni a hálóból. Meglátta a sziámit, és még jobban megijedt. A két manó odalépett hozzá, és elkezdték kivágni a hálót. Szimba kicsit odébb feküdt a füvön, és figyelte őket.

-Mit fogsz csinálni a hálóval?-kérdezte.

- Megpróbáljuk levágni a hálót a tüskéiből. Levágjuk a lábáról ollóval.

-A távolból figyelek majd. Nem szeretem a sündisznókat, mert tüskések.

- Hívunk, ha segítségre van szükség.

Egy idő után a sündisznó lábai szabadok voltak. Hamarosan egyre kevesebb háló volt a tüskéin. Amikor teljesen kiszabadult, vidáman nézett a manókra és a macskára, majd eltűnt a sövény másik oldalán.

A két manó a cica hátán utazott vissza a házába. Megköszönték, majd eltűntek a bokrok között. Szimba egy darabig nézte a kerítésen repkedő pillangókat, majd elnyúlt a puha fűben, és élvezte a napsütést.

-De fura szerzetek élnek a kertemben!-gondolta, majd békésen elszunyókált a gazda lába mellett.