Szimba és az elszakadt karkötő

Szimba és az elszakadt karkötő.

Szimba, a kecses sziámi cica minden nap boldogan várta, hogy a gazdasszonya, Anna, kivigye őt a kertbe. Azonban nem csak azért szerette a kertet, mert ott futkározhatott a pórázon, amit Anna gyakran elengedett, hanem egy titkos okból is. Ugyanis a sövény alatt apró, varázslatos lények, a sövénymanók éltek. A cica különleges képességgel bírt, ő volt az egyetlen, aki hallotta és megértette a manók beszédét. Sok vicces és izgalmas kalandot éltek meg együtt.

Egy nap, mikor Anna a szokásos sétára vitte ki Szimbát, a manók a sövény alatt már vártak rá. Kicsi, zöld kalapjuk és falevélből varrt köpenyük elrejtette őket a kíváncsi szemek elől.
-Szimba! Szimba! - hívogatták a cicát izgatottan.
A cica odasandított, de mivel Anna még fogta a pórázt, nem tudott hozzájuk menni. Ám amikor gazdája egy pillanatra elengedte, Szimba nesztelenül a sövény alá szaladt, ahol a manók már újabb kalandokra készen álltak.

Aznap különös dolog történt. Ahogy a cicát követte, Anna hirtelen megállt a kert közepén és aggódva kezdett keresgélni a fűben. Szimba kíváncsian figyelte, majd hallotta, ahogy gazdája sóhajt:
-Óh, a fene vigye el! Hová tűnt a karkötőm? Talán elszakadt, és most minden gyöngy a fűbe gurult!-szomorú és dühös volt egyszerre.-Most hogy találom meg őket?

Szimba azonnal megértette a helyzetet, és rohant a sövényhez, hogy segítséget kérjen a sövénymanóktól.
-Manók, manók, szükségem van a segítségetekre! Anna karkötője elszakadt, és a gyöngyök eltűntek a fűben! Ez az egyik kedvenc karkötője, még Görögországban kapta.
-Görögország? Az mi?- kérdezték a manók kíváncsian.
-Azt én sem nagyon tudom,-válaszolt a cica- de Anna úgy mesélte, hogy repülőgéppel utazott oda és egy ottani barátjától kapta a karkötőt, ezért nagyon szereti.

A manók lelkesen segítettek Szimbának. Gyorsan elővették kis gyöngykereső pálcáikat, amelyek mágikus erővel bírtak, és elkezdték átvizsgálni a kertet. Szimba ügyesen követte őket, az orrával pásztázta a füvet, míg a manók pici kezeikkel egyenként emelgették a fűszálakat.

Erőfeszítéseiket siker koronázta. Egymás után kerültek elő a gyöngyöcskék, a manók pedig pici zsákjaikba rejtették őket.
-Azt hiszem, mind megvan.- szólt Szimba egy idő múlva, a kereséstől kicsit fáradtan.
-Nem, nem.-rázta a fejét Gyöngyi manó, kezében a gyöngykereső pálcával.- A pálcám szerint még lenni kell egy gyöngynek valahol.
-Úgy gondolod? –kérdezték mindannyian.
-Úgy. Nézzétek csak!
Ezzel felemelte a pálcáját és a kerti tó felé mutatott. A pálca rezgett, jelezvén, hogy arra valahol gyöngynek kell lennie. Gyöngyi manó nagy szakértője volt a gyöngyfűzésnek, így mindannyian hittek neki.
-Gyerünk, nézzük meg!- indult el Szimba.

A manók követték és Anna is követte, aki a manókat nem látta. Féltette a cicáját, hogy bele ne essen a kerti tóba.
-Kis butus, csak nem fürödni akarsz?-kérdezte nevetve.

Ahogy a kis csapat a kerti tóhoz ért, a gyöngykereső pálca egyre jobban rezgett.
-Itt kell lennie valahol.- szólt Gyöngyi manó.- Csak nem a tóban van?
-Én látom is, a víz tetején úszik.- szólt Szimba.- Hogy szedjük ki onnan? Ugorjak be érte?
-Majd én beúszok.- ajánlotta Bajnok, aki nagy sport manó hírében állt.- Jó úszó vagyok.
Azzal felmászott a cica nyakára, majd beugrott a tóba és már úszott is a gyöngy felé. Ebben a pillanatban azonban a gyöngy mellett feltűnt egy fura alak, aki magához ölelte a gyöngyöt.

A tóban ugyanis egy játékos vízi szellem lakott, aki imádta a gyöngyöket és nem akarta visszaadni zsákmányát. Ahányszor Bajnok a közelébe úszott, ő mindig arrébb tolta a gyöngyöt. Így aztán a manó kifulladva és csalódottan tért vissza társaihoz.
- Sajnos nem jártam sikerrel. Nem tudtam elvenni a szellemtől a gyöngyöt.-legyintett lemondóan.
-Most mit tegyünk?-kérdezte Szimba a manókat.-Kell egy jó terv. Talán megverekedhetnék vele.
-Egy vízi szellem ellen semmi esélye egy cicának.-nevetett Furfang.-De egy lehetőségünk talán van.

Az öreg manó egy darabig ráncolta homlokát, gondolkodott, majd a kerti tóhoz ment. A vízi szellem még mindig a gyöngyöt csodálta és esze ágában sem volt visszaadni. Furfang a tó partjára állt, valamit a vízre szórt és közben varázsigét mormogott. Ebben a pillanatban egy hatalmas vízi liliom nőtt ki a tó közepén. A vízi szellem elbűvölten nézte a csodálatos virágot, és amikor odaúszott, hogy megérintse, Szimba gyorsan elkapta a gyöngyöt a víz felszínéről. A szellem mosolyogva bólintott, mintha áldását adta volna az akcióra, majd eltűnt a liliom szírmai között.

Szimba boldogan hemperedett le a tó mellett a fűbe és a sövénymanók örömükben táncra perdültek körülötte.
-Megvan az összes gyöngy. Anna nagyon boldog lesz.- szólt Furfang.
-Köszönöm a segítséget.-fordult a cica a manókhoz.-Nélkületek nem sikerült volna megtalálni a gyöngyöket.
-Siess! Vidd a gyöngyöket a gazdádhoz, ne szomorkodjon tovább!-szóltak a manók és beszaladtak a sövény alá.

Szimba visszafutott Annához, aki éppen szomorúan ült a kert padján. A manók közben a kirakták a gyöngyöket a fűre. A cica körbesétált, és egyik mancsával finoman a gyöngyökre bökött. Anna csodálkozva felkapta őket.
-Hát ezek meg honnan kerültek ide?-kérdezte csodálkozva.-Csak nem te kerested meg őket?
Szimba boldogan dorombolt és dörgölődött a lábához. Bárcsak el tudta volna mesélni a kalandos küldetést a manókkal! Anna odabent boldogan fűzte újra a karkötőjét.

A kis sziámi aznap este elégedetten dőlt le a puha párnájára, míg a sövénymanók a sövény alatt csendben ünnepelték a sikeres küldetést. Anna nem is sejtette, hogy hűséges cicája és az apró manók milyen csodás titkokat rejtenek a kertben.

Így ért véget egy újabb kaland Szimbával és a sövénymanókkal, de biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan újabb rejtélyes kaland vár rájuk.