Szomorka, Vidorka és Pisszegő, a bükkszentkereszti manók

Szomorka, Vidorka és Pisszegő, a bükkszentkereszti manók.

A Bükkszentkeresztnél lévő Lófő-tisztásnál található Boldogasszony köveknél, manók laktak. Mindig nagyon vigyáztak, nehogy az emberek észrevegyék őket.

            Volt köztük három jó barát. Szomorka, Vidorka és Pisszegő. Hogy miért hívták így őket? Először Vidorkát nevezték el, mert ő szeretett a középpontba lenni, mindig mosolygott, és sohasem látták szomorúnak. Másodszor Szomorka kapta a nevet, mert Vidorka mellett soha nem tudott szóhoz. Inkább nem beszélt, csak állt szomorúan. És… ott volt Pisszegő, aki ha tehette, próbálta Vidorka beszédét megállítani.

–        Psszt! – ennyit mondott, és már tovább is állt.

Aztán eljött az a nap, amit senki sem várt. Azt mondták a manóknak, hogy el kell onnan költözniük, mert veszélyt jelent nekik, a turisták látogatása. Évtizedek óta ott éltek, eddig semmi baleset nem érte őket, nem értették miért is kell elköltözniük.

Teltek-múltak a napok, mindenki próbált nyugodt lenni. Egyik nap Szomorkának támadt egy ötlete. Délután mindenki összegyűlt a Lófő-tisztáson, és várták a bejelentést. Szomorka felmászott egy gomba tetejére, és megszólalt:

–        Tudjátok azon gondolkodtam, hogy valamilyen megoldást kell találnunk!

–        Én is tudo…. – szólt volna Vidorka.

–        Psszt! – legyintett barátjára Pisszegő. 

–       Vidorka, először én bejelentem, amit szeretnék mondani, majd te is elmondhatod! – kis szünetet tartott Szomorka, majd folytatta. – Arra gondoltam, el kéne mennünk a Hámori-tóhoz, ahol Tudós Manó lakik. Elmondanánk neki bánatunk, hátha tud rajtunk segíteni. Mit szóltok hozzá?

–        Én is ezt akartam mondani… – szólt Vidorka.

–        Psszt! – figyelmeztette Pisszegő.

–        De van itt egy kis probléma! Innen, Bükkszentkeresztről Lillafüredig, nekünk, manóknak hosszú lenne az út. Hogyan tudnánk gyorsan ott lenni Tudós Manónál? ­– néma csend lett, senki, még Vidorka sem szólt egy szót sem.

–       Gondolkozzatok, és este megint találkozunk, hátha valakinek van megoldása a problémánkra.

–        Sziasztok! – szólt egy idegen hang. A manók megijedtek, amikor egy sötét árnyat megláttak, majd egy hatalmas nagy nyuszi ugrott elő.

–        Sziasztok! Péterpál Nyúl úr vagyok. Éppen erre jártam, virágot szedtem, és meghallottam, hogy miről beszélgettek. Képzeljétek, éppen Lillafüredre készültem, egy rokonomhoz, és ezért szedek virágot. Ha szeretnétek velem jönni, mindkét nagy zsebemben egy páran elfértek. Egy kicsit rázós lesz az út, mert én ugrálni fogok, de így hamarabb odaérünk.

–         De jó!

–        De jó!

–        De jó! – kiabálták egymás után a bükkszentkereszti manók.

Ketten jelentkeztek, Szomorka és Pisszegő. Vidorkának nem volt kedve menni sehová. Főleg nem rázós utakra. A két jó barát elhelyezkedett a nagy zsebben, de úgy, hogy kilássanak, és lássák a Bükk csodálatos erdejének látványát.  A többi manó ment, és tették az aznapi dolgukat.

Nem telt el sok idő, és már oda ott álltak Tudor Manó előtt, a Hámori-tó partján.

–        Üdvözöllek Benneteket! Mi szél hozott erre titeket? – kérdezte mosolyogva Tudor Manó.

–        Van egy problémánk, és egy megoldást szeretnénk kérni Tőled – válaszolta Szomorka. – Tudod, mi a Lófő-tisztáson élünk, a Boldogasszony kövek között. De nem olyan régen felkértek minket, hogy hagyjuk el az otthonunkat, mert veszélyek között élünk. Egyre több turista jár-kel ott, lehet, hogy balesetet fogunk szenvedni. 

–        Értem. Úgy gondoltátok, majd én megoldást találok a problémátokra?

–        Igen, igen… – mondták mindketten.

–        Tudjátok, nagyon szívesen segítenék Nektek, de… – elhallgatott Tudós Manó. – Ezt a problémát Nektek kell megoldani. A válasz bennetek van, csak még nem jöttetek rá, hogy mi az. Ne mindig másoktól várjátok a megoldásokat! Ügyesek vagytok, megoldjátok ti is! Este, amikor lefekszetek aludni, csend van körülöttetek, gondoljátok végig a problémát, és biztos, hogy találtok rá megoldást.

A manók megköszönték Tudós Manó válaszát, és elindultak haza, Péterpál Nyúl úrral.

Már beesteledett, amikor hazaértek. Senkivel nem találkoztak, nem is szerették volna felkölteni a többieket, ezért ők is lefeküdtek aludni.

            Szomorka a sötétben elkezdett gondolkodni, ahogy Tudor Manó mondta, de nem jutott semmire, mert közben elaludt.

            Másnap boldogan kelt fel, mert a megoldásra már rájött. Összehívta a manókat, és elmondta, hogy nem olyan messze, a Boldogasszony kövektől, van egy hely, ahol senki nem lakik. Költözzenek oda, és mindenki nyugodtan élhet. Nagy ujjongás volt a manók között. Ugráltak örömükben. Beleegyeztek, és aznap el is költöztek.

           Azóta is ott élnek boldogan, a bükkszentkereszti manók.