Télapó levele

Télapó levele.

Volt egyszer egy kisfiú, Dani, aki egy különleges ötlettel készült az ünnepekre. Bár minden évben izgatottan várta a Télapót, most nem szokványos ajándékot kért. Egy este, mikor a csillagok úgy ragyogtak, mintha ezer kis gyertya égne az égen, Dani tollat ragadott, és írni kezdett:

"Kedves Télapó!
Tudom, hogy sok gyereknek kell ajándékot vinned, de én idén nem játékot szeretnék. Anyunak és apunak egy kis boldogságot kérnék, mert mostanában nagyon fáradtak. Ha tudsz, hozhatnál nekik valamit, amitől többet mosolyognak. Nekem az lenne a legszebb ajándék. Szeretettel: Dani."

Dani szépen összehajtotta a levelet, bedugta egy vörös borítékba, és kitette az ablakpárkányra, hogy a Télapó megtalálja.

Az Északi-sarkon a manók éjjel-nappal dolgoztak, hogy minden gyermek kívánsága teljesüljön. Egyikük, Kippó, éppen a beérkező leveleket szortírozta, amikor Dani vörös borítékjára bukkant. Kinyitotta, és ahogy végigolvasta, a szemüvege meg-megremegett az orrán.

– Tölgyes, gyere gyorsan! – hívta oda a barátját, aki épp karácsonyi girlandokat csomagolt. – Ezt nézd! Ez a levél más, mint a többi!

Tölgyes kíváncsian odasietett, majd ő is elolvasta a levelet.

– Ez igazán különleges – mondta bólogatva. – Nem magának kér semmit... ilyet ritkán látni! Ezt azonnal a Télapóhoz kell vinnünk.

Nem telt bele sok idő, a manók már sorban álltak, hogy mindenki megcsodálhassa Dani levelét. Végül elhatározták, hogy személyesen viszik el a Télapónak.

A Télapó éppen a rénszarvasokat etette, amikor megjelentek a manók a levéllel.

– Miért vagytok ilyen izgatottak? – kérdezte a Télapó, miközben egy csokor friss sárgarépát adott Rudolfnak.

Kippó előlépett, és kissé zihálva átnyújtotta a levelet.

– Olvasd el, Télapó! Ez valami igazán különleges!

Ahogy a Télapó végigolvasta Dani levelét, hosszasan elgondolkodott.

– Ez a kisfiú igazán különleges szívvel bír – mondta végül, miközben a szakállát vakargatta. – Ha a szülei mosolyát szeretné visszahozni, akkor nem elég egy szép ajándék. Valami maradandót kell adnunk.

A manók izgatottan figyelték, ahogy a Télapó végig gondolta a tervét.

– Készítsünk egy varázslatos órát! – mondta végül. – Olyat, amelyik emlékezteti őket arra, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatnak egymásnak, az a közösen töltött idő.

A manók lelkesen láttak munkához. Csiszolták, faragták, festették az órát, míg végül elkészült a mestermű: egy ódon, ezüst színű óra, amelyen a számlap helyett aranybetűkkel ez állt: "Ajándékozzatok időt egymásnak!"

Aznap éjjel a Télapó szánján meglátogatta Dani házát. Óvatosan belopódzott a nappaliba, és a fa alá helyezte az órát. De ez még nem volt minden: a szüleik szobájába is bement, és megérintette a vállukat. Egy pillanatra minden gondjuk elszállt, mintha valami láthatatlan erő elvette volna a terheiket.

Reggel Dani szülei kipihenten ébredtek, és ahogy a nappaliba léptek, észrevették az órát. Mellette egy levél volt:

"Kedves Dani és családja!
A legnagyobb ajándék az együtt töltött idő. Mostantól minden nap találjatok egy órát arra, hogy nevessetek, játsszatok, és emlékezzetek arra, milyen jó együtt lenni. Az óra mindig emlékeztetni fog erre.
Szeretettel: Télapó"

Dani és a szülei könnyekig hatódtak. Aznap este nem a rohanásé volt a főszerep, hanem a közös játéké, a nevetésé és a mesélésé.