Törpe a tenyeredben

Törpe a tenyeredben.

            Egy kis törpe ébredezett az erdei gombaházban. Kinyitotta az ablakot és a párkányra szállt a cinege.

            – Jó reggelt álomszuszék! Én már megjártam a várost! Ma egy kisfiú szobájának ablakában énekeltem! – mondta el egyszuszra.

– Jó reggelt! Messze van ide a város? Milyenek az emberek? – érdeklődött a törpe.

– Egy órányi repülés a kisfiúék háza. Nagyon kedves gyerek, azért szeretek neki dalolni, mert jó vele lenni. Beszél hozzám és magokat is szór a párkányra – felelte a madár.

– Elvezetsz hozzá engem? – kérdezte a törpe.

– Persze, gyere, ülj a hátamra, úgy gyorsabban haladunk! – felelte a cinke.

A kis törpének nem kellett kétszer mondani. Gyorsan megmosakodott, felöltözött, evett egy pár falatot, és felpattant a madár hátára. Ő felszállt, és elindult a város irányába. Az utasa megkapaszkodott a tollában, eleinte nem mert lenézni, de később egyre bátrabb lett, és kikukucskált a szárnyak mögül. Elhagyták a magas fákat, és pár perc múlva megérkeztek a vanília színű családi házhoz. A cinege leszállt az ablakba. A törpe benézett a gyerekszobába, és nagyon megtetszettek neki a piros labdák, kisautók és színes építő játékok. Éppen azokat figyelte, mikor egy barna szempár meglepetten nézett rá:

– Még sosem láttam igazi törpét! – szólt a kisfiú.

– Ő pedig igazi gyereket nem látott mostanáig, ezért hoztam el az erdőből! Szeretett volna találkozni veled! – magyarázta a cinege.

A kisfiú odatartotta a tenyerét és a madár hátáról a kis törpe belecsúszott. Akkora volt, mint a gyerek legkisebb ujja. Piros sapkáját megigazította, és jól szemügyre vette a tenyér gazdáját.

– Szóval te vagy az ember gyerek. Én egy törpe kisfiú vagyok! Örülök, hogy megismertelek! – mondta.

– Gyere beljebb, megmutatom a játékaimat! – szólt a gyerek.

A cinege elröppent, megígérte, hogy másnap eljön újra, ők ketten pedig játszani kezdtek. A törpe gyerek beült a kisautóba, körbe-körbe száguldozott a szobában, és közben nagyokat nevetett. Később legóból várat építettek, a legkisebb elem is akkora volt, mint a vendég, de azért derekasan küzdött a megemelésével. Mikor elkészültek, a kapuba állt, és őrködött. Szépen sütött a nap, ezért kimentek a kertbe labdázni. Mivel a labda sokkal nagyobb volt, mint a törpe, így csak gurítani tudták, egy darabig jól szórakoztak. Mikor megunták, a gyerek a tenyerébe vette, és felült a hintára.

– Gyere be kisfiam, csináld meg a leckét még ebéd előtt! – szólt ki a kertbe az anyukája.

Odabent olvasott, írt, számolt, a vendége ült az asztalon, és álmélkodva figyelte. Anya néha közel hajolt, és az egyik alkalommal meglátta őt.

– De aranyos kis törpe! Kitől kaptad ezt a figurát? – kérdezte.

– A cinege hozta! Ő igazi, nem játék! – felelte a kisfiú, bár ahogy jobban megfigyelte, most tényleg mozdulatlanul állt a kis barátja az asztalon, úgy, mintha nem is élne.

Mikor elkészült a feladatokkal, eljött az ebéd ideje. Magával vitte a vendégét, elébe tett egy icipici tányért, apró evőeszközöket és egy kicsi pohárkát.

– Kihoztad a babaházamból ezeket? – kérdezte a húga.

– Igen, de majd visszaadom, amint megebédelt a törpém! – felelte a kisfiú.

Ebéd után elmentek a játszótérre, ahol nagyrészt a gyerek zsebében ült a vendég, így olyan sokat nem látott. Néha azért kikandikált, próbált mindent jól megfigyelni.

Este kapott a kisfiú testvérétől egy kiságyat, ahová kényelmesen lefeküdhetett. Egészen addig beszélgettek, amíg elaludtak.

Reggel korán keltek, mert Apa iskolába vitte a gyerekeket.

– Ne hagyj egyedül, vigyél magaddal! – szólt utána a törpe, mert majdnem elindult nélküle. Betette a táskájába, aztán az iskolában a padba. A szünetben kivitte őt az udvarra.

– Mi van a kezedben? – kérdezték az osztálytársai.

– A törpém! Ő is tanul velem! – felelte.

Körbevették, és mindenkinek megmutatta, milyen vendég érkezett hozzá. A törpe bemutatkozott a gyerekeknek, és megemelte a piros sapkáját. Kézről-kézre adták, kedvesen beszélgettek vele, mialatt elidőzött a tenyerükben. A kisfiú nagyon büszke volt, hogy hirtelen ilyen népszerű lett ő és a vendége. A nap gyorsan eltelt.

Mikor hazaértek, a cinege várta őket az ablakban.

– Gyere velem, otthon már nagyon keresnek téged! – sürgette a törpét.

– Máskor is elhozol? – kérdezte ő.

– Persze, jövünk együtt szombaton! – nyugtatta meg a madár.

            A törpe felkapaszkodott a cinege hátára, és bátran nézett le a földre. Megszokta a magasságot.

Otthon elmesélte, mennyi mindent látott az embereknél. A szülei készítettek neki játékokat, és az évek múlásával megtanították írni, olvasni, számolni. Minden hét végén találkozott a kisfiúval, a cinege elvitte őt hozzá. Ez a kis törpe lett a városban a legokosabb, legügyesebb, mikor felnőtt, ő vezette a többieket, és mindig jó kapcsolatot ápolt az emberekkel.