Titkos ajtó

Titkos ajtó.

            A dolgozószoba ajtaja zárva állt. A réseken kiszűrődött a fény. Egy kisfiú álldogált papucsban és pizsamában a nappaliban, és kíváncsian tekintgetett arrafelé.

            A húga lábujjhegyen közelített, és megállt a háta mögött.

– Te sem tudsz aludni? – kérdezte tőle suttogva.

– Uh, de megijesztettél! – sóhajtott a kisfiú, amikor megfordult. Azután a testvére mosolygós barna szemébe nézve megenyhült. – Nem, nem tudok elaludni – felelte csendesen.

– Apa még dolgozik – állapította meg a kislány.

– Lehet, hogy Anya is bement hozzá – tette hozzá a kisfiú.

– Gyere, lessünk be a kulcslyukon! – javasolta a kislány, és elindult. A bátyja utána lépkedett, és amikor látta, hogy nem tud benézni a szobába, mert nem éri el a nyílást, óvatosan félretolta a húgát.

– Várj, majd én! – mondta. Benézett a kulcsyukon, és látta, hogy az apukája az íróasztalnál ül, és elmélyülten gépel. Az anyukája könyvvel a kezében ült mellette a fotelban, és szunyókált.

– Mondd már, hogy mit látsz! – kérte a kislány.

– Csak a szokásost. Apa dolgozik, Anya pedig elaludt mellette – felelte a kisfiú.

– Menjünk be! – kérte a szőke kislány.

A bátyja lassan lenyomta a kilincset, és nyomában a kislánnyal belépett a dolgozószobába.

– Ti hogyhogy nem alusztok még? – kérdezte az apukájuk, felpillantva a két gyermekére.

– Nem tudok! – felelte a kislány.

– Én sem! – tette hozzá a kisfiú.

– Gyertek ide gyorsan, de csendben, nehogy Anya felébredjen, mert nehéz napja volt! – hívta őket a férfi, és amikor a két gyerek odament, megölelte őket. – Nekem még van egy kis dolgom, de azután mindannyian aludni térünk! – folytatta.

– Addig játszunk az íróasztal alatt! – szólalt meg a kisfiú, és a testvérét kézen fogva bebújtak a kedvenc helyükre. A plédből készített sátorban a sok apróság között megtalálták a dobókockát és elhajították. A kocka egyik lapjáról a másikra fordulva haladt előre, majd egyszerre megakadt. A kislány utánanyúlt, és felcsillant a szeme.

– Hatost dobtam! – mondta.

– Nem jár, mert valami megállította! – ellenkezett a kisfiú, és ujjait a résbe nyomta. A két gyerek meglepve látta, hogy szétnyílik előttük a parketta, és egy lépcső vezet a mélybe.

– Ez egy titkos ajtó! Véletlenül kinyitottam! – szólt meglepetten a kisfiú.

– Gyere, menjünk le! – javasolta a kislány, és elindult. A két gyerek percekig gyalogolt a homályban a lépcsőfokokon lefelé. Amint előre haladtak, egyre erősödő fény kísérte útjukat. Hamarosan egy nagy terem tárult a szemük elé. Az asztalnál sárkány gyerekek ültek, és éppen müzlit eszegettek.

– Vigyázz, nehogy észrevegyenek! – suttogott a kisfiú, és megfogta a húga kezét, hogy visszatartsa.

– Már késő! – felelte a kislány, mert a szélen ülő sárkányka már feléjük fordult.

– Gyertek közelebb! – intett barátságosan a sárkányka. – Kértek egy kicsit? – nyújtotta feléjük a müzlis dobozt. – Van még tej is az asztalon! – mutatta.

– Nem, mi reggel szoktunk ilyet enni! – felelte a kislány, és odalépett az asztalhoz. A testvére követte őt, és mindkettejük tekintete körbe járt. Tizenkét kicsi sárkányt láttak, mindegyiknek úgy világított a zöld szeme, mint egy lámpás. A hátukon apró szárnyacskák nőttek, és a bőrük sötétzölden csillogott.

– Mióta éltek itt a titkos ajtó alatt? – kérdezte a kisfiú.

– Már nagyon régóta! – felelt a sárkányka az asztal széléről, és arrébb húzódott, hogy a vendégek elférjenek mellette a padon. A tizenkét sárkánygyerek közelebb csúszott egymáshoz, hogy helyet adjanak a vendégeknek.

– Mennyi idősek vagytok? – érdeklődött a kisfiú, miután leültek.

– Egy hónaposak! – felelt büszkén a sárkányka.

– Hogyan kerültetek a titkos ajtó alatti barlangba? – kérdezte a kisfiú.

– Sárkányországot megtámadták a gonosz óriások. A szüleink lejöttek velünk a Földre, hogy biztonságban legyünk. Apukánk rátalált erre a sárkánylakra, mi itt maradtunk, ő visszatért harcolni – mesélte sárkányka. Éppen ideáig jutott az elbeszélésben, mikor megjelent az anyukája, kezében hatalmas csomagokkal. A tizenkét sárkánygyerek odaszaladt, és kivette a kezéből a szatyrokat. Mindenkinek jutott egy. Belekukkantottak, azután boldogan szedték ki belőle az almát, körtét, banánt, kivit és a finom, friss zsemlét és kiflit.

– Látom, vendégünk érkezett! – szólalt meg kedvesen Sárkány mama. – Ti laktok abban a szép házban, amelyik a fejünk felett áll! – tette hozzá.

– Így igaz. Véletlenül megtaláltuk a titkos ajtót, és lejöttünk a lépcsőn, így találtunk rátok. Most nem fogtok hazaengedni? – kérdezte a kislány.

– Ó, dehogynem! Tudom, hogy nem áruljátok el, hogy itt vagyunk! – nyugtatta meg őket Sárkány mama.

– Tényleg nem! – kiáltott egyszerre a kisfiú és a kislány.

– Amíg Sárkány papa harcol a gonosz óriásokkal, addig segítünk nektek, kérjetek tőlünk bármit! – lelkesedett a kisfiú, és a kislány komoly arccal bólogatott mellette.

– Igazán nagyon kedves tőletek! – pislogott nagyokat Sárkány mama, mert a meghatottságtól könnyes lett a világító zöld szeme. – Játszatok egy kicsit az ikrekkel! – mutatott a tizenkét kicsi sárkányra. – Attól tartok, hogy hiányzik nekik az apukájuk és az otthonuk. Feledtessétek el velük egy rövid időre! – folytatta. Nem kellett kétszer kérnie. A kisfiú a kezében még ott szorongatta a dobókockát, és azonnal kitalált hozzá egy játékot. Mindenki háromszor dobott vele, összeadták a pontokat, és aki a legnagyobb számot elérte, kapott egy csokis müzligolyót a dobozból. Gyűjtötték a finomságot, és amikor elfáradtak, mindenki megette a magáét.

– Úgy látom, elálmosodtatok! – szólt a kislányhoz Sárkány mama, amikor egy nagyot ásított. – Menjetek haza, és aludjatok egy nagyot! – simogatta meg a testvéreket.

– Ugye holnap is eljöhetünk? – kérdezte a kislány.

– Hát persze! – bólintott Sárkány mama.

A kisfiú és a kislány elköszöntek, majd a hosszú lépcsősoron felgyalogoltak a titkos ajtóig, amely még nyitva állt. Az íróasztalnál az apukájuk még mindig dolgozott, az anyukájuk pedig szunyókált a fotelban. A gyerekek behúzták a titkos ajtót, és leheveredtek a pléd alatt, a sátorban. Éppen hogy elaludtak, amikor az apukájuk lehajolt hozzájuk, és meglátta, hogy elnyomta őket az álom. Ölbe vette a kisfiút, és elindult a gyerekszoba felé. Az anyuka haladt a nyomában, a kislánnyal a karjaiban. Letették az ágyra és betakargatták őket.

            Odalent, a titkos ajtó alatt, a barlangban, a tizenkét kicsi sárkány odahúzódott Sárkány mamához.

– Mikor jön már értünk Apa? – kérdezte a sárkányka.

– Itt vagyok! – hallatszott egészen közelről. Sárkány papa világító zöld szemei boldogan csillogtak, amikor meglátta a tizenkét kicsi sárkányt, és a mamájukat.

– Legyőztük a gonosz óriásokat, mehetünk haza, Sárkányországba! – mondta.

– Összepakolok, és indulhatunk! – felelte Sárkány mama.

Alig telt el egy óra, és tizenkét pár kicsi, két pár nagy, zöld fény törte meg az éjszakai égbolt sötétjét.

– Nézd, mennyi repülő száll a magasban! – suttogta a kislány és a kisfiú anyukája a nyitott ablaknál. A gyerekek apukája közelebb lépett, és arra gondolt, talán nem repülők szállnak az égen, hanem valami egészen másról van szó, de mivel nem tudta, hogy mi történik a magasban, egyszerűen csak bólintott.

– Igen, látom! Nagyon szépek a fények! – mondta, és bezárta az ablakot, mert az éjszaka még hűvös volt.