Rókalány bizalma

Rókalány bizalma.

            Rókalány szombat délután a kertben üldögélt, és álmodozott. A napsugaraknak még volt annyi ereje, hogy felmelegítsék a levegőt, a lágy szellő az erdő friss illatát szétterítette a környéken.

            Merengéséből a csengő csilingelése rántotta vissza a valóságba. A kertkaput nem zárták kulcsra, Rókakölyök mégsem nyomta le a kilincset, arra várt, hogy a háziak elébe jöjjenek.  

– Bújj be! – kiáltotta Rókalány, és elindult felé. Rókakölyök vidáman intett, majd egy kis csomaggal a kezében belépett az ajtón.

– Anyukám madártejet készített, és küldött belőle nektek! – mosolygott vidáman.

– Köszönjük szépen, hogy gondoltatok ránk! Tedd le légy szíves az asztalra! – kérte Rókalány. – Hozok ki tálkákat és megkóstoljuk, addig foglalj helyet nálunk! – mutatott a fehér kerti székekre.

– Jól hangzik! – felelt Rókakölyök, és illedelmesen leült.

Nem sokáig maradhatott nyugton, mert egy katica éppen arra a fűszálra szállt, amelyik a szeme előtt hajladozott.

– Nem kergetsz meg engem? – kérdezte tőle a kis bogár.

– Most nem szeretnék szaladgálni, mert Rókalányt várom! – húzódozott Rókakölyök.

– Csak addig gyere játszani, ameddig nem jön vissza a konyhából! – felelte a katica.

– Hát jó! De csak addig! – felelte Rókakölyök, és nagyot ugrott. Kinyújtotta a mancsát, hogy elkapja a bogárkát, de a katica gyorsabb volt, és felröppent. A Rókakölyök kergetni kezdte, és közben felborította a székeket.

– Hagyjuk abba! Nem kergetlek tovább! Nézd meg, felborítottam a székeket! – szólt a katicabogárhoz.

– Csak még egy kicsit játsszunk! – kérlelte a katicabogár.

– Hát jó! Repülj tovább! Elkaplak! – kiáltotta a Rókakölyök, és futni kezdett a bogárka felé, aki az asztalon csücsült. A róka felemelte a mancsát, és már a markában érezte a katicát, aki hirtelen felszállt, ezért utánakapott, és közben felborította a madártejes tálat. Ekkor lépett ki Rókalány a házból, kezében két tálkával. Látta, amint a finom édesség lecsurog a földre, néhány szem mazsolát hátrahagyva.

– Jaj, ne haragudj, már megint szeleburdi voltam! – szólt Rókakölyök szégyenkezve.

– Nem haragszom rád! Biztos vagyok benne, hogy nem akartad kiborítani! Véletlenül történt! – felelt a Rókalány, de azért Rókakölyök érezte, hogy egy kicsit szomorú, ezért kedvesen megszólalt:

– Tudom, hogyan kell madártejet főzni. Láttam otthon sokszor! Gyere, menjünk el, hozzunk tojást és tejet, azután megcsináljuk közösen!

– Hozom a kosarat! – derült fel Rókalány arca, és már szaladt is érte. Hamarosan egymás mellett kocogtak az erdei áruház felé. Ott vettek tojást, tejet és mazsolát, majd sietve elindultak hazafelé.

– Majd én viszem a kosarat! Te ne cipekedj! – ajánlotta fel Rókakölyök, és foga közé vette a megrakott kosár fülét. Rókalány az övéhez igazította lépteit, így haladtak előre az erdei úton.

Szembejött Farkaskölyök.

– Rókakölyök, nem való neked a tojással telt teher, mindjárt meglátsz egy katicát, és utána rohansz! El fogod törni az összest! – szólt gúnyosan. Rókakölyök szeme villámokat szórt a haragtól. Rókalány észrevette, és mancsát a hátára téve így szólt:

– Ne törődj vele! Én bízom benned! Meglátod, minden tojás épségben érkezik haza! Tudom, hogy nem leszel meggondolatlan!

Rókakölyök mérge azonnal elpárolgott. Meg lehet érteni Farkaskölyköt, ha azt gondolja, hogy ismét óvatlanul rohangálni kezd, hiszen már előfordult egyszer. Azt nem tudhatja, hogy másodjára nem esik ugyanabba a hibába. Nem szólt semmit, mert ahhoz le kellett volna tenni a kosarat, csak nyugodtan ránézett a Farkaskölyökre, mintha azt mondaná neki, hogy csak figyeljen tovább. Arra szállt a katica, és így szólt:

– Kergess meg Rókakölyök, hagyom, hogy elkapj!

Rókakölyök ránézett, és a tekintete azt tükrözte, hogy szóba sem jöhet a rohangálás. Közelebb húzódott Rókalányhoz, aki a fülébe súgta:

– Tudtam, hogy jól döntesz! Mindjárt otthon vagyunk!

Néhány perc múlva a házhoz értek, bementek a konyhába, és Rókakölyök irányításával elkészítették a madártejet. Mikor kihűlt, kimentek a kertbe, és jóízűen megették az adagjukat.

– Hú, de finom volt! – nézett fel elismerően Rókalány a tányérjából.

– Nekem is ízlett! – bólintott Rókakölyök. – Köszönöm, hogy bíztál bennem! Nagyon jól esett! Így könnyű volt épségben hazahozni a tojásokat! – folytatta.

Farkaskölyök utánuk jött, és a kerítés túloldaláról figyelte őket. Azt gondolta, hogy gúnyolódhat a Rókakölykön, ha a tojások összetörve érkeznek. Ez azonban nem történt meg, így aztán elszégyellte magát, hogy rosszat feltételezett, sarkon fordult, és elindult hazafelé.

– Hagytunk neked is egy adag madártejet! Gyere, kóstold meg! – kiáltott utána Rókalány. Mire kihozott egy tálkával, addigra Farkaskölyök az asztalnál ült. Maga elé vette és megette az édességet.

– Ez nagyon jó! Köszönöm, hogy hagytatok nekem is! – bólintott elismerően. – Ne haragudj, hogy gúnyolódtam veled! – fordult Rókakölyökhöz.

– Nem haragszom! Érthető, hogy nem bíztál bennem! Adtam rá okot! – szólt Rókakölyök.

– Gyertek, játsszunk egy kicsit! – hívta őket Rókalány, és a két vendég boldogan követte őt a kölyökszobába, ahol sok társasjáték közül választhattak. Annyira belefeledkeztek a játékba, hogy észre sem vették, hogy eljött az alkony. Mikor fel kellett kapcsolni a villanyt, akkor azonban észbe kaptak, elköszöntek és elindultak hazafelé.

            A nap lebukott, a hold ezüstbe öltözve vette át a helyét. Rókalány a kertkapuban állt, és nézte, ahogy a két alak lépteiket egymáshoz igazítva távolodik. Rókakölyök és Farkaskölyök a legnagyobb egyetértésben gyalogoltak hazafelé az erdei úton.