A megjavított autó

A megjavított autó.

            A családi autó a kertvárosban, a családi ház előtti keskeny parkolóban állt. Már leszállt az este, de nem tudott elaludni. Izgatottan gondolt a következő napra, amikor a gyerekeket és a szüleiket messzire viszi.

            A hajnal váratlanul erős fénnyel érkezett, a családi autó hunyorogva kémlelte a környéket.

– Gyertek már! Úgy szeretnék elindulni! – kiáltotta volna, de egy hang sem jött ki a torkán, hiába próbálkozott.

Néhány perc múlva Apa jelent meg az ajtóban, kezében sok-sok csomaggal. Kinyitotta a csomagtartót, és bepakolta a bőröndöket, azután visszament a házba. Hamarosan a legkisebb gyerekkel az ölében lépett ki az ajtón, nyomában a család többi tagja, Anya és az idősebb fiú a húgával.

– Üljetek be! Jó volna, ha az út nagy részét a hűvösben tennénk meg! – szólalt meg halkan Apa, mert nem akarta felébreszteni az utcában lakó embereket.

A kisbabát a babaülésbe rakta, mellé behúzódtak a testvérei, majd Anya foglalta el a helyét. Az autó alig várta, hogy beindítsák. Apa a vezető ülésre pattant, és hamarosan az autópályán gurultak. A kocsi nagyon boldognak érezte magát, hogy végre nyaralni viheti a családot. Az öröme azonban nem tartott sokáig. Ahogy eltelt egy kis idő érezte, hogy folyamatosan gyengül, hamarosan már alig bírt menni, végül meg is kellett állnia, és nem indult be többé. Apa még próbálkozott egy darabig, de sajnos nem járt sikerrel. Autómentőt kellett hívni, és a családi autó szomorúan nézte, ahogy a csomagtartóból az összes holmit egy csereautóba pakolják.

– Én szerettem volna veletek menni! – szólt a gyerekekhez, de a két kislány és a kisfiú nem hallották a halk hangú üzenetet.

Az autómentő egyenesen a szerelőműhelybe szállította, ahol letették egy sötét sarokba. A családi autó szomorúan álldogált. A többiek, akik már régóta várakoztak, megszólították:

– Mi történt veled? – kérdezte egy piros sorstárs.

– Honnan hoztak ide? – tette hozzá egy kék.

– Kiket vittél magaddal? – kíváncsiskodott egy barna.

A családi autó nem felelt. Nem volt kedve társalogni. Egyre csak a kisbabára, a kisfiúra és a kislányra gondolt, akiket cserbenhagyott.  Pedig igazán nem így képzelte! Egész hónapban velük akart lenni! Most ücsöröghet itt a sarokban és várhatja, amíg valaki segít rajta. A szemében két könnycsepp jelent meg, és a földre gördült. Állt szemben egy fehér autó, amelyik eddig még nem szólalt meg, de most nagyon megsajnálta őt.

– Nem faggatlak téged, balszerencse, hogy elromlottál, szeretném, ha tudnád, hogy együtt érzek veled – mondta.

A családi autó hirtelen vágyat érzett, hogy kiöntse a lelkét. Szép sorban elmesélte a történetét. A szemben álló fehér, a piros, a kék és barna autók megértően hallgatták. Mikor elhallgatott, a fehér autó így szólt:

– Ismerjük egymás baját. Tudjuk, ki, milyen körülmények között romlott el. Azt gondolom, ennek a családi autónak a legsürgősebb közülünk, hogy helyrehozzák, hiszen három kisgyerek várja őt! Ezért javaslom, hogy engedjük őt előre a sorban!

A javításra várakozó autók bólintottak. Mindannyian tudták, hogy a gyerekek mennyire ragaszkodnak a megszokotthoz, és hogy az autók életében az a legszebb korszak, mikor a kicsiket szállíthatja. Nem csodálták, hogy a családi autó ennyire elkeseredett azért, hogy elromlott. Szó nélkül hátra húzódtak, akik el tudtak indulni, akik pedig nem, azokat a többiek tolták. A családi autó a piros és kék segítségével az első helyre került.

A reggel a nyár fényeivel érkezett. A szerelő fiú gyors léptekkel haladt a műhely felé, és belépve az ajtón meglepetten felkiáltott:

– A főnök nem is mondta nekem, hogy a családi autót kell először megszerelnem! Pedig idetették, az orrom elé! Biztos ez a legsürgősebb munka!

Azonnal hozta a szerszámait, és egész nap dolgozott a szomorú kocsin. Sok hibát kijavított, rendelt új alkatrészeket, és azokat is kicserélte benne, majd mikor végzett, így szólt:

– Felhívom az apukát, jöhet az autóért!

Apa meglepődött, hogy ilyen hamar készen lett az autó. Nem jutottak még messzire, mert a gyerekek nem szívesen ültek a csereautóban, ezért minduntalan meg kellett állni. Visszafordultak, és néhány óra múlva a szerelőműhely előtt álltak.

            Az öröm, melyet a megjavított autó érzett, leírhatatlan. A gyerekek bepattantak az ülésre, a kisbaba tágra nyílt szemmel figyelte őket, és kinyújtotta a kezét, jelezve, hogy ő is szeretne ott lenni köztük. Anya öléből a gyerekülésre került, és boldogan integetett. Apa megköszönte a szerelő bácsinak a gyors segítséget, leadta a csereautót, majd beindította a motort. A megjavított autó hálásan nézett a többiekre, és így szólt:

– Köszönöm a nagylelkűségeteket! Találkozunk az országúton!

Azzal boldogan kigördült az utcára.