Nyuszis délután

Nyuszis délután.

            A kert végében a rózsalugas árnyékában egy ovális asztal és hat szék állt. Nem régen hozták ki a háziak, a tavaszi napsugár éppen csak megérintette őket, de már vágyakozva gondoltak a gyerekekre, akik tavaly olyan sokszor üldögéltek a kényelmes karosszékekben.

            Egy verőfényes délutánon a virágok illata végre kicsalogatta őket a szabadba. A két kislány és a kisfiú ülőpárnával a kezében szaladt a kerti bútorok felé, lerakták a székekre, az asztalra festéket, ecsetet és rajzlapokat tettek.

– Rajzoljunk nyuszikat, és színezzük ki őket! – mondta a barna kislány.

– Rendben. Ha készen vagyunk, odaadjuk Nyuszinak! – felelte a szőke kislány.

Nyuszi pár napja lakott náluk, Apa hozta az egyik ismerősétől, aki másnap külföldre költözött a családjával. Nyuszit nem tudták magukkal vinni, ezért elajándékozták. Szegény nagyon nehezen alkalmazkodott az új körülményekhez, pedig kapott egy szép, nagy nyusziházat, tele friss fűvel, zöldségekkel.

– Szerintetek miért olyan szomorú Nyuszi? Mindene megvan, amire szüksége lehet! – szólt a kisfiú.

– Szerintem nincs meg mindene. A régi gazdái éppen most utaztak el, és őt itt hagyták nekünk, biztos hiányoznak neki – vetett ellent a szőke kislány.

– A hely is biztos szokatlan – tette hozzá a barna kislány.

– Igen, az lehet – bólintott a kisfiú.

Miután ezt megbeszélték, a három gyerek hozzáfogott a munkához. A kisfiú egy nyuszit rajzolt, amint éppen vele focizik a réten. Fehér pólót és piros rövidnadrágot hordtak mind a ketten, a nyuszi nyolcas, a kisfiú kilences számot viselt. A barna kislány egy virágot szedő, a szőke kislány egy hintázó nyuszit mintázott meg. Szép színesre festették, egy darabig gyönyörködtek benne, aztán odamentek a nyusziházhoz, és letették a bejárathoz. Csendben vártak. Pár pillanat múlva meglátták Nyuszi orrát, amint kidugja a házból, és szimatol. Észrevette a három rajzot, és szerette volna jobban megnézni, de ahhoz ki kellett menni a biztonságot jelentő nyusziházból. Kicsit tartott ettől, de végül a kíváncsisága győzött. Tett néhány lépést a focis kép felé. Arra gondolt, hogy ő is ott játszhatna azon a nagy réten, és rúghatná a labdát, éppen úgy, ahogy megrajzolták. Elábrándozott rajta egy kicsit, aztán megnézte a virágot szedő nyuszit. Szeretett volna ilyen szép tarka csokrot ő is. Képzeletben már nyúlt a margaréták felé és leszakította. Ekkor látta meg a hintát. Azon akár ő is ülhetett volna, annyira hasonlított rá az, akit odarajzoltak.

– Tetszenek a képek? – kérdezte a kisfiú.

– Igen, nagyon! – válaszolt kicsit bátortalanul Nyuszi.

– Melyik tetszik legjobban? – kérdezte a barna kislány.

– Egyformán tetszik mind a három – felelte Nyuszi.

– Neked készítettük, hogy ne légy olyan szomorú! – mondta a szőke kislány.

– Milyen kedvesek vagytok! – dicsérte meg őket Nyuszi.

– Nem jó itt nálunk neked? – kérdezte a kisfiú.

– Szokatlan. Sokat gondolok a régi családra, akik nem vittek engem magukkal – vallotta be Nyuszi.

– Akarsz velem focizni? – terelte el a szót a kisfiú.

– Szeretnél velem virágot szedni? – tette fel gyorsan az újabb kérdést a barna kislány.

– Felülünk a hintára? – kérdezte rögtön utána a szőke kislány.

Nyuszi érezte, hogy szeretnének vele mind a hárman törődni, és elfeledtetni a régi gazdáit, akik megváltak tőle.

– Igen, szeretnék focizni, virágot szedni és hintázni is! – kiáltotta.

– Ez a beszéd! – örvendezett a kisfiú, azzal bement a házba és hozott egy kisebb labdát.

– A fehér póló és a piros rövidnadrág hol van? – érdeklődött Nyuszi.

– Pár nap múlva lesz az is, a pólódra varrunk nyolcas számot! – ígérte a kisfiú.

– A tiédre pedig kilencest! – tette hozzá Nyuszi.

Hamarosan focizni kezdtek. Rúgták a labdát, a lányok számolták a gólokat. Nyuszi már kicsit sem volt szomorú. Mikor elfáradtak, szedtek a barna kislánnyal egy csokor margarétát, Nyuszi bevitte a nyusziházba, és vízbe tette. Azután a szőke kislány az ölébe vette, és beült a hintába vele. Az egész délutánt együtt töltötték. Nyuszi szomorúsága elszállt. Mikor a nap sugarai egyre fáradtabban érkeztek a kertbe és lassan sötétedni kezdett, Nyuszi elkomorodva megszólalt:

– Ti is elmentek majd nélkülem és odaadtok valaki másnak? – kérdezte.

– Ne aggódj, mi azt szeretnénk, ha mindig velünk maradnál! – felelte a kisfiú.

– Szeretnénk sok ilyen nyuszis délutánt, mint a mai! – tette hozzá a barna kislány.

– Meglátod, sokat fogunk még együtt játszani! – mondta a szőke kislány.

Nyuszi bizakodva nézett rájuk.

– Szeretném, ha így lenne! – felelte.

            Mikor a gyerekek bementek a házba, és Nyuszi is behúzódott az otthonába, mindannyian vacsoráztak, majd lefekvéshez készülődtek. A gyerekek arra gondoltak, hogy nem okoznak csalódást Nyuszinak, ha egyszer magukhoz vették, náluk is marad, és törődni fognak vele. Nyuszi esze azon járt, milyen szerencse, hogy a kisfiút, a barna és szőke kislányt megismerte, és örökre velük maradhat. Már egyáltalán nem bánta, hogy a régi gazdái nem vitték magukkal.