Tündéri üzenet

Tündéri üzenet.

            Az őszi falevél barnán keringett a levegőben. Erős szél fújt, és nehezen tudta tartani az irányt a cél felé. Tündérország hercegnője küldte, varázspálcájával írta rá a kérését, mely számára és a címzettnek vált láthatóvá, rögtön, amint a kezébe vette.

            A hercegnő eddig még nem próbált így üzenni, ezen a napon azonban akkora eső esett, hogy nem tudott leszállni a Földre, a gyerekek közé. Ült a rózsaszín felhőre épített palotában, folyamatosan a tündérek távcsövébe nézett, mellyel minden földi történést lehetett látni.

Az őszi falevél még nagyon messze volt attól a kislánytól, akinek címezték. A viharban fennakadt egy hatalmas fenyőfa csúcsán, a legnagyobb tobozba. Egy darabig próbálkozott, de nem tudott kiszabadulni. Remélte, hogy az írás nem sérült meg rajta. A toboz érezte, hogy nem akármilyen levéllel van dolga, bár azt nem tudta, hogy ez egy tündéri üzenet, de sejtette, hogy nagyon messziről érkezett. Addig ficánkolt, amíg kiszabadult az őszi falevél, és megkönnyebbülten folytatta az útját. Hamarosan egy családi ház ablakpárkányára repült.

Egy copfos kislány ült a kanapén, ebben a rossz időben szívesen kuporodott a kandalló elé. Előtte egy asztal állt, azon színezők, melyeket gondosan festegetett. Úgy hallotta, hogy megzörgették az ablakot. Felállt és odament, akkor vette észre, hogy egy szép barna falevél van rajta. Résnyire nyitotta az üvegtáblákat, és a kezébe vette. Arra gondolt, hogy a piroslók és sárgállók közé teszi, abba a dobozba, melyben gyűjtötte őket. Ahogy ránézett, látta, hogy erre bizony valaki írt. Leült, és olvasni kezdte. Ez állt rajta:

„ Kedves levélgyűjtő kislány! Tündérország hercegnője vagyok. Szeretném megajándékozni a gyerekeket, ehhez kérem a segítséged. Kérlek, nézz körül a környéketeken, kinek, mire van a legnagyobb szüksége. Hét nap múlva meglátogatlak, akkor mondd el nekem, hogy szerinted mire vágynak, és hamarosan teljesítem a kívánságukat. Remélem, kedved van az örömszerzéshez, és szívesen részt veszel ebben a kutatásban.

Tündérhercegnő ”

A kislány, mikor elállt az eső, útnak indult. Meglátogatta a környező házakban élőket, észben tartotta, melyik gyerek nőtte ki a cipőjét vagy a ruháját, kinek nincs plüsse, mesekönyve, labdája. Nagyon igyekezett, hogy minél nagyobb területet járjon be a rendelkezésére álló idő alatt. A hetedik nap délutánján a hercegnő leszállt a Földre, aranyhintón és nagy kísérettel érkezett. Varázspálcájával megkopogtatta az ablakot, és mindannyian berepültek a kislányhoz. A szoba megtelt aranyfénnyel. A tündérek jóságosan mosolyogtak, és a gyerek egy kicsit sem félt tőlük. Azonnal elővette a listát, melyet egy hétig készített, és odaadta a hercegnőnek. Ő hosszasan kémlelte, és rögtön látta, hogy ez a kislány csupa olyan gyerekhez tért be, akinél nincs nagy gazdagság otthon.

– Látom, alaposan szétnéztél! A dolgokat, melyeket felírtál, holnap reggel mindenki megtalálja az ágya mellett. Nem látom a listán a te kívánságodat! Kérj valamit!– mondta a hercegnő.

– Szeretném látni, ahogy a gyerekek megtalálják az ajándékokat! – felelte a kislány.

Tündérország hercegnője értette, hogy a többiek öröme jelenti számára a boldogságot, ezért így szólt:

– Gyere, ülj be a hintóba mellém, megyünk Tündérországba, összeszedjük és szétosztjuk együtt az ajándékokat!

A kislány bepattant a hercegnő mellé és már száguldottak is a rózsaszín felhőre, a palotába. Egész éjjel dolgoztak, megrakták a hintót ajándékkal. Mikor mindennel készen voltak, a kislány izgatottan várta azt a pillanatot, mikor megláthatja a többiek csodálkozó arcát. Száguldott az aranyhintó az első hely felé, és letették az új cipőt az ágy mellé. A mozgásra a kisfiú felébredt, és a fényesen csillogó bakancsot észrevette. Felpróbálta, és éppen illett a lábára! Sugárzott a boldogságtól az arca! A kislány még ott volt a szobájában, és elmesélte neki, hogy Tündérország hercegnőjétől kapta, aki már a következő gyerekhez készül. A kisfiú az új bakancsban az ablakhoz sétált, és integetett a hintó után, mikor az a kislánnyal együtt felszállt a magasba.

Így jártak házról házra, egészen addig, amíg mindenkinek elvitték,  amire legnagyobb szüksége volt. Végül a Tündérhercegnő hazaszállította a kislányt. Megköszönte a segítségét, majd eltűnt a felhők felé.

            A kislány elégedetten ült le az ágy szélére. Arra gondolt, hogy hiányozni fog a hercegnő, az ajándékosztás és a csillogó szemek látványa. Ekkor zörgést hallott az ablakpárkányon. Kinyitotta az üvegtáblákat, és egy pirosló őszi levelet vett észre, kezébe vette, és olvasni kezdte.

„ Kedves Segítőm! Te egy Tündérke vagy, aki a Földön él. Továbbra is számítok rád! Majd írok, ha ismét ki kell fürkészni, hogy a gyerekek mire vágynak. Addig is fogadj el tőlem egy ajándékot! Nézz az ágyad alá! Találsz ott egy távcsövet, mellyel Tündérországba láthatsz. Ha rossz a kedved, kukkants bele bátran!

Tündérhercegnő”

            Így történt, hogy ez a kislány csak nagyon rövid ideig volt szomorú, mert ha kerülgette a bánat, azonnal elővette a távcsövet, és rögtön Tündérországban találta magát, amint belenézett. Ott látta a Tündérhercegnőt, akiről mindig eszébe jutott a közös ajándékosztás, a gyerekek boldog mosolya, és ettől ő is jókedvre derült.