Álomgomba kérése

Álomgomba kérése.

            A kertvárosban a hajnali fények játszadoztak a házfalakon és a lombokon. Az utcák még üresen kacskaringóztak, csend ült a környéken.

            A gyerekszobában a kisfiú és a kislány mélyen aludt az ágyában. Egyszer csak halk motoszkálás hallatszott a kert felől. A kisfiú álmát ez megzavarta, de nem ébredt föl, csak a másik oldalára fordult. A zaj egyre erősödött. Hamarosan a félig lehúzott redőnyt jól megrázta a szél.

– Mi történt? – riadt fel a kislány.

– Várj, mindjárt megnézem! – felelt a kisfiú álmosan, és odament az ablakhoz. Kikukucskált, és álmélkodva nézte, ahogy a hajnali szél felkavarja a port, és abból egy gomba képe rajzolódik ki.

– Gyere, itt van Álomgomba! – hívta a testvérét.

– Az nem lehet! Álomgomba az erdőben él! – tiltakozott a kislány.

– Most eljött hozzánk, nézd! – erősködött a kisfiú. A kislány kiugrott az ágyból, és kíváncsian lesett ki az ablakon.

– Tényleg ő az! Piros a kalapja, fehér pettyek vannak rajta, kékek a lemezek alatta! – kiáltotta.

– És halványzöld a tönkje! Mondom, eljött hozzánk! – lelkesedett a kisfiú. Ekkor azonban a porból rajzolt kép lassan elhomályosult, Álomgomba távolodni látszott.

– Int nekünk! Hív bennünket! – suttogta a kislány.

– Egészen elmosódva látom, de szerintem is magával akar vinni! – helyeselt a kisfiú. A porból készült kép azonban hirtelen semmivé foszlott, és a szél is alábbhagyott. A kertvárost elárasztották a reggeli fények.

– Ébresztő! – nyitott be mosolyogva Anya. – Miért álltok az ablak előtt? – folytatta aztán meglepődve. A gyerekek elmesélték, hogy Álomgomba eljött hozzájuk, és hívta őket az erdőbe, ahol lakik. Anya még mindig mosolygott, és a reggelinél így szólt Apához:

– A gyerekek szeretnének elmenni a hét végén az erdei házba. Mit gondolsz, tudunk erre időt szakítani?

Apa megnézte a naptárát, és megkönnyebbülten így felelt:

– Ez a hétvége szabad nekem is. Péntek délután indulunk!

A gyerekek nagyon izgatottak lettek. Egyetlen napot kell várni, és találkozhatnak Álomgombával! Megtudhatják, hogy miért hívta őket! A csütörtök gyorsan eltelt, a péntek délután hamar eljött. A család beült az autóba, és sötétedés előtt már az erdei házban pakolták ki a holmijukat.

– Anya, kimegyünk az erdőbe Álomgombához! – szólt a kisfiú, és a testvérével együtt futva tették meg az utat a nagy fáig, mely alatt állt. Ott aztán hiába keresték a piros kalapot a földet pásztázva, nem találták.

– Hívtál és jöttünk, ahogy kérted! Hol vagy? – kiáltotta a kisfiú.

– Itt vagyok, nézzetek fel az ég felé! – hallották meg a hangját.

– De nagyra nőttél! – álmélkodott a kisfiú.

– Otthont adtam az erdei manónak! – magyarázta Álomgomba.

– Gombaház lettél! Itt az ablakod! – örvendezett a kislány, és bekukucskált. A kisfiú is belesett, és mindketten meglátták az erdei manót, amint éppen vacsorát készít magának a konyhában. A manó megérezte, hogy figyelik, odakapta a fejét, és egy pillanatra megijedt. Azután hamar eszébe jutott, hogy ez a két kíváncsi szempár csakis azoké a gyerekeké lehet, akikről Álomgomba már többször is mesélt neki.

– Kinyitom az ajtót, gyertek be és egyetek velem! – hívta őket.

A kisfiú elindult, a testvére követte őt, megálltak a gombaház kapujában, megvárták, míg kinyílik az ajtó, és elindultak a lépcsőn a nappali felé. Odabent finom illat terjengett, az erdei manó vacsorája már ott gőzölgött az asztalon.

– Hozok nektek is terítéket, addig üljetek le! – kínálta őket hellyel a kicsi manó, és hamarosan megterítette az asztalt számukra is.

– Mióta élsz itt? – kérdezte a kislány két falat között.

– Nem régen elhagytam a kulcsom, kiderült, hogy egy madár megtalálta és a patakba ejtette, és Álomgomba mikor ezt megtudta, meghívott magához – számolt be az erdei manó.

– Hol vannak a szüleid és a testvéreid? – kérdezte a kislány.

– A hullámzó tengeren túl, hét országgal távolabb laknak – felelte az erdei manó.

– Te hogy kerültél ide? – érdeklődött a kisfiú.

– A tengerparton kikötött egy nagy emeletes hajó. Minden nap ott futottam, és láttam, ahogy az emberek mászkálnak ki és be róla, telt múlt az idő, és én egyre kíváncsibb lettem, hogy milyen a belseje. Egyik reggel beosontam, és jól körülnéztem rajta. Ott aztán láttam úszómedencét, sportpályát, játszószobát, éttermet, boltokat. Épp úgy éreztem magam, mint egy városban! Addig - addig álmélkodtam, amíg nagyon eltelt az idő, és a hajó elindult. Egyszer csak kinéztem a tengerre, és láttam, hogy már messze elhagytuk a partot. Először megijedtem, de aztán feltaláltam magam. A játszószoba babaházában leltem otthonra. Kicsi vagyok, így éppen illett hozzám. A gyerekek mindig hoztak nekem ennivalót, azt gondolták, hogy én is játékból vagyok ott. Etettek, itattak, altattak, fürdettek. Jó dolgomban azt sem tudtam, mit csináljak! Aztán egy napon megváltozott minden. A hajó kikötött, és én hosszú hónapokon keresztül gyalogoltam, amíg megtaláltam ezt az erdőt, amelyben lakom. A többit már tudjátok! – fejezte be az erdei manó. A gyerekek érdeklődve hallgatták a történetet, és sok kérdést tettek fel. El is feledkeztek az idő múlásáról.

– Hahó! Merre vagytok? – hallották Apa hangját.

– Erdei manó, majd máskor folytatjuk, köszönjük a vacsorát, most haza kell mennünk! – mondta a kisfiú, elköszönt, majd leszaladt a lépcsőn, és kiment a kapun. A kislány a nyomában járt, és az erdei úton találkoztak az apukájukkal.

– Besötétedett, ezért elétek jöttem! – mondta Apa.

– Ne haragudj, nagyon eltelt az idő! – felelte a kisfiú.

Álomgomba megvilágította az utat, így a sötétség egyáltalán nem zavarta őket. Mire hazaértek, a vacsora ott várta őket az asztalon.

– Mi már ettünk! – mondta a kislány.

– Hol? – kérdezte az anyukájuk.

– A gombaházban, az erdei manó ebédlőjében! – felelte a kislány.

– Értelek. Azért kóstold meg ezt is! – javasolta az anyukája.

            A vacsora nem fogyott el, mert a gyerekek nem voltak éhesek. Evés helyett sokat beszéltek, elmesélték a szüleiknek részletesen, hogy mi történt az erdei manó otthonában. Azt is elmondták, hogy szerintük haza kellene vinni a kis manót, hogy ne éljen ilyen távol a családjától. Apa szerint erről őt is meg kellene kérdezni, azután gondolkodhatnak rajta, hogyan oldhatnák meg a kérdést. A gyerekek megígérték, hogy megtudakolják tőle, hol szeretne élni élete további részében.

Mit gondoltok, az erdei manó haza szeretne menni a családjához?