Tündérmati tanodába megy

https://ggwebsite.com
Egyszer volt, hol nem volt, tán nem is olyan régen, élt egy tündérlányka. Úgy hívták: Tündérmati. Vajon hol lakott? Nem máshol, mint a Nagy Erdő sűrűjében, rögtön a Középső Páfrányliget oldalában, Tündér Ligetben. Nagyon szép tündérke volt nagy, fekete...

Kép forrása: iStock

Egyszer volt, hol nem volt, tán nem is olyan régen, élt egy tündérlányka. Úgy hívták: Tündérmati. Vajon hol lakott? Nem máshol, mint a Nagy Erdő sűrűjében, rögtön a Középső Páfrányliget oldalában, Tündér Ligetben. Nagyon szép tündérke volt nagy, fekete szemekkel, hosszú hajában rózsaszín szalaggal. Tündérszárnyai legtöbbször nem is látszottak a hosszú hajától, így bárki igazi kislánynak nézhette volna őt.

Tündérmamával, Tündérpapával, és a bölcs Mamuval éltek szeretetben. De ahhoz, hogy boldogan élhessenek, nem elég csak a szeretet. Még a tündéreknek is kell néha valami eleség.

Szerencsére Tündérpapa messze földön híres tündérlak építő volt. Mindenki tudta Tündér Ligetben, hogy neki kell szólni, ha új lakra van szükség, vagy a régit kell javítani. Amikor elkészült a munkával Tündérpapa, tündérgarassal tért haza.

Tündérmama otthon csinosítgatta a tündérlakot, tisztítgatta szárnyacskáikat. Sajnos néha nagyon elgyengült, mert valami varázs megkötötte az erejét. Mesélték, hogy egyszer régen elment egy nagy varázslóhoz szolgálni, és ott érte el a bűbáj. Véletlenül egy rossz varázsgombát evett, és azóta sem tudott teljesen meggyógyulni. Ezért Mamu segített neki a tündérlak gondozásában.

A tündérlányka sokat volt egyedül. Tündérpapa mindig dolgozott, Tündérmama meg a felcserekhez járt. Sokszor volt távol, mert hosszabb kúrát írtak neki elő. Mamu is ritkán ért rá, ezért Tündérmati gyakran magában múlatta az időt a páfránylevelek alatt. Azaz mégsem volt teljesen egyedül, mert Katicabogár és Szöcske rendszeresen meglátogatták, és együtt gyűjtötték a színes kis virágokat a fű között.

Esténként olykor Tündérpapa mesélt neki, néha Mamu, vagy ritkán Tündérmama. De ennyi mese mindig kevés volt. Sokkal többet szeretett volna hallani a mesebeli királylányokról, sárkányokról, varázslókról. Nagyon irigyelte a nagy tündéreket, akik már ismerték a betűk tudományát, és bármikor olvashattak mesét. Ezért nem is értette, hogy bírják ki, hogy egész nap ne vegyék elő a mesetáblát. Pedig annyi érdekes, izgalmas történet van, mindet jó lenne ismerni!

Bölcs Mamu szerint egyszer még elege is lesz az olvasásból, ha már ismeri a betűket, és nem kell másokra várni. Ezt nehéz volt elképzelni, mert Mamu is szokott olvasni, ha ideje engedte. Azt is mesélte, hogy az emberek világában vannak olyanok, akik tudnak olvasni, de nem szeretik a könyveiket. Nagyon furcsának találta, hogy ha valaki ismeri az összes betűt, akkor miért nem olvas érdekes történeteket.

Így telt-múlt az idő, mígnem Tündérmatit beíratták a tündértanodába. Először kicsit tartott tőle, mert nem értette pontosan, hogy a meseolvasáson kívül mi mindenre oktatják a tündértanoncokat. Azután eltelt az első, második és a többi nap, és mind hozott valami érdekeset, valami újat.

Ez volt az igazi csoda! Mert tanulták a tündérek varázstudományát, beszéltek a tündérek ős-öregapjáról is, és arról, hogyan éltek a régi tündérek. Mamu ezeket a történeteket már többször elmondta a kertben, pihenés közben. Akkor azt hitte, csak mesét hall. Most, a tündértanodában megértette, hogy valójában így történt, és érdemes okulni belőle. Azt ígérték, hogy később az erdők népéről és a tengerlakók életéről fognak még hallani.

Minden egyes napon nagy várakozással indult a tanodába. Számolni is tanították, ami először könnyűnek bizonyult. Az egyes, kettes és nulla megismerése, leírása először egyszerű, de a neheze ezután következett. Ahhoz, hogy kiszámolhasson valamit, a három számot mindig más sorrendbe kellett tenni. Nagyon figyelt, hogy biztosan megértse. Tündérmati mégis inkább varázsolni szeretett, mint a számokkal foglalkozni.

A betűk világa szerencsére barátságosabbnak volt: már rengeteg betűt felismert a mesetáblán. A tündérírást azonban még sokat kellett gyakorolni, amihez egy mágikus táblát használt. Ha teleírta, akkor csak a tenyerét kellett elhúzni fölötte, és máris folytathatta munkáját. Mert ez már munka egy tündértanoncnak, de Tündérmama is segített néha, így legtöbbször hamar a végére ért. Nemsokára már a saját nevét is le tudta írni, utána meg a mesehősök nevét, mert egyre ügyesebben írt.

Így teltek-múltak a napok, egyik a másik után, Tündérmati egyre okosabb lett. A tanodában egyre több érdekes, új ismeretet hallott, sok kis tündérbarátja lett. Mire minden betűt megismert, nem is kellett biztatni az olvasás gyakorlására.

Mert olvasott, ha hazaért a tanodából, olvasott délután, olvasott este. Először még lassabban haladt, még nem ért olyan hamar a mese végére, mint amikor felolvasták neki. De már nem kellett senkit kérlelni, ha mesére vágyott. A tanodában megszerzett tudással már egyedül is beléphetett a mesevilágba, egyre több mesehőst ismert. Lassan már olyan történeteket is el tudott olvasni, melyek más tündérekről szóltak.

Legkedvesebb meséi, történetei, melyeket sokszor elolvasott, egy mágikus könyvből tűntek elő. Ha rágondolt, hogy mit olvasna legszívesebben, csak kinyitotta kis könyvecskéje fedelét, és máris olvashatta a sorokat. Ha másik történetet akart, csak lecsukta a fedelet, és mikor újra kinyitotta, azt látta maga előtt.

Ebben a mágikus könyvben a rajzokat sem lehetett megunni. Ha nem tetszett a királylány ruhája, csak kigondolta, milyen színt szeretne. Becsukta, majd újra kinyitotta könyvét, és lám, a királylány máris másik ruhában pompázott. Néha a sárkányt zöld színét is megelégelte, akkor lilára változtatta, vagy sárgára.

A legkedvesebb történeteket, melyeket sokszor olvasott, már el is tudta mondani. Tündérmati még jól emlékezett, hogy milyen nehéz volt kivárni, amíg a nagy tündérek ráérnek mesélni. Ezért, amikor a kicsi tündérek kérlelték, mindig volt a tarsolyában valami érdekes mese, amivel elkápráztatta a kis csapatot. A liget csöndes sarkában körbe ülve, ámulva hallgatták a vidám és kalandos történeteket.

Szeretett a tanodáról is mesélni a kicsiknek. Akik még nem jártak ott, sokat kérdezgettek a tanulásról. Amit ott hallott, látott, mindenkinek érdekesen hangzott. Tulajdonképpen a kisebb tündérek néha még össze is keverték az igazi történeteket a mesékkel. Tündérmati mindent olyan izgalmasan, színesen mondott el, hogy szinte látták maguk előtt az egészet.

Amikor elunták a sok mesehallgatást, akkor együtt olyan tanodát játszottak, ahol Tündérmati tanította őket. A mesék legjobb történeteit is eljátszották, hogy újra átélhessék, és ők lehessenek bene a hősök. Persze a szereplők a játékban nem mindig úgy tettek, mint az eredeti történetben, de így együtt egy másik, még jobb mese kerekedett.

Régi barátait, Katicabogarat és Szöcskét is meglátogatta néha. Az is sokszor előfordult, hogy amikor a meséket játszották el, mindketten ott voltak a közelben, és figyelték, hogyan lesz Tündérmatiból mesebeli királylány.

Hát így történt, hogy egy kis tündérkéből okos, tanodába járó tündérlány lett. Olyan tündérlány, aki sok új barátra tett szert, de a régieket sem feledte el. Olyan tündérlány, aki már el is határozta, hogy ha egyszer nagy lesz, sok mesét fog írni.

Ennyi volt, mese volt, kicsit talán igaz volt.

Ormos Márta Ibolya, amatőr író

Ezt a mesét írta: Ormos Márta Ibolya amatőr író

Nagymama lettem, és ahogy nőtt az unokám, sokat meséltünk. Közben egyre jobban éreztem, hogy a saját meséimmel átadhatok neki olyan gondolatokat is, amik hasznos tudást jelenthetnek a későbbiekben. Megtiszteltetés számomra, ha az óvodás, kisiskolás korosztály nyitott, kíváncsi elméjének építéséhez én is hozzájárulhatok.