Új élet az öreg vízimalomban 5-6. befejező rész

  Az erdőben, még a madarak is csendben pihentek ezen a meleg nyári délutánon. Mintha csak egymást figyelmeztették volna, hogy:

 - Psszt! Ne csicseregjetek! Nehogy felébredjenek! - aztán mikor egy kihagyhatatlan madárlakoma volt kilátásban, egy kövér kukac személyében, na, azért bizony érdemes volt kihagyni a déli pihenőt. Hanem az erdő mélyéről egy csapat sakál egyáltalán nem vette figyelembe senki emberfia pihenését. Nagy hangoskodással, acsarkodással, és vonyítással közeledtek a patak partjához, hogy a szomjukat oltsák. Loncsos erre a vészjósló lármára ébredt. Egyből felpattant a tutajon, és hangos morgással jelezte az idegeneknek, hogy ide bizony ne merészeljenek jönni! Erre már az ikrek is felébredtek.

 - Mi ez? Milyen hang? - nézett Huba álmos fejjel testvérére.

 - Nem tudom! - mondta kicsit ijedten Hanga. - Loncsos! Gyere vissza! - kiáltott még a kutya után, aki hogy védje a saját “falkáját” leugrott a tutajról, hogy a parton fogadja a sakálokat. 

 Közben otthon Regő végezve a munkájával, lement a patakpartra, hogy megnézze, mennyi halat fogtak a gyerekek. De az ikreknek hűlt helyét találta csak. 

 - Már megint hova tűntek?! - vakarta a fejét a molnár. - De Loncsost sem látom sehol. - gondolkodott tovább. Aztán elkezdte megvizsgálni a patakparton a nyomokat. 

 - Mit húzgáltak itt a földön? Valamivel nagyon dolgoztak pedig. Itt van a kutya nyoma is. Ehen! - mondta hangosan Regő, mikor észre vett a földön egy kissé görcsösebb farönköt. Talált még mellette fűzfaágakat is, megtörve, eltörve. 

 - Hát nem hittem volna! Hogy ezek mikre nem képesek?! - kiáltott fel az apa.

 - Mikre? - kérdezte Katica, aki most érkezett, és hallotta Regő utolsó szavait. 

 - Hát ide nézz! - mutatott Regő a földre.

 - Látom! Nincsenek itt! - mondta Katica aggódva. 

 - Ezek tutajt építettek! Úgy látom sikerült is nekik! - mondta Regő.

 - De hát nem azt ígérték, hogy nem mennek többé világgá? - kérdezte Katica. 

 - Nem tudom mi történt, de most Loncsos is velük van. Arra csoroghattak lefelé, amerre a patak folyik! Menjünk! Hátha beérjük őket! Nem juthattak messzire. - Indult neki Regő Katicával, hogy újra megtalálják a világjáró gyerekeket. Ahogy sietve lépdeltek, furcsa hangokra lettek figyelmesek. Megálltak, hogy jobban hallják. 

 - Milyen állat acsarkodása ez? - nézett Katica Regőre. 

 - Nem tudom, de szaporázzuk a lépéseket! - kiáltotta Regő, és futásnak eredtek. Ahogy haladtak, már felismerték Loncsos ugatását, aki néha még fel is vonyított.

 - Ez a kutya megint harcol! - mondta futás közben a molnár. Aztán végül mikor odaértek, az a látvány fogadta őket, hogy Loncsos négy sakállal acsarkodik, és igyekszik őket elkergetni. Közben a két gyerek a tutajról próbálja a kutyát visszahívni, a sakálokat pedig elijeszteni, hangos kurjantásokkal lengetve a pecabotjaikat. Végül a sakálok feladva a harcot, elmenekültek. Loncsos még üldözte egy kicsit őket, aztán kicsit sántítva visszatért. 

 - Anya! Apa! - kiabálták a gyerekek. - Nem mentünk világgá, csak elsodródtunk! Építettünk egy tutajt! Látjátok? Csak elaludtunk! De fogtunk halat. Ha ebédre nem is, de vacsorára jó lesz! - állt fel a vödörrel büszkén Huba, hogy mutassa a nagy fogást a szülőknek. Ezzel a meggondolatlan mozdulattal aztán megbillentette a tutajt, és vödröstül együtt a vízbe esett. A halak megörülve a nem várt szabadságnak, szépen körbeúszták még Hubát, aztán eltűntek a patak vizében. Mikor aztán a kisfiú feljött a vízből Regő segítségével, csak ennyit tudott mondani:

 - Elúszott a vacsoránk - nézett szomorúan a szüleire a csuromvíz fiú. Mikor látták, hogy nincsen semmi baj, a nagy aggodalom átfordult megkönnyebbült nevetéssé. Ott ölelkeztek a patak parton boldogan. Regő kihúzta a tutajt a partra, be a bozótosba, ahonnan ki sem látszott, aztán sietősen hazamentek, nehogy Huba megfázzon.

 - Még jó hogy Loncsos megvédett minket a farkasoktól! - mondta Hanga. 

 - Már majdnem minket is megtámadtak! - tette hozzá még mindig félve egy kicsit.

 - Az nagyon jó, hogy Loncsos vigyázott rátok, de ezek nem farkasok voltak, hanem sakálok. Félelmetes az üvöltésük, de főleg pockokkal táplálkoznak. Ahol vannak sakálok, ott már nem igen vannak rókák, mert elüldözik őket. És ahol vannak sakálok, ott nem igen vannak farkasok, mert ha lennének, akkor ők meg a sakálokat üldöznék el. - nyugtatta meg a családot Regő.

Mondanunk sem kell, hogy Ilka mama megint összecsapta a tenyerét nagy meglepődésében, ahogy a csapzott társaságot meglátta. Most aztán megint volt mit megbeszélni. A gyerekek egymás szavába vágva mesélték a kalandjaikat. 

 - Hát így történt aztán, hogy mi is elúsztunk, de a vacsoránk is - összegezte végül Huba a történteket. 

 - Na gyerekek! Hát mindennap tanultok valamit! De mis! - kacsintott Ilka mama Regőékre. Folyt. köv.

 

További meséket találhatsz még az “Eszti-mami meséi” meseoldalamon! Oda is várlak szeretettel!

 

 

 6. rész.

 

 

   Másnap korán reggel Regő, fejében már kész tervvel kelt fel. Rajzolt egy térképet a patak melletti közeli tanyákról. Minden tanyához tett egy megkülönböztető jelzést. A térképet abba a bőrerszénybe tette, amiben még a régi titkos levelet találta. Aztán elment a tutajért. Megerősítette, ahol kellett kijavította, majd marhabőrrel terítette le, hogy amennyire lehet, vízhatlan legyen. Egy fából készült boros hordót erősített a közepére, és a navigáláshoz készített két erős fa rudat, amivel lehet lökni és kormányozni, a patakban a tutajt. A meder nem volt mély, így nem kellett félni a borulástól. Mire mindenki felkelt, Regő mindennel elkészült. Közben befutott Talabér is a szekérrel. 

 - Jó napot Regő! Két zsák búzát hoztam őrletni! - köszönt a kosárfonó. 

 - Jó napot Talabér uram! - üdvözölte a molnár. Aztán vitték is fel a búzát a malomba. Katica kenyérnek, perecnek való tésztát dagasztott, amit majd a kemencében fog kisütni. Ilka mama leápolta az őzikét, és a kis gidát. Már mindketten jobban voltak, bár az őzike kicsit sántított még. Loncsos kutyus ugyan úgy sántikált, és a sakálokkal való verekedés után még egy seb keletkezett rajta. Ilka mama őt is leápolta, bár ezt Loncsos nagyon sérelmezte. Hubának, és Hangának is segíteni kellett lefogni a kutyust, hogy rendbe lehessen tenni. De sikerült végül. Amíg a malomban őrlődött a búza, Regő Talabérhoz fordult.

 - Hozott-e kosarakat kend? - kérdezte.

 - Hoztam hát! - válaszolta a kosárfonó. Négy karos kosár kellene. Kettő tojás tároláshoz, Kettő pedig pereces kosárnak. Mikor Talabér leemelte a kosarakat a szekérről, eszébe jutottak a potyautasok.  

 - No, úgy hallom innen szekér nem indul el úgy, hogy szét ne néznének a gazdák, nehogy világjáró szökevényeket vigyenek el a malomtól! - mondta nevetve a kosárfonó. És kettő tilinkót is adott a kosarakhoz, a gyerekeknek.

 - Az mán igaz! - mondta Regő. - De nem is megy ki innen úgy szekér, hogy le ne ellenőrizzem! Nincs-e elbújva egy két gyerek rajta! - válaszolta Regő is nevetve. Aztán kifizette a kosarakat, Talabér pedig az őrletést. Majd felpakolták a lisztet, és miután átnézték a szekeret, Talabér haza indult.

 - Édesanyám! Hozzon már kend gyógyteákat kis bőr tasakokba! Kellene vagy öt tasak, meg öt tégely kenőcs. - kérte Ilka mamát Regő. Hangát tojásért küldte, hogy szedje össze a baromfiudvarban. Hubát pedig elküldte, hogy hozzon kettő nyuszit egy garabolyba, amit lelehet fedni. Szedjen zöld füvet is a nyusziknak, hogy legyen mit enniük. Katicától 10 perecet kért, az új pereces kosárba, szépen kendővel leborítva. A család nem értette Regőt. Mire ez a nagy pakolás? De nem szóltak. Mire mindenki összegyűjtötte amit kért, ő is a hátára vett egy lisztes zsákot, meg négy kisebb zsákot, egy mérő edénnyel.

 - Na mondja már el kend, hogy mire készül! Hát kifúrja az oldalamat a kíváncsiság! - nevette el magát Katica.

 - Mindenki jöjjön a patakhoz! - adta ki az ukázt Regő titokzatosan. Így ballagtak le felpakolva. Ilka mama vitte a teákat, kenőcsöket, Katica a pereces kosarakat, Hanga a tojástartó kosarakat, Huba a nyuszikat a garabolyban, Regő meg a hátán a lisztet, zsákokkal. Loncsos pedig mellettük baktatott, érezve, hogy itt most nagy valami készül. A pataknál aztán megpillantották a felszerelt tutajt. 

 - Ah! De jó lett! - ámult el Huba, és Hanga is. Regő most szépen bele tette a hordóba a lisztet, mellé a tojásos, és pereces kosarat. Majd rákerült a hordóra a teteje. A hordó mellé a nyuszis kosár, és a két üres kosár. azokba pedig Ilka mama csoda teái, kenőcsei. Amikor ezzel meglettek, ünnepélyes arccal elővette a térképet. 

 - Na gyerekek! Ezt tanulmányozzátok! A következőt fogjátok csinálni! Ezzel a rakománnyal a térképen levő tanyákat felkeresitek. A kosarakban visztek a portékánkból. Amelyik gazdának tojás kell, vagy liszt, vagy nyúl, vagy gyógyteák, vagy perec, azt eladjátok, vagy elcserélitek. Minden tanyát felkerestek. - majd átnyújtotta nekik a kosárfonótól kapott tilinkót. - Ezzel tudjátok jelezni a gazdáknak, hogy megjöttetek az áruval. Amikor elfogy a portéka, de legkésőbb délután hazaindultok, hogy estebédre itthon legyetek! Loncsost mindig vigyétek magatokkal!

 - De Hanga, meg én? - kérdezte Huba hitetlenkedve. 

 - Igen! Ez lesz a ti feladatotok innentől kezdve! Azért az első utatokon elkísérlek benneteket. Bemutatkozunk, elmondjuk miért jöttünk, és hogy rendelhetnek máskorra is a portékából. 

 - Hát ez nagyon izgalmas! - örvendezett Hanga! - Igazi kalandozás lesz! - tette még hozzá ugrálva örömében. Majd elbúcsúztak Katicától, és Ilka mamától, a két gyerek elhelyezkedett a tutajon, és elindultak a lapátokkal kormányozva a megrakodott vízi járművet. Regő és Loncsos a patak parton kisérték őket az első kereskedő útjukra. Ez a feladat aztán olyan nagyon izgalmas volt, hogy soha többé nem kellett ahhoz világgá menniük, hogy világot lássanak, és bőségesen volt kalandokban is részük. Megtanultak dolgozni, emberekkel kommunikálni, kereskedni és ettől hasznosnak, sőt mi több hősnek érezték magukat. Hát így teltek a napok az öreg vízimalomban.