Utolsóból lett első kutya esete

Utolsóból lett első kutya esete.

Utolsóból lett első kutya esete
(C.B.: Mert mindig tanul az ember c. regény Júniusi nehézségek fejezete alapján) 

Huncut Tamara mind a nyolc unokáját nagyon szerette, a legszorosabb kapcsolatot Erika lánya gyerekeivel tudta tartani. Mindhárom unokája imádta anyut-aput, szerették egymást, a nagyikat, csak épp a szófogadással, a küzdeni akarással volt gond – Tamara szerint.
-     De hiszen gyerekek, anyuci – hallotta újra és újra lányától, a kicsik időnkénti hisztivel elért akaratuk győzelmét ünneplő újabb csínyük közben.
….
-     Mi ez a vita már megint? Elárulhatjátok? – kopogott be a fiatalok lakrészének ajtaján Tamara, az első júniusi látogatásakor.
-     Semmi különös, csak matek lecke. Kapott egy utolsó lehetőséget…
-     Akkor minek csináljam, ha utolsó vagyok? – heveskedett Nórika.
-     Édesem, figyelsz mamira? – puszilta meg Tamara a duzzogásban játék kutyájához menekülő kislányt.
-     Igen – ugratta Nóri a munkafüzet feladatai közt a már-már megszólaló, Tamara számára életre keltett műanyag tacskót.
-     Nocsak! Egy új kiskutya? Mert, ha jól látom, ez nem az, amit én hoztam múltkor. Igaz? Az egy labrador volt. Nem? És nem műanyag.
-     Igen. Bella már Jucinál van, megnyerte a versenyt.
-     De nem a matek versenyt, úgyhogy, ha nem bánod, Tami mama, mi matekozunk még egy kicsit. Már csak egy jó házi feladat kellene a négyes megerősítéséhez.
-     Akkor is utolsó leszek! Minek akkor bármit is szenvedni ilyen melegben? – söpörte le Nóri füzetét az asztalról, repültek vele a frissen hegyezett színesek.
-     Szerintem valamit félreértettél az utolsó szóval, Nórikám. De köszi, nekem adtál egy ötletet a pár napja látott mesepályázatomra.
-     Elmondod? – fordult mosolyogva Tamara felé, a kislány.
-     Nem – duózott anya és mama.
-     Ez nem igazság! – repült Tacsi is a füzeten árválkodó színesek után.
-     Erika életem – ölelte át a szemébe méreg-kacaj vegyes jeleit mutató lányát. Sejtette, hogy lánya most az ő iskolás nyári napjainak tükrét látja. Hisz ő is erre gondolt. – Kimegyünk egy kicsit, amíg Nóri megnyugszik, visszahívja a szuper Nórikát, míg összeszedi a földre esett dolgokat – hajolt le a kutyáért. – Addig is, kiviszem Tacsit, hogy felkészíthessem a bajnokságra.
-     Milyen bajnokságra? – pislogott Nóri, szedegetve a füzeten maradni nem tudó színeseket.
-     Hány feladat van, anya? – kacsintott Erikára, Tamara.
-     Három.
-  Nos, az első feladat után, ha nem kapkodod el, odafigyelsz és jó lesz, akkor elmondom a bajnokságot. Utána megbeszéljük, mi legyen a sorsa Tacsinak.
-     Mi lenne? Ő az én kutyám marad.
-     Az természetes. De most megyek, felteszek magunknak egy kávét, ha kész az első feladat, jövök Tacsival.
-     Hallottad kislányom, Tamara mamit. Megnyugodtál? Kezdhetjük? – segített Erika elhelyezkedni Nórikának az íróasztala előtt, rendezték el a füzetet, fölötte a feladathoz szükséges színeseket. – Nos, nézzük – hallotta már Tamara, anyu lánya és kisunokája puszijait látva, indult a konyha felé nyugodtan, az összeadási, szorzási feladatok eredményeinek színezését rajzos feladatban kérő megoldásokra pillantva.
......

Az összeadás és kivonás eredményeinek számaival színezett virágcsokor után elárulta Tamara, hogy a történtekről egy mese jutott az eszébe. Annak a bizonyos bajnokságnak a meséje.
-     Egy mese?
-     Igen, kis ügyes. Egy mese, aminek még nem tudom pontosan a végét – mosolygott Tamara.
-     De mire készen leszel a szorzás és osztás rajzának kiszínezésével is, addigra biztos kitalálja mama annak a bajnokságnak a végét is. Igaz? – öntött Erika mindenkinek egy-egy pohár hűs tejet, kerültek a pohárba a kedvenc szörp, kakaó, vagy épp gyümölcslekvár, a turmixhoz.

Fél óra múlva Erika már a vacsorát főzte, míg Tamara és Nórika a gyerekszobában játszották el a kitalált mesében Tacsi bajnokságát. Először aggódtak, hogy a közben felébredt kistestvér miatt elmarad majd a folytatás, de örülhettek. A kicsi Dia még segített is a kiselőadáshoz.
-     Az csiga, az nem kell – mosolyogta Nórika a kishúgától kapott következő műanyag játékot, simogatta meg a kislányt.
-     Szerintem nagyon is kell, köszi Diácska! – kapott a kicsi lány puszit a kis fejére, miután Tamaráé lett a kis csiga.
-     Azért a csigánál még a tacskó kutya is gyorsabb, mami. Hogy lehet egy bajnokságon győztes.
-     Tudod, életem, nem csak a kimondott cél elérése jelenti a győzelmet. Ahogy a mostani, új mesénkben is.
-     Ezt nem értem.
-     Akkor elmondom, ha ide leültök, és ti majd mutatjátok, mikor lesz győztes Tacsi Rézi és Csupasz Csiga.
-     Jóóóó – kiáltott először Nórika, ugrált mellette a majd hároméves kishúga.

-o-o-o-

Egyszer volt, hol nem volt, a Neve Sincs erdő állatai éves akadályversenyének utolsó bajnokságát tartották épp, amikor Varjú asszonyság a következő hírt kopogtatta a fán:
-     Figyelem, figyelem! Eltűnt a Dolgos Farm Zsókája. Tegnap este látták utoljára, amikor kisbabáját világra akarta hozni.
-     Nem mondod! – böffentett Turi Vaddisznó anyó. – Akkor lehet, hogy már nemcsak Zsókát, hanem kisbabáját is keressük?
-     Ahogy mondja Turi anyó.
-     Én azt javaslom, hogy idén az emberek megmentése, megtalálása legyen a bajnokság célja – lepte meg Róka Rudi a rajtnál állókat.
-     Nem mindig értünk egyet, de most igazad van, öcsém – bólogatott Farkas Koma. – Ne is húzzuk az időt. Jegyezted az indulókat, Szarkáné?
-     Jelentkezett Tacskó Rézi és Csupasz Csiga is, és nem látom őket.
-     Itt vagyunk! – vakkantott Rézi, az egyik fa tövét szimatolva.
-     Ne már, kedveseim! – bólogatott Szarvas Apó, Őz fiát igazgatva a rajtsoron. – Ne húzzuk az időt esélytelen utolsókkal. Induljatok inkább!
Elhangzott a madarak rajt csivitelése, egymást majd fellökve nekiiramodtak, míg Tacskó Rézi mérgelődött magában: „Utolsók? Hát nektek már semmi se szent? Pedig ugyancsak érdekeset találtam.”
-     Nézd csak, Csupasz? Ez nem a te nyomod?
-     De – fordult Rézi felé a csiga. – És nézd csak, ott is.
-     Hát ez az. Én nem csak a te nyomodat látom, hanem érzem rajta az embert is. Zsóka erre járhatott. Menjünk a nyom után!
Egy kis szimat, kutatás után, ugyan a versenyzőkkel ellentétes irányban, de felfedezték a szülésben megfáradt, alvó Zsókát, a mellette szuszogó kisbabát.
-     Itt vannak, itt vannak! Gyertek! – futkosott fel-le Tacskó Rézi, ugatva.
Miután az emberek kórházba vitték a kicsi és nagy embert, már kora este lett. Bagoly Úr boldogan hirdette ki az eredményt:
-     Látjátok, ma Tacskó Rézi és Csupasz Csiga bebizonyították: az utolsókból is lehetnek elsők.

-o-o-o- 

-     Köszönöm mami – ölelte át Tamarát, Nórika.
-     Ez azt jelenti, hogy érted, miért találtam ki ezt a mesét? – kérdezte Tami mami.
-     Igen. Zsóka és a kisbaba megtalálása volt az igazi győzelem – csillogott Nórika szeme.

Vége